Sosem feledhető lények csodája

Egyéb

?A tárlat elsődleges célja az volt, hogy e nagyon különleges, ünnepváró világot ábrázoló alkotásokat önálló műalkotásként is minél többen megismerjék. Ettől függetlenül, maguk a mesék és versek részletei is a falakon szerepelnek: a képeket illusztrálja jelen esetben a szöveg? ? fejtette ki Bábics Anita szervező a Kultúra.hu-nak. Hozzátette: a képek világa nem csupán a gyerekeket varázsolja el, hiszen már az első napon látható volt, hogy gyermek nélkül is érkeznek felnőttek, akik böngészik a verseket, meséket.

?A grafikusok ugyanazt a technikát alkalmazták, de más a stílusuk, miként a mesék is többfélék. A kötetbe négy illusztrátort, huszonnégy szerzőt, prózát, verset, eltérő módokon megünnepelt karácsonyokat, régi és új szövegeket, különböző hangulatokat sűrítettek. A szövegeket igazából a közös tematika és az illusztrációk technikája köti össze? ? magyarázta a szervező a kiálíltást ihlető könyv koncepciója kapcsán.

A tárlat ötletét maga a könyvbemutató adta anno, hiszen már 2011-ben megjelent az Elfelejtett lények boltja ? Mai szerzők ünnepi antológiája a Cekabella Kiadó gondozásában: azóta várják, hogy megvalósuljon ez a kiállítás. ?A legfőbb apropó maga a karácsonyvárás, a téli tematika: nagyon megtisztelő, hogy a hazai meseillusztrátorok legjobbjai által rajzolt karácsonyi világ képeit mutathatjuk meg látogatóinknak? ? mondta el Bábics Anita. Hozzátette: mivel december a családok, gyerekek ünnepe, különösen sokan látogatják ez idő tájt az intézményt, amely a tárlatot szánja ajándékul a közönségnek.

Az említett kötetben mai kortárs szerzők versei olvashatóak: így Bátky András, Berg Judit, Boldizsár Ildikó, Böszörményi Gyula, Finy Petra, Jász Attila, Kamarás István, Kántor Péter, Kiss Ottó, Kukorelly Endre, Lackfi János, Lugosi Viktória, May Szilvia, Máté Angi, Mészöly Ágnes, Németh Zoltán, Nyulász Péter, Petőcz András, Podmaniczky Szilárd, Scheer Katalin, Schein Gábor, Tóth Krisztina, Zágoni Balázs és  Zalán Tibor költeményei.