Mit ábrázolnak a Vásárhelyi Őszi Tárlaton kiállított képei?
A képek Ferencváros külső területeiről készültek, különböző ipari épületekről. Kettőn a már nem üzemelő fegyver- és gázkészülékgyár látható, a harmadikon pedig a ferencvárosi pályaudvar. Vászonra festettem őket, a leghagyományosabb olajfestési technikával készültek.
Ezek nem olyan helyszínek, amiket az ember első látásra feltétlenül szépnek vagy vonzónak lát. Mi fogta meg bennük?
Általában olyan témákat választok, amelyek nincsenek az emberek figyelmének középpontjában. Bár nap mint nap érintkezik velük, de nem vesz róluk tudomást, és nem is figyel fel rájuk. Pont ezért, elsősorban a megismerés szándékával választom ki ezeket a helyeket, a megismerés legjobb módja pedig számomra az, ha lefestem. Az első lépés az élmény, a második a megismerés, a harmadik az elfogadás. Az élmény maga a hatás, ha meglátok egy ilyen épületet, ha lefestem, bekövetkezik a megismerés, végül jön az elfogadás. Ilyenkor megváltozik az ember esztétikai érzéke a látottakkal kapcsolatban, és onnantól kezdve nem látja szürkének, rondának, vagy nyomasztónak, hanem igenis szépnek találja őket.
Mit gondol, a Tornyai - plakett, és a velejáró anyagi támogatás megkönnyíti majd a munkáját?
Nem tudom, hogy megkönnyíti-e, mindenesetre óriási elismerés. Az elismerés mindig ad az embernek egy belső erőt, hogy talán van értelme annak, amit csinál. Mindenkinek szüksége van az elismerésre, és ez nem csak a művészekre igaz. Ha ez nem történik meg, nagyon nehéz folyamatosan végezni a dolgunk. Egy ilyen elismerés talán úgy könnyíti meg a munkát, hogy az ember saját lelki megítélésén javít, a munkája mások által is igazolt értelmet nyer.
Jelenleg dolgozik valamin?
Most fejeztem be egy képet, amin egy leomló fal látható, amire egy graffiti művész felfújt egy teget. Ez a kisebb méretű kép a legújabb munkám.
Szabó Ábel művei jellegzetesen nagy-, főként külvárosi levegőt árasztanak: az idei kiállításon szereplő alkotásai a Ferencvárosi pályaudvar sínjeit és kihalt gyárudvarokat ábrázolnak. Bárdosi József művészettörténész a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat katalógusának előszavában narratív, leíró realizmusnak nevezi Szabó Ábel festészetét. Olyan krónikásnak írja le a fődíjas művészt, akinek van bátorsága felvállalni és felmutatni a valóságot, de elmélyült, akadémikus módon készült történeteivel nem üzenget, nem oktat és nem is von felelősségre.
