Sóstóbeerfest Nyíregyházán

Egyéb

(MTI) A pénteken kezdődő háromnapos rendezvény középpontjában az alkoholos nedű áll, abból is a legjobb minőségű és legfinomabb fajták, így angol, német, belga, cseh, valamint magyar meggyízű sört töltenek majd a csaposok a látogatók korsóiba.

 
A hagyományteremtő szándékkal rendezett esemény sajtótájékoztatóján Podlovics Roland, a szervező Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója elmondta: a Parkfürdő területén már építik azt a közel nyolcszáz négyzetméteres sátort, ahol a sörözés örömeinek lehet majd hódolni. A rendezvényre belépőjegyet váltók ingyen vehetik igénybe a fürdő termálvizes medencéjének szolgáltatásait.
 
Az ünnepélyes megnyitó péntek délután három órakor lesz, a fürdőzés és sörözés mellett pedig zenei program szolgálja a felhőtlen szórakozást: az Everdance és a Folk Error mellett színpadra lép Zentai Edit és a Gagarin Tours. A rendezvényt motoros felvonulás, Fábry Sándor előadóestje és a lemezlovasok által vezényelt retrodiszkó színesíti.
 
Podlovics Roland hozzátette: a szervezők számos gazdálkodó cég és társaság képviselőit hívták meg a fesztiválra. A nem titkolt szándékok szerint egy, a müncheni fesztiválhoz hasonló közösségi teret szeretnének kialakítani, ahol fontos szerep jutna a kapcsolatépítésnek.
 
A program emellett teret biztosít egy, a Sóstó szépítését célzó magánkezdeményezésnek, amelynek keretében 32 darab platánfacsemetét ültetnek el a Sóstói tó hátsó sétányánál. Az ültetés tényét a fasor középen elhelyezett sziklára erősített réztábla fogja megőrizni az utókornak; ezen helyet kap a hozzájáruló személyek nevein túl egy idézet, amelyet általános iskolásoknak kiírt pályázatra beérkezett versek, idézetek közül választottak ki a szervezők.