Szabikeyz: Szeretem a nyolcvanas éveket, onnan származnak a legjobb zenék

A Szabikeyz x Juhász Zoli-dalokban a popkulturális zenei trend találkozik a valódi lelki mélységgel. Mit foglal magába a jövő év elején megjelenő új, Szintipop című lemezetek?

Ez a lemez a sávlekötős és az azt követő időszakot foglalja magába. Az eddig megjelent dalaink mellett sok-sok új szám lesz rajta. Ez egy hosszú lemez lesz – szántszándékkal. Manapság a legtöbben huszonöt-harminc perc hosszúságú lemezeket adnak ki, amiről eszembe jut, hogy mennyivel menőbbek voltak a régi, hosszú albumok. Emlékeim szerint negyvenegy percnyi zene fért rá egy bakelitre.

Ez egy finom üzenet azzal kapcsolatban, hogy ebben az egyre inkább felgyorsuló világban igenis szenteljünk időt önmagunkra, a művészet befogadására?

Igen, jó lenne, ha az emberek időt szentelnének rá. 

Vannak, akik kétperces dalokat készítenek, ettől függetlenül mi maradunk a három-négy percnél. A Kardiológus című számunk négy percnél is hosszabb. Van bennünk vágy, hogy megfeleljünk az embereknek, de úgy érzem, egyre inkább elengedjük ezt a vágyat. A hangzás sem azért ilyen, mert ez a divat – ez jön belőlem természetesen.

Mit gondolsz, dalszerzőként miért ez jön belőled természetesen?

Én nem énekesként és dalszerzőként kezdtem a zenei pályafutásom, hanem billentyűsként. Ma is ez a fő profilom – a Juhász Zolival közös projekt mellett Mehringerrel is zenélek, billentyűzöm. Mindig figyeltem a gitárosokat, akik rocksztárként állnak a színpad elején és kedvükre zúznak. Billentyűsként ezt nem tudom megtenni, helyhez vagyok kötve. 

Szeretem a nyolcvanas éveket, szerintem onnan származnak a legjobb zenék, ráadásul akkor jöttek be a nyakszintik, amikben mi is nyomjuk a koncerteken. Hát, azokban már sokkal nagyobb a mozgástér, lehet rocksztárkodni.

Miért tetszenek a nyolcvanas évek dalai?

Tele vannak random, nem odaillő dolgokkal, amiktől izgalmassá válnak. Én is azt szeretném elérni, hogy érdekesek legyenek a dalaim – érdekesebbek, mint egy átlagos és sablonosan üres popdal, ami manapság egyre nagyobb teret hódít. Hozzáteszem, sok mai popelőadó munkásságán érezhető a nyolcvanas évek hatása. Jó példa erre The Weeknd, aki nagyon ízlésesen, menőn és epikusan integrálja ezt a hatást a dalaiba.

Hogyan tudtok harmonikus könnyűzenét alkotni, ami úgy könnyű, hogy tartalmát tekintve akár igenis súlyos? Ilyen például a Patkány című dalotok is.

A könnyűzene lehetőséget ad az embereknek a hétköznapi megélések, akár fájdalmak megosztására – ezeket próbáljuk mi is kiírni magunkból néhol költőibb, néhol nyersebb módon. 

Kettőnk közül Zoli nagyobb mértékben hajlamos a költői önkifejezésre. Előfordul, hogy a közös munka során picit vissza kell fognom őt, mondván, hogy „tesó, ez már nagyon dzsumbuj”. (nevet) Én a direkt közlésekben vagyok jobb, ez hallatszik például az általam írt Részeg című dalunkon is, amiben egész közvetlen formában vannak kimondva dolgok.

Sokan a rádiókban is szóló zenékre táncolnak, nevetnek örömükben vagy épp elérzékenyülve sírnak, mert ezek is valós érzelmeket váltanak ki. A könnyűzene nem egyenlő a felszínes zenével.

Szerintem se. Az adja a könnyűzene ízvilágát és lényegét, hogy az emberek tudnak rezonálni vele, hiszen valódi érzelmekről szól.

Még én is tanulgatom, hogy hogyan hozzak létre egyszerű és egyben jó zenét és dalszöveget. Aktívan és sokat foglalkozom ezekkel, ezáltal fejlődöm.

Mennyire divat ma valódi érzelmi mélységet képviselni a popkultúrában?

Ez egyre trendibb – bár hozzáteszem, ez nem szűri ki a sekélyes érzelem- és gondolatvilágú, ezáltal sekélyes, tartalmatlan dalokat készítő előadókat. 

Fontos a valódi mélység feltárása – az ilyen szövegek írása segít, hogy jobban rálássak az életemre és jobban megismerjem magam, és az ilyen szövegű dalok hallgatása által a közönség is jobban megismerhet.

Őszintén felvállaljátok magatokat, ezen belül a humorotokat, ami vizuális szinten is áthatja a klipjeiteket.

Hát igen – többrétegűek vagyunk, mint a hagyma. Mint Shrek. (nevet) Az érzelmi mélység mellett elfér bennünk a humor. A baráti társaságban mókás csávó vagyok, szeretek hülyéskedni, de ugyanúgy szeretek mély dolgokról beszélgetni, szeretem megénekelni a traumáimat és szomorúságaimat is. A Patkány című dalunk is szomorú. Rólam szól, és én tragikusnak éltem meg, hogy a szóban forgó lány patkánynak hívott. Ezt jelenítem meg a klipben, ahol szánalmas patkányként mászkálok a városban.

Több helyen is zenélsz egyszerre, hogyan tudsz elég fókuszt helyezni a saját, Szabikeyz x Juhász Zoli projektedre?

Röviden: sehogy. (nevet) Nagy fókuszt helyezek rá, de ezen a téren nyáron is voltak nehéz megéléseim. Több mindennel foglalkozom egyszerre, a szabadidőmet is munkával töltöm, keveset alszom, sokat stresszelek, és az enyhe hipochonderségem sem egyszerűsíti a helyzetet. Túl sok fába vágtam a fejszém – az a tervem, hogy jövőre nem leszek ennyire felelőtlen –, de azért vállaltam egyszerre ennyi feladatot, mert nagyon szeretek zenélni. Valószínűleg könnyebb lenne az élet, ha végtelen energiám és végtelen időm lenne, és ha egynél több példány létezne belőlem. A moszkvatér zenekarban billentyűs és producer vagyok, Mehringerrel főként koncertezek, de neki is írok dalokat, és mellettük van pár arc, akivel producerként dolgozom együtt. Emellett ott van a Szabikeyz x Juhász Zoli projekt is, ami szépen virágzik és törődést igényel, emellett egyetemre járok, a PEMA-n tanulok, és még kéne hogy legyen magánéletem…

Juhász Zolival nem közös, mindkettőtöket lefedő zenekarnév alatt működtök, hanem a saját neveitek alatt. Mi az oka ennek? Egyáltalán duóként határozod meg magatokat?

Nem vagyunk duó. Mégpedig azért, mert korábban már belefutottam abba a hibába, hogy valami alá rendeltem magam. 

Milyen alkotófolyamat mentén készülnek a dalaitok?

Most főként én írom a zenei alapokat, refréneket. A szövegek időnként együtt készülnek – a közelmúltban megjelent Üvegszilánk is ilyen –, de van olyan dalunk is, aminek a szövegét egyedül készítem és éneklem el.

Hogyan lettél Szabikeyz, hogyan született ez a művésznév?

A régi zenekarom dobosával szerettünk egy jazzduót, aminek a tagjai Domi Keys és JD Beck voltak. Írtunk egy dalt, ami hasonlított az ő zenéjükre, és poénból megváltoztattuk az Insta-neveinket – én arra, hogy Szabikeyz, amiben a „keyz” az angol billentyűket és kulcsokat jelentő keys szóra utal. Ezt követően egyre többen kezdtek el Szabikeyznek szólítani a suliban, sőt, ennek különböző magyar verzióit, például a „kulcsos Szabolcs”, „Szabolcs kulcsok” stb. neveket is megkaptam. Szerencsére mind közül a Szabikeyz az, ami rajtam maradt.

Tavalyelőtt végeztél a Kőbányai Zenei Stúdióban, ahol zongorázni tanultál, most a PEMA másodéves hallgatójaként tanulsz zongorázni. Mesélj, milyen ott a diákélet?

Az én évfolyamom az első a PEMA történelmében. Nagyon szeretem az iskolát, és ugyancsak nagyon szeretem a tanáraimat, Szebényi Danit és Kardos Norbertet. Rengeteget zenélünk, és ez edzésben tart – főleg azzal együtt, hogy az osztálytársaim a virtuóz kategóriát képviselik. Kifejezetten inspiráló a közeg.

Fotók: Csiki Vivien / Kultúra.hu