Felébe, harmadába rombolt házak, törmelék, mocsok és a romrészleten felejtett falvédő vezet a sörgyárig. A bányába igyekszünk, mint a hét törpe - vagy nyolcvanan. Nincs nálunk se csákány, se bányászlámpa, legfeljebb digitális fényképezőgép. Néha elkelne egy reflektor, a sötétséget egyetlen zseblámpa, öngyújtó és a vakuk fénye próbálja enyhíteni. Cuppogunk a sárban, kerüljük a gombaládákat, mert mi másra használnák ma a földalatti teret, mint bérgomba-termesztésre. Az elhagyatott területnek akad néhány bérlője, de a havi hat-nyolcszázezer forint bérleti díjból nem futja állagmegóvásra, felújításra - mondja kísérőnk, a vagyonkezelő rt. műszaki igazgatója, Imre László.
Az egykori bányából az 1500-as évektől félkemény mészkövet bányásztak. A jól faragható építőanyag a kerületi építészet kedvelt alapanyagává vált. A hibája azonban, hogy jól szívja a vizet, ezért sok a probléma az effajta régi épületekkel. A mélyben hét kút segítette a kőfaragást, majd 1850-től a sörkészítést. Ekkor alakult ugyanis a Kőbányai Serház Társaság, 1862-ben pedig a Dreher Antal-féle sörgyár. A rendszerváltozásig a Kőbányai Sörgyár tulajdonaként tartották számon, itt tárolták az alapanyagokat, érlelték a malátát, és a kutak karsztvizével kombinálva készítették a jófajta sört. Mikor a gyár újra Dreher lett, a tulajdonosok már nem tartottak igényt sem a bányára, sem a gyárra.
Hallgatom a helytörténetet, a félhomályban egy projektor kék fénye pislákol a kivetítőn. Azon tanakodom, mit vetítenek majd ide: régi mozit Dreherék múltjából vagy tanulságos diafilmet a mészkőfejtésről. Sem, sem. Az őszi fesztiválosok az EDIT 2007 tánckisfilm-fesztivál egyik remekével, a három markolókocsi balett-táncával készültek.
- Ha most mindenki elszaladna, egy életre itt maradnék - gondolom, és szorongásomat az sem oldja, hogy Imre László épp egy szomszédos föld alatti kápolnáról mesél, ahol a Dreher család rendezte ünnepi szertartásait. Míg a söréről elhíresült família villájához baktatunk, kísérőnk egy bádogtetőre mutat, amelyet mostanában kellett újraépíteni. Lelopták ugyanis a tetőt. Hogyan, az máig megfejthetetlen.
A villa, amelyet valószínűleg Dréherék a vendégek elszállásolására használtak, vastag pánttal és riasztóval őrzi a bent maradt kincseket. A stukkókról neoncsövek lógnak le, ízelítő maradt csak a falfestékből és megadta magát a parketta is. Egyedül a míves cserépkályhák vészelték át az egykori albérlőt, a kerületi munkásőrséget és a kiköltözésük óta eltelt 17 évet.
A Budapesti Őszi Fesztivál egy hét múlva folytatja Városi séták című sorozatát. Jövő szombat délelőtt 11-kor és délután 1-kor a századfordulós Kelenföldi Hőerőmű Kapcsolótermébe várják az érdeklődőket. A kivételes - vezetéses - séta résztvevői bepillanthatnak a Borbíró Virgil tervezte trafóházba, és megcsodálhatják a kapcsolóterem opálüveg mennyezetét.
Nehéz megmondani, kinek a felelőssége a pusztulás. Egy ingatlancsere folytán a gyártelep jelenleg a kerületi önkormányzat tulajdona, a főváros meg hajléktalanszállót működtet az egyik szárnyban. Csokoládégyár, tejvállalat és más magáncégek is részt vásároltak a komplexumból, de a felújításra egyiküknek sincs pénze. Számítások szerint 30 milliárd forint kellene ahhoz, hogy újra életet kapjon a sörgyár. Felbukkantak befektetők, akik barlangfürdőt álmodnak ide és vendéglőt, parkoló- és lakóházat. A területfelújítási projekt már nevet is kapott S1. Esély a sörgyár 1. számú telephelyének.
