A fiatal japán szabadcsapat 2009-ben már bemutatkozott Budapesten, tette akkor ezt augusztusban, a teljes színházi holtidőben, így sokan maradtunk le róluk. Idén az ősz hozta el őket, s egy közel kétórás, színházi-táncos esztráddal, a Shibahamával hökkentették meg közönségüket.
A Faifai a belvárosi színház tágas éttermi-partyterében játszik, s noha nézőiket többször vonultatják, a házban található két színházi teret elkerüljük. A játszóhelynek rendhagyó terem falai mentén a nézők széksorai, melyek bizarr holmikkal telezsúfolt terepet fognak körbe: csak azzal túllépném a terjedelmi határokat, ha a legjellegzetesebb darabokat felsorolnám, s akkor a cselekményről még szó sem volt.
Az R2D2 (azaz: Artuditu) jellegű, önjáró, pesti műanyagkuka, tangóharmonika, bakelit telefon, trónszerű fotel, gyerek-próbababa, tonnányi művirág, lerobbant hűtőszekrény, bevásárlókocsi, tévéképernyők s egyebek alkotta tárgytenger hosszú, hökkent szemlélődést is kiválthatna a játékot felvezető, élőben kevert, dübörgő zenével aláfestetten. A budapesti vendégművészekkel (az első este: Vass Imre és DJ case) kiegészült társulat szünet nélkül játszott produkciója alatt aztán ki is nézelődhetjük magunkat, olykor a játéktérben kószálva.
 |
Happening, házibuli, utcaszínház, tv-show sajátos elegye ez a rendhagyó, különös, egyenetlen előadás. Világába legalább fél óra hosszan rázódunk bele, s mikor a téboly (mert az) már-már kulminál, az ember nemhogy szökésre nem gondol, de önfeledten átadja magát a páratlan energiákkal dolgozó japán brigádnak.
A produkció alapja egy ódon történet, főhőse az iszákos, lusta Kuma, a halász, aki egy nap a tengerparton erszényt talál, benne rengeteg pénzzel. Hatalmas mulatságot rendez, elalszik, s másnap a neje (miután elrejtette a vagyont) azt mondja neki: az egészet csak álmodta. A halász nekibúsul, saját pénzéből kell kifizetnie a cehhet. Felesége biztatására eldönti: jó útra tér, nem iszik többé, s dolgozni fog. Az asszony három évvel később veszi elő a pénzt, aminek nem találták meg a tulajdonosát. Kuma először feldühödik, de rájön, hogy inkább hálásnak kéne lennie. Örömében inni akar, de aztán tudatosul benne: ha megint a léhaság útjára lép, álommá válik nagy boldogsága.
A meséből dirib-darabkákat láthatunk, az szinte feloldódik a vad iramban zajló játékban, a vetítésben, közönségbevonó játékok, gegek őrült forgatagában. Vass Imre pajzán ripacsériával vendégszerepel, rövid, hatásos produkcióját a Faifai tagjai nézőként követik, aztán határozottan megszakítják. A projektált képek folyamatos, szinte követhetetlen vibrálása övezte játék újra és újra szétesik: a szimultán történéseket, az élőben és felvételről zömmel angolul, de magyarul és japánul is elhangzó szövegeket, s a kivetített fordítást lehetetlen maradéktalanul befogadni. A Shibahama napjaink közhelyeit, az egyént összeroppantó vizuális és érzelmi ingerek tömegét, az információ nyomasztó, szakadatlan áradását ábrázolja, viszonylag kevés közhellyel. A meghatározhatatlan műfajú előadásban korty szakét kapunk, falatozhatunk egy táncosnő testéről, játszhatunk kő-papír-ollót, láthatunk kick-boxot, elsötétített előtérben repkedő, foszforeszkáló dildón röhöghetünk.
 |
Az előadást megelőzően (a berlini Hebbel Theaterben tartott vendégjátékukat követően) hosszabb időt Budapesten töltő, töltekező játékosok mesélnek itteni kalandjaikról, említésre kerül Gábor Zsazsa, a falra vetítve feltűnik Grabowski a Macskafogóból, és a bűvös kocka, a színpadon egy majdnem embermagasságú Friderikusz Sándor-maszk, meg a képzeletbeli Duna-boszorkány, hallunk városbújócska-sztorit a Nemzeti Vágta idején, s hosszú a sora, mi minden történik még a ?magyar blokkban?. Egy, villogó neonszív alatt üldögélő, fiatal szerelmespárral megkapó gyorsinterjú készül, a bárpulton játszódó jelenetben látjuk, könnyű Pesten eltévedni.
A Faifai Chiraru Shinoda rendezte, formabontó előadása sztaniolba csomagolt furkósbot, könnyednek látszó, de el- és meggondolkodtató szokatlanság, múlt és jövő (origami-színlapján szakés cserépedény és iPhone), melyet 22-én közönségtalálkozó, 23-án pedig party követ.
