"Igor Stravinsky teljesen megváltoztatta a zenetörténelmet sokkolóan radikális, modern nyelvezetével, különösen ritmusaival, hangsúlyaival, anti-romantikus szemtelenségével. Joseph Haydn óta egy zeneszerző sem volt ilyen szellemes, okos és humoros. Életműve, amely különböző stíluskorszakokból áll össze, maga a 20. század - hihetetlenül izgalmas" - idézi a Budapesti Fesztiválzenekar beharangozója Fischer Iván zeneigazgatót, a zenei maratonok művészeti vezetőjét.
A február 7-i Stravinsky-maraton tizenegy koncertje 10.30-tól 22.00-ig tölti meg a Művészetek Palotája termeit, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet és a Fesztivál Színházat.
Elsőként, szombaton délelőtt A tűzmadár című balett zenéje csendül fel a Kovács János vezényelte MR Szimfonikusok tolmácsolásában. Nemcsak a fesztiválnak, hanem Stravinsky pályájának is nyitánya ez a darab: az 1910-ben, Párizsban bemutatott "tündérmese-balett", melynek zenéjét a fiatal komponista a Gyagilev vezette Orosz Balett felkérésére írta, egy csapásra meghozta számára a hírnevet és az elismerést. A hangversenyeken leggyakrabban az 1919-ből származó, második változat hallható, az MR Szimfonikusok azonban az 1910-ben bemutatott eredeti balettzenét játsszák.
A Pannon Filharmonikusok Bogányi Tibor vezényletével adandó koradélutáni hangversenyének egyik fénypontja Stravinsky Zsoltárszimfóniájának bemutatása lesz a Nemzeti Énekkar közreműködésével. A három zsoltárt megzenésítő művet a komponista a Bostoni Szimfonikus Zenekar fennállásának ötvenéves jubileumára írta 1930-ban.
Nem sokkal később egy Stravinsky alkotói életében fordulópontot jelentő mű, a Pulcinella című balett kerül terítékre a Takács-Nagy Gábor vezényelte Budapesti Vonósok, három neves hazai szólista - Megyesi Schwartz Lúcia alt, Megyesi Zoltán tenor és Cser Krisztián basszus -, valamint a Bozsik Yvette Társulat előadásában. A Pulcinella, melyhez Stravinsky a 18. századig nyúlt vissza inspirációért, 1920-ban debütált a Párizsi Operaházban Pablo Picasso kosztümeivel és díszleteivel. A hatalmas feltűnést keltő művel Stravinsky belépett életének második, neoklasszikus alkotói korszakába.
Az egyik esti koncerten különleges hangszereléssel találkozhatunk: a komponista által 1966-ban alt és basszus szólóra, kórusra és zenekarra írott, saját maga által "zsebrequiemnek" nevezett Requiem Canticles, valamint az 1923-ra elkészült végleges változatában négy énekszólistát, kórust, négy zongorát és népes ütőhangszer-csoportot foglalkoztató Les noces (A menyegző) Ránki Fülöp, Borbély László, Bizják Dóra és Zentai Károly zongoraművészek, Miksch Adrienn, Kovács Annamária, Kálmán László és Massányi Viktor énekszólisták, az Amadinda Ütőegyüttes, a Concerto Budapest és a Szent Efrém Férfikar előadásában csendül fel Rácz Zoltán vezényletével.
A maraton zárásaképpen Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar Stravinsky egyik magnum opusát, a Tavaszi áldozatot mutatják be este. A mű egy pogány-kori orosz szertartást jelenít meg, amelyben a tavasz ébredését, a természet újjászületését egy ifjú feláldozásával köszöntik. A balett elhíresült 1913-as ősbemutatója, mely a zseniális táncos, Vaclav Nyizsinszkij koreográfusi debütálása volt, az elszabadult indulatok miatt botrányba fulladt.
A Stravinsky-maraton további fellépői közé tartozik a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Csaba Péter vezényelte MÁV Szimfonikusok, akik Kelemen Barnabás hegedűművészt látják vendégül. A Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai több kamaraformációban is színre lépnek, közreműködnek például A katona története című darabban, amelyet Alföldi Róbert rendezésében és Jankó Zsolt vezényletével láthat a közönség. A délelőtti koncertek egyikén zeneiskolások is bemutatkozhatnak Stravinsky pedagógiai célból komponált műveivel.
A Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar 2008 óta rendez közösen zenei maratonokat Fischer Iván művészeti vezetésével. Minden évben egy jelentős zeneszerző életműve kerül terítékre, legutóbb, 2014-ben Bach zenéjét élvezhette a közönség egy egész napon át.
A Stravinsky-maraton részletes programja elérhető a Fesztiválzenekar honlapján (www.bfz.hu).
MTI