A világirodalom klasszikusai (például Csehov: A három nővér, Márquez: Szerelemről és más démonokról) éppenúgy tollára kerültek, mint a nálunk kevéssé ismertek (lásd: Szarasina úrnő naplója; a belőle írt opera: As I crossed the Bridge of Dreams [Az álmok hídján]). Hosszú vállalkozása volt, hogy Madách Imre Az ember tragédiájából nemzetközi közönség számára is élvezhető operát írjon, és így született meg a Die Tragödie des Teufels (Az ördög tragédiája), illetve a Paradise reloaded (Paradicsom újratöltve).
Ön nemzetközileg keresett karmester és zeneszerző. Hogyan osztja meg magát e két hivatás között?
Amikor 2004-ben feleségemmel hazaköltöztünk Hollandiából, ki kellett találnunk egy rendszert, amely éppannyira kedvező az alkotó munkának, mint az előadónak. Így határoztuk el, hogy idehaza ?csak? zeneszerző leszek, külföldön ?főleg? karmester, hisz a BBC Zenekarral, a Holland Rádiózenekarral vagy a Concertgebouwval évtizedekig jártam a világot. Persze, egy-két itthoni fellépést is elvállaltam kivételes jelleggel, így dirigáltam a MÜPA-ban a Bécsi Filharmonikusokat, a Concertgebouwot és Kocsis Zoltán emlékestjét a Nemzeti Filharmonikusok élén. Alapvetően tehát az itthon töltött időt komponálásra fordítom.
A Snatches of a Conversation című trombitaversenyének az a tanulsága, hogy erős káoszban élünk. Mi a dolga ezesetben a zeneszerzőnek?
Az biztosan nem, hogy harmóniát teremtsünk, vagy hirdessünk. A zeneszerző dolga, hogy formába öntse a szituációt. A zene hangulatokon keresztül mondja el a dolgok helyzetét. A beszédet a gyermekek úgy tanulják meg, hogy minden egyes szóhoz egy-egy fogalmat kapcsolnak. Tehát a szó nem jelent valamit, hanem kapcsolódik egy fogalomhoz. Hasonló a helyzet a zenénél is, mert a zenét tudatosan hallgatók minden hangzásképhez egy-egy fogalmat társítanak. Így születik meg bennük egy fogalmi háló a zenéről. Tehát nem a jelentését fordítják le, hanem az összefüggő fogalmi hálót fejtik fel.
A kortárszenei közönség hallhatja a zenét kaotikusnak, de csak azért, mert még nem tanulta meg a kapcsolást. A hallgatóság a klasszikusokat és a romantikusokat, illetve részben Bartókot már megismerte, azaz az egyes hangzásokhoz társított már valamiféle fogalmi rendszert. Az egyes zenékhez játszottságuk, ismétléseik révén kötünk tartalmat. A Snatchesben a trombita egy pincért jelképez, aki mellett a rapper mondja a különböző asztaloknál ülő vendégek ?össze nem függő? szövegeit. Erre mondtam azt, hogy van egy valós élmény, amelyet egy zenei szituációba helyezve formába öntöttem.
Az IMA című kompozíciójában ugyan felhasználja Weöres Sándor és Gerhard Rühm verseit, ám nem elsősorban a ?jelentésük?, inkább a hangzásuk miatt. Van akkor értelme a szavaknak?
Az IMA az egyik kedvenc művem, az Atlantisz második része, amelyben egy új világ születését jelenítettem meg. Az új világhoz új hangokra, új nyelvre és új ?jelentésre? volt szükségem. Weöres a Néma zene című szövegében a Biblia első három szakaszát írta át nonszensz nyelvre. Noha a szöveg nem érthető, mégis fel lehet fedezni benne a rendezettséget, illetve az emelkedett tónust. Éppen erre volt szükségem a kompozíciómhoz: a beszéd zenei funkcióját tudtam így maximálisan kihasználni. A szavaknak nincs ugyan értelme, de emlékeztetnek valamire, azaz reakciót váltanak ki. Rühm verse esetében a magánhangzók struktúrája vonzott.
A február 10-én látható opera, a Senza sangue (Vértelenül) egy új világot teremtő tragédiát állít elénk?
Az opera cselekménye spanyol nyelvterületen játszódik egy háború utáni időszakban. Az első jelenet előtt ötven évvel egy orvoscsaládot lemészárolt három katona. A gyilkosságok után a legfiatalabb katona megtalál egy lefedett fatetőt, amely alatt az orvos tizenkétéves kislánya, Nina rejtőzött el. Bár a katona rászegezi a pisztolyt, mégis életben hagyja a kislányt, mert annak átható tisztaságú tekintete megindítja. Később azt mondja majd, hogy még sosem látott Nina szemeiből sugárzó tisztasághoz, csendhez és nyugalomhoz foghatót. A lány felnő, de egész életében arra vár, hogy még egyszer újra láthassa a férfit. A kalandos élete során benne felgyűlt drámát meggyőződése szerint csak a katonával való újra találkozásuk tudja feloldozni.
Nina hatvankétéves, a férfi hetvenegy, amikor az opera első jelentében újra találkoznak. A Nő volt az, aki addig szőtte a szálakat, hogy végre megtalálja. A férfi leszámolt háborús múltjával, s egy látszólag hétköznapi munkát, valójában roppant jelképes foglalkozást űz: lottóárus, azaz a szerencsével kereskedik. Nina élete végig homályos marad a hallgatók előtt, noha számos mozzanatot elmesél. Az viszont kérdés marad a férfi előtt is és a közönség előtt is, hogy az elmesélt eseményekből mi az igaz, s mi nem. Egy kávéházba ülnek be átbeszélni a múltat, a bűntudatot és a vezeklést. Felidézik a történetet, majd kölcsönösen elmondják, hogy a másikról mit hallottak. Ami biztos, hogy a nő megbosszulta családja halálát, mert a két idősebb katonát már megölette. A becsület, a logika és az opera narratívája azt követeli, hogy a harmadikkal is végezzen. A hatodik jelenetig ? az opera hét jelenetből áll ? eldöntetlen marad, hogy megbocsát-e, vagy sem. Baricco Nina indítékát egy mondatban összefoglalja: ?Az mentsen meg engem még egyszer, aki egyszer már megmentett.?
Egy nő, aki két férfit megölt, és még a harmadikkal is ezt tervezi ? emlékeztet a magyar operairodalom remekműve, A kékszakállú herceg vára alapszituációjára.
Ez volt a célom. Ugyanis kivételesen nem egy irodalmi mű, hanem egy programszerkesztési kényszerhelyzet hívta elő belőlem a zeneszerzőt. Bartók egyfelvonásos operáját nehéz egy másik egyfelvonásossal párosítani. Azt gondoltam, hogy olyan operát kellene írni, amely tudatosan a Bartók opera elé készül. Valójában tehát a Kékszakállúból kiindulva találtam rá a Baricco-regényre. A két opera között vannak azonosságok és hasonlóságok. Azonosság például a zenekar összeállítása, a két énekes, és a hét jelenet. Hasonlóság a két operában a két szereplő viszonya, annak alakulása egyik végletből a másikba. Bartóknál Judit próbálja felderíteni a férfi lelkét, nálam a Férfi kísérli meg a Nő múltját feltárni. Amíg a Kékszakállú tragikusan végződik, hiszen a herceg Juditot is bezárja a többi nő közé, addig az én operám más irányba megy el. A végét az előadás előtt nem illik elárulni.
Többször is nyilatkozta, hogy azért nem ír magyar nyelven operát, mert attól tart, hogy öntudatlanul is a bartóki hangzást írná újra. Ennél a tudatosan választott párdarabnál nem állt fenn a veszély?
Ezért komponáltam olasz nyelven egy spanyol tragédiát. Azt gondolom, és az eddigi előadások igazolták is, hogy sikerült Bartók-független maradnom. Az már tudatos döntés volt, hogy azonos együttest használjak, mint Bartók. Egyedül az orgonát nem alkalmazom, mert annak nem lenne zenei tere az én történetemben. Dallamilag egyetlen módon utalok a Kékszakállúra: a Senza sangue négy utolsó hangja közvetlenül rávezet a Bartók-művet nyitó ballada-dallamra. Ez azt teszi lehetővé, hogy szünet nélkül játsszák a két darabot, ahogy ezt a Hamburgi Operaházban teszik is.
Miért bocsát meg a nő családja gyilkosának?
Mivel a férfi megmentette öt, kialakult benne egy vonzalom a férfi iránt. A nő részéről a vérbosszú érvényesül a két másik katona meggyilkolásakor, de ezzel a férfivel erős érzelmi kapcsolata van. Kettejük viszonyában hol a férfi, hol a nő kerül morális előnybe, de a bűnök és veszteségek a darab végére egyensúlyba kerülnek.
Sokszor mondta, hogy zeneszerzői munkájában olykor filmes technikákat is alkalmaz.
Igen, ennél az operánál is így volt. Magam viszonylag sok filmhez írtam kísérőzenét. Az operarendezések egyik érvényes változata a filmes gondolkodás. A kamera mozgását zenével is ki lehet fejezni: ahogy a kameraobjektív szűkíti a látteret, úgy közeledhet egymáshoz két zenei vonal is. A fekete-fehér kontrasztokat a zenei ellentétes elemek összekapcsolásával (gyors-lassú, halk-erős) lehet kifejezni. Tudja, hogy Bartók, maga is színeket rendelt az egyes jelenetekhez? Korának zeneesztétikáját áthatotta a szín és a zene összekapcsolása, Bartók mellett Szkrjabin és Schönberg műveiben is találunk erre példát. A Vértelenül esetében az olasz neorealista, fekete-fehér kontrasztos filmstílus egy releváns megközelítés. Éppen ezért örültem, hogy a jelen előadást az ismert filmrendező Káel Csaba rendezi meg.
Az operát a kölni ősbemutató óta többször is előadták.
Igen, játszották színpadi rendezésben az Armel Operafesztivál keretében Avignonban, Budapesten és Londonban, Alföldi Róbert rendezésében. Jelenleg is repertoáron van a Hamburgi Operában, Dmitri Tcherniakov rendezésében. Koncertszerű előadása volt Göteborgban, Rómában, New Yorkban és Londonban.
Milyen tervei vannak a közeljövőre nézve?
A BMC-vel tervezzük a kortárs opera házát, amely terveink szerint majd 500-600 főt fogad be. Az árok és a színpad méretétől függ, hogy mik szólalnak meg, jelenleg úgy gondolom, hogy főként új kamaraoperák, hazai és külföldi produkciók egyaránt.
És a megígért Krasznahorkai-opera?
Várjuk meg, hogy elinduljon az építkezés?
Windhager Ákos
Fotó: Csákvári Zsigmond
