Spiritualitás, nők és történelem

Kultpol

? Állatorvosi hivatása helyett miért döntött úgy, hogy íróként folytatja tovább?
 
? Ez nagyon lassan alakult ki? Az írást 1992 őszén kezdtem el, egy kulcsfontosságú születésnapomon [30 éves lett ? a szerk.], és elértem azt a pontot, amikor tudtam, hogy nem akarok hátralévő életemben is állatok elaltatásával foglalkozni. Az persze, hogy a nappali munkát teljesen feladhassam, és minden figyelmem az írásnak szentelhessem, nagyjából hét évembe került.
 
? Íróként miért pont a történelem, és azon belül is miért az ókor fogta meg?
 
? Ez a Boudica-sorozat írásakor alakult ki. A szellemi utam, a sámánizmus kapcsán ugyanis fogadalmat tettem, hogy a britanniai druida kultúra fénykorában élt Boudicáról fogok írni. A druidák pedig a kor a bennszülött, klasszikus kor előtti spirituális sámánjai voltak. Nem terveztem az írást, de több jel is alátámasztotta, hogy folytatnom kell, és ebben hatalmas segítséget kaptam az ügynökömtől és szerkesztőmtől, akik mindketten értik az álmok természetét, és hogy miért kell őket úgy papírra vetni, ahogy azt én tettem meg.
 
?Felhasználja-e műveihez az ókori auktorok és a modern történészek munkáit? Kik a kedvenc ókor írói?
 
? Annyi ókori forrást használok, amennyit csak találok. Különösképp rajongok Tacitusért, aki mind írónak, mind történésznek kiváló. Josephus (Flavius ? a szerk.) szerintem egy kicsit nehézkes, de nagyon hasznos. Amikor pedig a kereszténység igazi, történeti alapjait kutattam, Pál leveleit olvasva arra jöttem rá, hogy teljesen őrült volt, egy utálatos alak, de a meglátásai nagyon hasznosak, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy kit és miért utál.
 
? Szívesen élt volna az ókori Rómában?
 
? Egyáltalán nem. Utálnék egy olyan helyen élni, ahol ilyen rosszul bántak a nőkkel. Az ókori Britanniában viszont szívesen élnék, nem hiszem ugyanis, hogy egy kicsit is ismernénk az ottani nemi egyenlőség történetét. Britannia seregeit egy nő, Boudica vezette, az én életemben pedig biztos nem látunk még egy másik nőt, aki brit hadsereget vezethetne.
 
?Felkeresi a regényei helyszíneit, szükséges, hogy a saját szemével lássa ezeket a helyeket?
 
? Egy párat felkerestem, de a kérdésre a válasz nemleges. Nem hiszem hogy fontos lenne. A táj is sokat változott az elmúlt kétezer évben, Nagy-Britannia partvonalai sok helyen máshol vannak, a hegyek kisebbek, a völgyek betemetődtek. Jeruzsálemet például A római kém utáni évben Titus serege teljesen elpusztította, és a Júdea erdeinek fáiból faragott keresztekre pedig az ellenállókat szegezték fel.
 
? Szóval jobban kedvelne más korokat...
 
? Így van. A keresztény korszakot nem igazán szeretem: túl képmutató, és a nőkkel szembeni bánásmód túl nyomasztó. Van egy pár korszak, ami érdekel, így tervezem, hogy könyvet írok Szent Johannáról is, de egészében véve kedvelek minden időszakot. Ha egy más történelmi korról kellene írnom, az a második világháború korszaka lenne: nagyon érdekes évek voltak, és sokban még máig élő emlékezete van, ami különös kihívás egy író számára.
 
? Szívesen látná regényeit a nagyvásznon is?
 
? Igen! A Boudica-sorozat jogait már eladtuk, és nagyon várom a forgatókönyvet, de persze a Róma-sorozat könyveit is szívesen látnám film formájában.