Habár olvasásnépszerűsítő csoportja már több mint harmincötezer tagot számlál, ő sosem mondja meg senkinek, hogy mit olvasson. Szerinte a könyveket a történetek felől kell megközelíteni: csak az számít, hogy beránt-e az adott sztori, vagy sem. A Nincs időm olvasni kihívás alapítójával, a Libertine Könyvesbolt vezetőjével, Szabados Ágival az olvasás szerepéről, az irodalomhoz való viszonyáról beszélgettünk.
Honnan ered nálad az olvasás szeretete?
Talán a családi minta is befolyásolta, hogy olvasóvá váltam, hiszen az apukám is hatalmas könyvmoly: rendszeresen könyvtárba jár, és biztosan elolvas hetente két-három könyvet. Azonban ami még ennél is meghatározóbb, az a Harry Potter. Amikor 12–13 évesen találkoztam ezzel a történettel, épp azokkal a helyzetekkel küzdöttem, mint a sorozat hősei. Nagy váltást hozott az életembe: menedéket jelentett.
Milyen viszonyban voltál a kötelezőkkel?
Úgy gondolom, hogy az alsós olvasmányokkal még nincs gond, A Pál utcai fiúkat általában szeretik a gyerekek, felső tagozatban azonban sok olvasót elveszítünk, mivel a kötelező olvasmányok világába nem tudnak belehelyezkedni a diákok. A mai fiatalok számára, akik az interneten szocializálódtak, dupla kihívást jelent, hogy lelassuljanak egy könyvhöz, és képesek legyenek elmélyedni egy adott történetben. Nekem talán azért volt könnyebb megbirkózni ezekkel az olvasmányokkal, mert addigra én már megismertem azt a flow-élményt, amit egy könyv olvasása ad. Még ha az adott történet nem is fogott meg annyira, vitt tovább a tudat, hogy talán legközelebb majd olyan következik, ami újra beránt.
Kik határozták meg az irodalomhoz való viszonyodat?
A szülői minta mellett a tanárok szerepe is nagyon fontos: rajtuk is áll vagy bukik, hogy valaki olvasó lesz-e. Nekem szerencsém volt: a kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban két remek tanárom is volt Palásti Károly és Hegedűs Katalin személyében, akik nagyban meghatározták az irodalomhoz való viszonyomat.
Hasonlóan fontos volt Szerb Antal. Az érettségire készülve véletlenül bukkantam rá az otthoni könyvespolcunkon a Magyar irodalomtörténet című művére, ami ráébresztett arra, hogy az írók is esendő, érző emberek, akik nem elefántcsonttoronyban alkotnak, hanem az őket ért tapasztalatokat próbálják közvetíteni. Szerb Antal humora, intelligenciája és szellemessége nagyon megfogott akkor, neki köszönhetően szerettem meg az irodalmat. Az Utas és holdvilág pedig életem egyik legmeghatározóbb olvasmánya, évente újra előveszem. Úgy gondolom, hogy ha Szerb Antal nem hal meg olyan korán, képes lett volna megváltoztatni az irodalomoktatás szemléletét.
Nyilatkoztad, hogy szereted a műveket az irodalomtörténet felől megközelíteni.
Szerintem a szerző és a mű nem elválasztható egymástól, mivel az író mindig a saját tapasztalatából vagy fantáziájából dolgozik. Úgy gondolom, hogy könnyebb kapcsolódni egy adott műhöz, ha meglátjuk mögötte az embert, aki létrehozta. Hemingway műveit például nagyon nehezen tudtam befogadni egészen addig, amíg meg nem ismertem az élettörténetét. Onnantól megértettem, hogy bizonyos motívumok miért jelennek meg a könyveiben.
Nagyon gyorsan elérted az álmod, hogy híradós legyél, mégsem ültél a babérjaidon, hanem belevágtál az olvasás-népszerűsítési missziódba, és megszületett a Nincs időm olvasni kihívás. Mi motivált e csoport létrehozásában?
Én az a típus vagyok, aki nem dől hátra, ha elért egy célt, hanem azonnal újabb kihívásokat keresek. Nagyon szeretek tanulni és új dolgokat megvalósítani, nekem kell a pörgés.
Amikor megvalósítottam a célom, és híradós lettem, ráébredtem, hogy egyre többen figyelnek rám, ezért kötelességem példát mutatni. Mivel az életem meghatározó része volt az olvasás, arra gondoltam, hogy ezt mások számára is megmutathatnám. Úgy tapasztaltam ugyanis, hogy az emberek egyre kevesebbet olvasnak, és arra jutottam, hogy ez ellen az ismertségemet kihasználva tennem kell. Így született meg a NIOK.
Milyen stratégiád van azok számára, akiknek nincs idejük olvasni?
Az én esetemben jól működik, hogy megtanultam keveseket is olvasni. Persze én is azt szeretem a legjobban, ha van időm bekuckózni egy könyvvel, de ha mindig erre várnék, akkor sokkal kevesebb alkalmam lenne az olvasásra. Rászoktattam magam, hogy elővegyem az aktuális könyvem három villamosmegállóra, vagy a postán, a sorban állva is. Mindig van nálam egy könyv: alternatív olvasószobaként kezelem a körülöttem levő világot. Ha ezeket a kis olvasásokat sikerül beiktatnunk, akkor azt az időt is meg fogjuk tudni teremteni a magunk számára, amikor hosszabban tudunk olvasni. Én például igyekszem felkelés után a kávém mellett vagy elalvás előtt beiktatni fél vagy egy órát, amit olvasásra szánok.
Szerintem az is fontos, hogy merjünk letenni könyveket, ha nem tetszenek. Nem történik semmi, ha nem fejezzük be őket. Viszont túl kevés az időnk ahhoz, hogy olyan könyveken küzdjük magunkat végig, amik nem mozgatnak meg.
Ma már több mint 35000 tagot számlál a közösséged: sokan a te hatásodra kezdtek el rendszeresen olvasni, és a te ajánlásaid alapján választanak könyvet. Sok ember ízlését tudod befolyásolni.
Megtisztelő és jó érzés, hogy ilyen nagy lett ez a közösség. Érzem a felelősségét, de nem nyom agyon. Szerintem az én feladatom annyi, hogy felkeltsem az érdeklődést, de semmit sem sulykolok.
Mivel ma az olvasásnak olyan tevékenységekkel kell versenyeznie, mint a sorozatnézés vagy az interneten való böngészés, nem az a fontos, hogy mit olvasunk, csak az, hogy olvassunk. Sok embert az olyan címkék tartanak távol az olvasástól, mint a szépirodalom vagy a kortárs. Ezért én megpróbálom a történetek felől, és nem kategóriák szerint értelmezni a műveket. Szerintem mindig az a kérdés, hogy az adott sztori be tud-e rántani, vagy sem, és nem az, hogy a művet milyen címkével látták el.
Ha van felelősségem, akkor az éppen az, hogy az olvasás felé tereljem az embereket. Emiatt a NIOK-nál havi témát, és nem konkrét könyvet adok meg: így nem erőltetem rá senkire az ízlésem. Viszont van egy könyvklubunk, ahol minden hónapban közösen kibeszéljük azt a művet, amit mindannyian elolvastunk.
Az elmúlt években újra divattá vált az olvasás. Szerinted mi lehet ennek az oka?
A közösségi média térnyerése miatt az emberek elmagányosodnak, emiatt vágynak arra, hogy közösséghez tartozzanak. Szerintem az olvasás, habár magányos tevékenység, kapcsolódási pontokat hoz létre az emberek között. Ha elolvastunk egy történetet, utána meg tudjuk beszélni egymással. És habár egyre felszínesebbé és rövidebbé válnak a társalgásaink, a könyvek révén még mindig mély és tartalmas beszélgetéseink lehetnek.
A másik ok pedig az lehet, hogy az olvasás a mindfulness lehetőségét adja: amikor belefeledkezünk egy könyvbe, a figyelmünket ítélkezésmentesen a jelen pillanatra irányítjuk. Az olvasás során képesek vagyunk lelassulni, és megteremteni a totális jelenlét állapotát.
A közös beszélgetéseken van a hangsúly az irodalomterápiás foglalkozásaidon is.
Három éve végeztem el ezt a képzést, és ha épp nincs járvány, tízfős csoportokkal foglalkozom nyolc héten át. Minden alkalomra viszek egy novellát vagy verset, amit közösen elolvasunk, majd megbeszélünk, végül pedig az irodalmi szövegen keresztül az egyéni problémák is előkerülnek. A szövegek kulcsot adnak a traumáink, konfliktusaink megoldásához. Az alkalmakon a fókusz az egyén és a szöveg viszonyán van. Iszonyatosan érdekes beszélgetések szoktak kialakulni; ez is azt bizonyítja, hogy az irodalom összeköti az embereket.
Hogyan jött az ötlet, hogy könyvesboltot nyiss?
Nyáron jutott eszembe, amikor elvégeztem a könyvmenedzsment képzést. Mivel úgy láttam, hogy a könyvkiadói szféra eléggé telített, úgy döntöttem, hogy saját kiadót alapítok. Aztán kitaláltam, hogy ezt kiegészíthetném azzal, hogy könyvesboltot is nyitok. Ez is személyes projekt, hiszen a Libertine-ben azok a könyvek vannak, amiket én jónak tartok, vagy amiket már én is olvastam, vagy el szeretnék olvasni. A kínálat tehát abszolút a saját ízlésemet tükrözi.
Hogyan tud érvényesülni egy kis könyvesbolt a jelenlegi könyves piacon, amit két-három nagy hálózat ural?
A Libertine előnye, hogy ott van mögötte a NIOK közösség: a vásárlóim egy részét ők jelentik. Azok az emberek, akikkel az online felületen már ismerjük egymást. A bolt megteremti a lehetőségét, hogy a korábbi virtuális kapcsolatok valóságossá váljanak. Szerintem erre ma igazán nagy szükségük van az embereknek.
Másrészt látni kell, hogy a vásárlók elvesznek az óriási kínálatban: egy nagy boltban rengeteg a cím, ami frusztrációt okozhat. Szerintem ebben a túltermelési válságban az embereknek segítségre van szükségük ahhoz, hogy választani tudjanak. És itt jön be az én szerepem és a könyvesboltom. Aki hozzám betér, azt üdvözlöm, röviden elbeszélgetek vele, és segítek neki a döntésben. Megpróbálok olyan könyvet javasolni a számára, ami igazán neki szól, ami tetszeni fog neki. Nálam le lehet ülni, és bele lehet olvasni a könyvekbe. Próbáltam meghitt környezetet teremteni, amiben jó érzés jelen lenni. A Libertine miliője segíti a lelassulást, időt ad a választáshoz.
Melyik volt 2020-ban a kedvenc könyved?
Nem tudok dönteni Sally Rooney Normális emberekje és Láng Zsolt Bolyaija között. Pedig nagyon más világ a kettő.
Melyik íróval töltenél el egy teljes napot?
Szerb Antallal. Bárcsak lehetne időutazni!
Mit olvastál legutóbb?
Háy János: Házasságon innen és túl
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
