Szakonyi Károly

Október 26-án történt

„Az író a szövegében legyen jelen, ez a legfontosabb. Ha jelen van, a színész kitalálja mindazt, amit még el akar mondani neki az író utólag” – fogalmazta a ma kilencvennegyedik születésnapját ünneplő Kossuth- és József Attila-díjas író, színműíró, Szakonyi Károly, akinek olyan emlékezetes művek fűződnek a nevéhez, mint az Adáshiba, a Magányos biciklista, a Napfényes Granada és a Vénusz lánya.

Ők nyerték a Csókol, Attila című drámapályázatot

A József Attila Színházban április 11-én, a magyar költészet napján hozták nyilvánosságra a teátrum által meghirdetett Csókol, Attila című drámapályázat eredményét.

Világítótornyok közé került Szakonyi Károly

Szakonyi Károly, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, dramaturg lesz az Óbudai Társaskör Világítótornyok című sorozatának vendége február 7-én.

Szakonyi Károly az Arany Medál idei életműdíjasa

2008 óta adják át az Arany Medál közönségdíjakat, a szavazáson idén is több ezren vettek részt.

Október 26-án történt

1879-ben ezen a napon született Fedák Sári színésznő, énekesnő, primadonna, a neves író, Molnár Ferenc második felesége. Az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar előadóművész 1900-ban a Magyar Színházban kezdte meg pályáját, majd számos magyar és külföldi színházban fellépett.

Tata elment

Az augusztus 17-én hajnalban elhunyt Novák Ferenc Tata táncművészre, koreográfusra és rendezőre emlékezünk Szakonyi Károly írásával.

Szakonyi Károly: Az írás akkor jó, ha több van benne, mint amennyit megírtam

Még a legelvontabb írás esetében is szükség van modellre: tájra vagy különös figurára, amely-aki ihletet ad – véli Szakonyi Károly. A Kossuth-díjas író a Magyar Művészeti Akadémián tartott székfoglaló beszédében arról mesélt, hogyan lesz a valóságos élményekből általánosabb, elemelt irodalmi történet.

Tíz portré a halhatatlanságról

Idén is sok jelentős művésznek állítottunk emléket. Olyan alkotóinknak, akik már évtizedekkel ezelőtt eltávoztak közülünk, halhatatlan műveik vagy alakításaik révén mégis köztünk maradtak. E válogatásunkban tíz ilyen írásunkat ajánljuk figyelmükbe.

A metaverzumban is fogunk olvasni?

Az idén 25 éves Digitális Irodalmi Akadémia megmutatta: a sokszor áthatolhatatlan, hibás szövegekkel teli netes dzsungelben igenis van értelme egy jól szervezett, klasszikus és kortárs szerzők alkotásait az olvasók rendelkezésére bocsátó online könyvtárnak.

Október 26-án történt

Ezen a napon született 1879-ben Fedák Sári színésznő, 1931-ben Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, színműíró (képünkön), 1934-ben Rados Ferenc Kossuth-díjas zongoraművész.

Aki ismerte Józsefváros népét – 100 éve született Fejes Endre

Itta a dupla feketét, szívta a cigarettát, füstjétől hunyorogva, kemény szavakkal mesélt, ahogy Józsefváros lakóiról is, embereiről, akik között élt, akiket olyan jól ismert utcákról, terekről, mesélt róluk szóban és mesélt novelláiban, regényeiben. Ma lenne 100 éves Fejes Endre író.

Nézzünk bizakodva a jövőbe – Írók a Pécsi Harmadik Színházért

Örkény István fent idézett sorával kezdődött a Pécsi Harmadik Színház megmentéséért szervezett gála március 15-én. A közösségi felajánlások évad végéig megmentik a színházat, de hosszútávú megoldásra lenne szükség. Cikkünkben kiváló magyar írók, dramaturgok emelnek szót a színház fennmaradásáért.

Nem az számít, hány éves az ember, hanem hogy van-e dolga a világban

Beszélgetés Szakonyi Károllyal, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas íróval gyerekkori halálélményéről, az írói szemtanúság terhéről, mulandóságról és megbékélésről.

Gályarabok unokája – Szabó Magda

Azzal a konoksággal mérlegelte az élet dolgait, amit a gályára is ítélt protestáns őseitől örökölt. Az Ókút című könyvében említi egyik pap ősét, akit gályarabságra ítéltek, mert nem volt hajlandó mást mondani, csak az igazságot. Ez a múlt kötelezte.

Diskurálni Luciferrel, kifaggatni Évát – Mit kérdeznének drámaíróink Az ember tragédiája karaktereitől?

Ha lehetősége volna találkozni Az ember tragédiája egyik szereplőjével, ki volna az és miről szeretne beszélgetni vele? Ezt a kérdést tettük fel öt kiemelkedő hazai drámaírónak.

„Drága mester, megihatnánk valahol egy kávét?” – Beszélgetés Horváth Péter íróval

„Az első tizenöt-húsz évben gyakorlatilag magamat gyógyítottam a műveimmel. Az utóbbi húsz évben már más dolgokról is tudok írni, nem csak a saját köldökömről” – mondja Horváth Péter író, rendező, dramaturg, akivel a Szakonyi Károllyal közösen írt Négykezes című kötete kapcsán zajos sikerről és fel nem tett kérdésekről is beszélgettünk.