Svájci emigrációjában meghal Thomas Mann

Egyéb

A Nobel-díjas német írót a svájci Kilchbergben érte a halál. A régi patrícuscsaládból származó Mann 1875. június 6-án született Lübeckben.Első regénye, A Buddenbrook-ház (1921) nagy sikere után csak irodalommal foglalkozott. 1933-ig Münchenben lakott, a fasizmus elől Svájcba, majd 1938-ban az USA-ba emigrált. 1936-ban a náci Németország megfosztotta német állampolgárságától, s visszavonta tőle a bonni egyetem által adományozott díszdoktori címet. 1952-ben visszatelepedett Svájcba. A XX. század egyik legnagyobb német realista írója, a kritikai realizmus hagyományainak kiteljesítője, a polgári humanizmus egyik utolsó képviselője volt. Az 1930-as években alkotott műveit az európai fasizmus ellen folytatott küzdelem ihlette. A háború befejezése után azon munkálkodott, hogy levonja népe számára a történelmi katasztrófa tanulságait, és segítse a demokratikus megújulásban. Szépirodalmi munkásságát nagy esszéi, tanulmányai, beszédei és saját műveihez írott kommentárjai egészítik ki. Legismertebb művei: a Halál Velencében, A varázshegy, Mario és a varázsló, József és testvérei (tetralógia), a Lotte Weimarban és a Doktor Faustus. Az irodalmi Nobel-díjat 1929-ben kapta "főleg nagy regényéért, A Buddenbrook-ház-ért, mely a kortárs irodalom klasszikus alkotása."