Sötét mennyország - LANA DEL REY: BORN TO DIE

Itt egy lemez, a Born To Die ? hozzá a parancsoló érvényű siker, egy lemez, melynek mind a 12 száma ellenállhatatlan, érzi-tudja az ember, hogy ilyen produkció nem születik minden évben, hogy ?máris klasszikus?. Most akkor mi van? Jött egy lány, aki tömegkultúra lim-lomjaiból készített indie-lemezt, megtalálta a mainstream és az underground közötti mértani közepet és egyszerűen ellenállhatatlan. A legfurább az egészben, hogy mindenki arról beszél, hogy a 25 éves lány vajon feltöltette-e a száját és hogy szegény családból származik-e, vagy milliomos az apja, hogy van-e mögötte stáb, vagy handmade maga készítette a produkciót, klipektől a borítóig.

Nos, mindez mindegy annak fényében, hogy itt egy majdnem hibátlan poplemez, mely megidézi a pin-up modellek 50-es évekbeli világát, de itt van az Amerikai szépség című film hangulata is, a Linch-mozik idilli kisvárosi nyomasztó rémálmai, de itt van Britney Spears is, ahogy ehhez a zenés asztaltáncoltatáshoz meghívták Kate Busht is. Mi lenne, ha egyszer az életben nem próbálnánk meg analizálni, hogy mitől jó egy kapcsolat, hanem csak jól éreznénk magunkat benne? ? teszik fel a kérdést a tinédzser szerelmesek. Nos, ha ez mégsem megy, akkor vizsgáljuk meg a Lana Del Rey-univerzumot, melyben fontos szerep jut az amerikai kertvárosi álmok mögött meghúzódó frusztrációknak, rémálmoknak, a tömegkultúrának, a show businessnek, lakókocsinak, a fehérre festett kerítéseknek, a sportosan rövidre nyírt gyepnek, a fűben megbújó (a Kék bársonyból ismert) levágott fülnek, az amerikai lobogónak, a tinédzser lányoknak, akik egyszerre játsszák a felnőttet és az ötéves kislányt, de lelkileg inkább az ötéves énjükhöz állnak közelebb. Nehéz lenne kiemelni egy-egy dalt, mert tényleg mindegyik másért jó, de talán a címadó, Born To Die című nyitó szám az, amely azonnal ?megveszi a hallgatót?, ugyanakkor nem ez a legnagyobb sláger, hanem a Blue Jeans, a Video Games, a Dark Paradise és talán a Summertime Sadness. Míg a többi csaj, Fiona Apple, Regina Spektor lemezenként két-három kiváló dalt tud felmutatni, addig Lana Del Rey tizenkettőt, tehát több kört is ráver a versenytársaira, esetében élményszerűbbek, változatosabbak a hangszerelési együtthatók és nem beszéltünk még arról ? mert egy ilyen jó lemeznél mellékes is ? hogy Lana Del Rey baromi jó csaj. Ez így persze sok a szórakoztatóiparnak, az ún. szakma sem megemészteni, sem kiköpni nem tudja. Lana Del Rey pont olyan, mint példaképe, Lana Turner: maga az ártatlan romlottság, de mindez tényleg nem számít, mert ha csak jó nő volna, akkor Pirelli-naptárakon látnánk és nem adott volna el a néhány hete megjelent lemezéből máris több milliót.