Gorkij valamennyi színpadi műve közül A mélyben a legihletettebb mű, ellentmondásos, gyönyörű és ma is időszerű szöveg. A mai világ valóságos tükre: a magány érzése minden szinten jelen van benne, az egyén, egy társadalmi csoport, egy nemzet, egy ország magányossága és az egyén állandó küzdelme azzal, hogy ő a társadalomnak is része. A mélyben egy összeomlás szélén álló világot ábrázol. A szereplőknek nincs otthonuk, családjuk, pénzük, nincsenek létfenntartási eszközeik, nincs munkájuk, jövőbe vetett reménységük, szó szerint semmijük nincs, a legvégső határon vannak. A mélyben Isten nem igazán van jelen; egyes szereplők számára létezik, de ők is küszködnek, kérdéseket tesznek fel, melyekre szinte sosem kapnak választ. Feltevődik a kérdés: még meddig mehet el az emberiség, mielőtt teljesen elpusztul? ? olvashatók az előadásról Yuri Kordonsky rendező szavai.
A népszerű Gorkij-mű nem ismeretlen a magyar közönség számára, hiszen többször alkalmazták már színpadra nálunk, csakhogy nem az eredeti ? A mélyben ?, hanem Éjjeli menedékhely címmel. A kolozsváriak előadásának rendezője, Yuri Kordonsky azonban ragaszkodott az eredeti címhez ? akárcsak magához a műhöz, hiszen ez már a második A mélyben-rendezése. ?Sosincs konkrét okom, miért választom egyik vagy másik darabot. Ha látok benne valamit, amiről fontos beszélni, ha van benne szenvedés, akkor szívesen nyúlok egy műhöz. Érzelmek alapján döntök. Valóban másodszorra rendeztem ezt a művet, legelőször Luxemburgban körülbelül öt évvel ezelőtt ? de az csupán vázlata volt a mostaninak? ? magyarázta a rendező a szakmai beszélgetésen.
Mindig is vegyes érzelmei voltak a századfordulón íródott darabbal kapcsolatban ? tudtuk meg tőle. ?Nagyon emelkedett költőiség van benne, mély létkérdéseket vet fel, ugyanakkor komolyan hatott rá a 19. századi romantika is, egyes szereplők már-már schilleriek? ? mondta Kordonsky. Hozzátette, hogy a szövegben erősen megjelenik a politika is, amely azonban őt egyáltalán nem érdekelte ? például az, hogy Gorkij marxista volt, illetve a darab idején zajlott az első orosz forradalom. ?Akkor fontos volt a darab politikai üzenete, ma azonban már nem aktuális? ? fogalmazott, megjegyezve, hogy ezek miatt nem tudta teljesen befogadni a szöveget, ami szintén ok volt arra, hogy foglalkozzon vele.
A beszélgetésen jelen voltak az előadás szereplői, köztük Kézdi Imola is, aki Vaszilisza Karpovnát formálta meg. ?Az új környezetben ? itt, Pécsett ? frissességet kapott a darab, hiszen több mint egy éve született. A nagy szenvedéseket letisztítottuk a tegnapi előadás előtt? ? mesélte a színésznő. Kiemelte továbbá, hogy számára az út, amelyen biztos kézzel vezette őket a rendező, sokkal fontosabb volt, mint maga a végeredmény, ezért őt nem is sokkolta, hogy voltak olyanok, akiknek nem tetszett.
Maga a megvalósítás is különleges, hiszen nemcsak a szöveget aktualizálták, formálták mai nyelvre, hanem a színpadképet is. A környezet ugyanis egy kiégett padlástér, a tetőszerkezet látszik, ahogy Lévai Balázs televíziós műsorvezető, rendező, a beszélgetés moderátora fogalmazott: hiperrealisztikus volt az egész.
?Vallomásszerű látomásnak tűnt az előadás, mely igen zavarbaejtően indult, hiszen a mélység nem térben értendő: az a lelkekben van? ? ezt már Éry-Kovács András rendező dramaturg mondta a beszélgetésen, aki azt is hozzátette, hogy évszázados nehezék ül ezen a darabon. ?Az első fél óra után nagyon rosszul éreztem magam, ám a második felvonásban szép allegorikus pillanatok voltak, a végére pedig a darab eljutott a gyönyörű letisztulásig? ? fogalmazott a szakember, aki külön kiemelte, hogy a színészek óriási teljesítményt nyújtottak, ?nagyon ritkán látni olyan alakításokat, amikor a színész mindenét odaadja és szinte belehal a szerepébe?.
Éry-Kovács András negatívumként azt említette meg, hogy véleménye szerint elsikkadt a mondanivaló, sokszor nem lehetett hallani, miről beszélnek a színészek ? de ez valószínűleg az akusztikának köszönhető.
Dragomán György író, aki szintén meghívott szakemberként vett részt a beszélgetésen hangsúlyozta: a nézőket igenis el kell nyomni a falig, a kérdés csak az, hogy át lehet-e menni ezen a falon. ?Ahogy a színészek meg vannak kínozva, úgy a nézők is? ? fűzte hozzá.
?A színháznak néha választania kell szép és igaz között. A mélyben egyértelműen az igaz mellett voksolt. Színházi dolgozóként ez jó döntés a számomra. Ha valaki szépet szeretne, akkor menjen el thai masszázsra, hiszen a színháznak nem feladata, hogy az legyen? ? emelte ki nagyon határozottan Radnai Annamária dramaturg, műfordító, aki a darabot fordította, és akitől a rendező annyit kért: mai legyen, ne archaizáló. Hozzátette azt is, hogy Yuri Kordonsky alkotása valódi kompozíció, melynek során emberéleteket kapunk a kezünkbe.
A rendező az elhangzottakra reagálva mosolyogva azt mondta: ?mindenkinek igaza van, és ma nagyon békések vagytok?. Komolyra fordítva a szót megjegyezte, hogy akusztikailag valóban kihívás volt a darabot a pécsi Kamaraszínházban megrendezni, előadni. ?De abban is van valami szép, ha nem értünk minden egyes szót, de az emberi életet igen? ? mondta. A szép-igaz ellentétről úgy vélte: nagyon óvatosnak kell lenni, hogy egy előadás a határon tudjon maradni, és vigyázni kell, hogy ne legyen az egész túl színházias. ?Számomra az az egyik legfontosabb a történetben, hogy a szenvedésnek hangot adjunk, ami azonban nem egyszerű, folyamatos küszködés? ? tette hozzá.
A színészekről és játékukról megjegyezte: ?az a feladatom, hogy provokáljam a színészeket. Nézzenek utána a szerepüknek, majd a kutatás során felhalmozódott tudást fektessék bele a karakter megformálásába, végül pedig szeressenek bele abba.? Ezen elvárás miatt van az, hogy sok mozgás, amely az előadásban szerepel, improvizáció során született meg, hiszen a színészek nagyon kreatívak voltak, a rendező pedig ? elmondása szerint ? nehezen tudott dönteni, hogy a sok ötlet közül mi kerüljön be az előadásba.
Szíjjártó Anita
Fotó: Papp Eszter
