„Kényelmes elegancia, minőségi, kissé tradicionális öltözék, egyenes tartás, magas homlok, tömött, ápolt, valószínűleg gyakran fodrászolt körszakáll és mindig barátságos, kissé leereszkedő mosoly, ami a magas férfiaknál magától értetődik. Byron vagy Jókai korában talán az arszlán szó jutna eszünkbe egy ily entrée után, pedig higgyék el, Skorpió, akárcsak jómagam” – fogalmazott Orosz István Szakonyi Károlyról a méltatásában. Az író, grafikusművész Szakonyi több kötetéhez készített rajzokat, illusztrációkat. Első élménye – mint még sok olvasónak – az Adáshiba című dráma volt, amelyet nem sokkal a fővárosi ősbemutató után Ruszt József rendezésében a kecskeméti színház is a műsorára tűzött. Orosz megjegyezte: kétség sem fér hozzá, hogy a mű mögött ott az alkotó; jó néhány főhősének történetét, alakját beilleszthetnénk a Kossuth-díjas író életrajzába. Szakonyi számára az élet a minta a maga megélt részleteivel és valóságosból igazzá átköltött teljességével – tette hozzá.
Szakonyi Károly Élmény és fantázia – avagy a modell az élet című székfoglaló előadásában néhány meghatározó alkotása keletkezéstörténetéről mesélt. „Modellre mindig szükségem volt. Anélkül nemigen tudok írni – hangsúlyozta. – A modell, a valóság adja a műhöz az életet, a fantáziához szükséges vérátömlesztést. Még a legelvontabb írás esetében is. Az abszurd drámák, groteszk novellák is valóságelemekből épülnek. Mindegyikhez megvan az élő, létező modell. Ember, táj, esemény. Az írásban persze ez átalakul. Általánossá válik, ha hiteles a mű; minden olvasó a maga élménye szerint teremti újjá. Tolsztoj a maga modelljét látva alkotta meg Anna Kareninát. De ha olvasom, én a magam képzelete szerinti Annát látom. A fantázia így köti össze az írót az olvasóval.”
Arról is beszámolt, hogy amikor A francia tanya című elbeszélését írta, szótárból keresgélte ki a francia szavakat, és úgy rakosgatta össze a mondatokat. „Írás közben – ez is a fantázia felfokozott működése –, noha nem beszélek franciául, volt érzékem a nyelvhez. Ez az a kegyelmi állapot, ami nélkül nem jön létre a mű” – fogalmazott.
Mesélt az Emberi üdvözlet című írása keletkezéséről is, amelynek központi figurájához szerencsétlen sorsú korábbi katonatársának karaktere adta az ötletet. Sokáig nem boldogult a történettel; úgy érezte, hogy túlságosan mesterkélten fogalmaz. „Aztán az egyik kávéházi asztalnál kértem egy szimplát, és beugrott egy mondat: „Micskeiben már volt néhány deci konyak, amikor felszállt a vonatra.” Vagyis megszületett az első sor, és felszakadt a zsilip. A történetet nem lehetett akarni. Le kellett tenni róla, hogy a maga törvényei szerint jöjjön létre. Amikor már éppen lemondunk, támad egy mondat, vagy csak egy szó. És ahogy a zeneszerző lejátssza az első akkordot, ami aztán vezeti a témát, minden megoldódik. Egyszeriben láttam a vasútállomást, az indulásra váró vonatot a nótázó, bevonuló újoncokkal, s köztük az én emberemet, aki társakat keres.”
Szakonyi azt is elmondta, hogy már készen volt az elbeszélés, amikor az Új Írás szerkesztőségébe tartva – amely csaknem harminc évig volt az írói otthona – megmutatta a kéziratot B. Nagy László kritikusnak, akinek remek ötlete támadt. „Az írás akkor jó, ha több van benne, mint amit és amennyit megírtam. Ezt éreztette B. Nagy László a címmel: Emberi üdvözlet. Hogy Micskei kései lelkifurdalása üdvözlet, hír az emberiességről egy olyan világban, amelyben a hatalmaskodás, kirekesztettség mindennapos, ami tragédiákhoz vezethet. Mert a szeretetlenség reakciói kiszámíthatatlanok. Megjelenése után egy jegyzetben azt olvastam, hogy az ötvenes évek torokszorító légköre, a személyi kultusz idejének emberi buktatói vannak az elbeszélésben. Ha ezt tematikusan hangsúlyozom, az írás didaktikussá válik. Én csupán a hitelességgel törődtem, az ábrázolás pontosságára, a szöveg atmoszférájára volt gondom, de a kor, amelyben az író él, szándék nélkül is bekerül a műbe.”
Aztán az ember elengedi a történetet, hogy az olvasóhoz jutva minden újjáteremtődhessen – jegyezte meg. Majd Roger Martin du Gard francia író naplójegyzeteiből idézett: „Oly aprólékosan pontos igazságra törekszem a részletekben, hogy bizonyára nem akarják majd elhinni, hogy az egész (...) teljességgel kitalált (...), egy végsőkig megfeszített képzelet gyümölcse (...); elmém és fantáziám koncentrálásával, a körülmények és alakok erős elképzelésével érem el azt, hogy »igazat« írjak”.
Fotók: Magyar Művészeti Akadémia
