Sokat fesztiváloznak, de keveset költenek a magyarok

Egyéb

 

Az emberek kétharmada látogat fesztiválokat, belépőjegyekre azonban keveset költenek: a megkérdezettek 55 százaléka legfeljebb 5000 forintot költ el ilyen célra egy évben, és további 25 százalék is csupán 5000 forinttal toldja meg ezt a keretet.  
    

A felmérés szerint a könnyűzenei programok a legnépszerűbbek a fesztiválok között, a 18?49 éves internetezők 41 százaléka látogat hasonló rendezvényeket. Elsősorban a 18?29 év közötti korosztályra és a felsőfokú végzettséggel rendelkezőkre jellemző ez a típusú szórakozás.
    
Szintén népszerűek a megkérdezettek körében a gasztronómiai és a kézműves fesztiválok.
    
Az emberek harmada viszont nem látogatja ezeket az eseményeket, elsősorban az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők, illetve a falusi lakosság marad távol fesztiváloktól.
    
Érdekesség, hogy a felmérés szerint a nők szívesebben járnak el a könnyűzenei, gasztronómiai, művészeti és kézműves programokra, a férfiak kizárólag az olyan egyéb eseményeken vannak többségben, mint például egy veteránautós találkozó, vagy a lovas rendezvények.
   
A fesztiválokat látogatók fele egy évben csupán egy-két napot tölt el ilyen típusú rendezvényeken, harmaduk pedig megelégszik három-öt nappal. Jellemzően szállásra sem költenek sokat, a nem lakóhelyen zajló rendezvények esetében az igénybe vett szálláshelyek között kedvezőbb árú kategóriák, a kempingek, az apartmanok és a panziók a népszerűbbek.
    
A fesztiválozási szokásokat vizsgáló adatok a Szallas.hu június elején végzett online kérdőíves kutatásából származnak. Az 549 fő részvételével lebonyolított kutatás a 18?49 éves, heti rendszerességgel internetezőkre nem, kor, iskola és településtípus tekintetében reprezentatív.