Süsü 1976-os színre, azaz képernyőre lépése óta közkincssé vált, a kétbalkezes, csupaszív egyfejű kalandjait a József Attila Színház nézőterén régi és mai gyerekek, nagyszülők, szülők és kis lurkók együtt nézték, és együtt énekelték a jól ismert dalokat. Kint téleleji hideg, bent barátságos nosztalgia és huszon-, sőt harminc évvel ezelőtti trendek (nézőknek integetés a színpadról, hangos szurkoltatás, bekiabálandó válaszok, a díszlet); annak ellenére, hogy a rendező, Harangi Mária igen ifjú hölgy, és a HOPPart Társulattal pedig bizonyította, kreatívan képes hozzányúlni a klasszikusokhoz.
A függöny még leeresztve, a hangszóróból Bodrogi Gyula Süsü-hangját halljuk, aki visszatekint a múltra, majd átadja a szót unokájának, Süsükének, hogy ő mesélje el nagypapa otthonról elűzettetésének és új otthonra találásának történetét. A vörös drapéria megnyílik, és egy gyerekszobában vagyunk, ahol zöld színű, zöld pöttyös pizsamájában egy szőke kisfiú készülődik lefeküdni, de csak nem jön álom a szemére. Hiába veszi elő manóit (Menő, Janó, Jenő, Katyi és Tyutyu), velük nem lehet játszani: a fabábok nem válaszolnak. Aki azt hinné, hogy ez a kisfiú a Süsü-unoka, hirtelen megtéved, mert egyszer csak belép a szobába az apuka, aki mesét játszana, és persze jól bealszik. A gyerekdarabbeli szülők már csak ilyenek - ám az sem meglepő, hogy apuka királyfiként nyer új életet. A jól ismert sárkánykalandok után azonban nincs visszaalvás vagy újbóli felébredés, sőt királyfi, királylány és kisfiú családi alakzattá rendeződnek a zárlatban. A zavar dramaturgiai jellegű: ki a történet mesélője, hová tűnik a "valóság", ha a papa az ágyon öltözik át királyfivá, hol lép be a mesébe, az életre kelő manóbabáknak mi a funkciója azon kívül, hogy képesek tömegként (fahasábok, palotalakók) létezni? Gyors közvélemény-kutatásom eredményeképp állíthatom, hogy nemcsak a gyermeklelkű kritikusnak okoz problémát a rejtvény megoldása. Az első felvonás hirtelen jött fináléjára és a szinte ad hoc bejelentett Szünet!-re pláne nincs magyarázat.
A díszletet két óriásira növesztett virág (kint a mezőn), illetve fentről leeresztett terjedelmes, nagyszüleink nehéz bútorainak faragványait idéző elemek (bent a palotában), továbbá a forgóra épített nyitható-csukható, többoldalú paraván jelentik. A gyerekszobához egy heverő, a trónteremhez egy taligaszerűen tolható piros trón dukál, a Brunkó és Trunkó névre hallgató zsoldosok ókori quadrigához hasonló járművel közlekednek. És ezzel kész is a leltár - a kisebb kellékeket most hagyjuk -, mégis roppant zsúfoltnak hat Boráros Szilárd tere. A korrekt, amolyan "biztonsági kűr" jelmezek, valamint az izgalmas árnyjáték bábjai is az ő fantáziájában születtek.
Süsü, a sárkány kalandjai állják az időt, a nem létező port nem kell róla lefújni. Fölösleges a fentebb olvasható rettenetes, szóviccekkel operáló névadás (de a király, a királyfi, a királylány és a többi udvari népek miért nem kapnak nevet?), és még fölöslegesebb, sőt egyenesen kínos a szellemességet célzó, de jócskán mellétrafáló poentírozás (Nincs ronda szalvéta, csak ronda vőlegény - jegyzi meg lakonikus tömörséggel a szalvétagyűjtő király; Hát ilyen nincs és mégis van - kiált euforikusan zsoldosunk a megdöntött futórekordot látván, Vágjunk fapofát - mondja az egyik fatuskót játszó manó; Kutyatej nem ugat! - utasítja rendre a sárkányfűárus a növényt). A színlapon Csukás Istvánt tüntetik fel íróként, a dramaturg Szokolai Brigitta, a betoldások szerzőjéről nem szól a fáma. Nem érzem, hogy Bergendy István dalainak hangszerelését meg kellett volna változtatni, a keményebb gitárral nem lett korszerűbb a hangzás, csak azt érték el, hogy az egyébként is túlhangosított előadás egyenesen fülbántóvá vált. Cortés Sebastian máskor ötletteli koreográfiái itt a legüresebb formájukat mutatták.
Ezek a hibák azért zavaróak, mert a színészi játékban semmiféle modorosság nincs. A címszereplő Dányi Krisztián a tapsrendnél bújik elő a hatalmas, tűzokádásra is képes Süsü-bábból, addig csak pontos hangsúlyait, hanglejtéseit halljuk. Szintén saját megfigyelés, hogy a nézőtéri kiskirálylányok igencsak csillogó szemmel tapsoltak Csórics Balázsnak (szép gesztus lett volna, ha Sztankay István, a 32 évvel ezelőtti királyfi is megjelenik a színpadon, hiszen a József Attila tagja), a kiskirályfiak körében pedig Kovalik Ágnes szerzett komoly rajongókat. Fila Balázs és Ömböli Pál bájosan bumfordi zsoldosok, Józsa Imre mókásan vacogó, szalvétamán király, Galambos Erzsi maga a dadusi erély. Kedves kamaraalakítással van jelen Háda János és Juhász György, a Vas utcában negyedéves zenés színész osztály különítménye és az angyalföldi helyi erők látható örömmel teszik a dolgukat.
Advent ideje van. Legyünk hát megbocsátóak. Annak pedig örüljünk, hogy a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatta az előadás létrejöttét, amiben répával és almával kínálják a gyerekeket.
