Sokszínű a miskolctapolcai nyár

Egyéb


kabocababszinhaz_ladafimese_by_kabocababszinhaz_01.jpg
Kabóca Bábszínház: Ládafi mese

(MTI) - A programkínálat szinte teljes. Júliusban és augusztusban ingyenes koncertek várják az érdeklődőket a miskolctapolcai Barabits sétányon, de nem maradnak el a belépőjegyes színházi előadások sem. Egyebek mellett a Tihanyi Vándorszínpad, a Dumaszínház, a Pódium Színház, a Kabóca Bábszínház és a Holle Anyó Színház darabjai szórakoztatják majd a közönséget.

   
A kulturális programok azonban csak egy részét képezik az eseménysorozatnak. Idén ugyanis megrendezik az I. Hejőmenti Fesztivált Miskolctapolcán (július 17-18). Ennek részeként - a Hejő melletti településeket összefogó Hejőmenti Településszövetség szervezésében - Kacsa partyt tartanak majd, amely a gasztronómia kedvelőit csábítja igazán. Lesz kovászosuborka-bemutató, illetve főzőverseny.
   
A fesztiválon bemutatkozik majd a szövetségbe tartozó 13 település is. Kulturális és népművészeti hagyományőrző tevékenységüket, együtteseiket és más művészeti ághoz tartozó csoportjaikat vonultatják fel: ennek keretében Miskolc városrészei (Miskolctapolca, Hejőcsaba, Görömböly), illetve Kistokaj, Mályi, Nyékládháza, Emőd, Hejőszalonta, Hejőkeresztúr, Hejőbába, Hejőpapi és Hejőkürt vendégeskedik a fesztiválon.
   
Ehhez az eseményhez kapcsolódik a IV. Szent Benedek-nap, amely otthont ad a Ki tud többet Miskolcról? elnevezésű városismereti totó eredményhirdetésének és az ajándéksorsolásnak.
   
Természetesen a miskolctapolcai pincék is készülnek a július közepére szervezett műsor- és programkavalkádra, ahol a Kacsasiratóval a nagyközönség borba fojthatja bánatát. A rendezvény ideje alatt ugyanis 3-4 pince fogadja a szervezett formában és egyénileg a rendezvényről a pincesorra érkező vendégeket. A pincékben a gazdák borkóstolókat és pincelátogatást biztosítanak az érdeklődőknek, akik a borhoz illő és a környékre jellemző ételeket is megkóstolhatják majd.