Szakonyi Károly: Az írás akkor jó, ha több van benne, mint amennyit megírtam

„Kényelmes elegancia, minőségi, kissé tradicionális öltözék, egyenes tartás, magas homlok, tömött, ápolt, valószínűleg gyakran fodrászolt körszakáll és mindig barátságos, kissé leereszkedő mosoly, ami a magas férfiaknál magától értetődik. Byron vagy Jókai korában talán az arszlán szó jutna eszünkbe egy ily entrée után, pedig higgyék el, Skorpió, akárcsak jómagam” – fogalmazott Orosz István Szakonyi Károlyról a méltatásában. Az író, grafikusművész Szakonyi több kötetéhez készített rajzokat, illusztrációkat. Első élménye – mint még sok olvasónak – az Adáshiba című dráma volt, amelyet nem sokkal a fővárosi ősbemutató után Ruszt József rendezésében a kecskeméti színház is a műsorára tűzött. Orosz megjegyezte: kétség sem fér hozzá, hogy a mű mögött ott az alkotó; jó néhány főhősének történetét, alakját beilleszthetnénk a Kossuth-díjas író életrajzába. Szakonyi számára az élet a minta a maga megélt részleteivel és valóságosból igazzá átköltött teljességével – tette hozzá.

Szakonyi Károly Élmény és fantázia – avagy a modell az élet című székfoglaló előadásában néhány meghatározó alkotása keletkezéstörténetéről mesélt. „Modellre mindig szükségem volt. Anélkül nemigen tudok írni – hangsúlyozta. – A modell, a valóság adja a műhöz az életet, a fantáziához szükséges vérátömlesztést. Még a legelvontabb írás esetében is. Az abszurd drámák, groteszk novellák is valóságelemekből épülnek. Mindegyikhez megvan az élő, létező modell. Ember, táj, esemény.  Az írásban persze ez átalakul. Általánossá válik, ha hiteles a mű; minden olvasó a maga élménye szerint teremti újjá. Tolsztoj a maga modelljét látva alkotta meg Anna Kareninát. De ha olvasom, én a magam képzelete szerinti Annát látom. A fantázia így köti össze az írót az olvasóval.”

Arról is beszámolt, hogy amikor A francia tanya című elbeszélését írta, szótárból keresgélte ki a francia szavakat, és úgy rakosgatta össze a mondatokat. „Írás közben – ez is a fantázia felfokozott működése –, noha nem beszélek franciául, volt érzékem a nyelvhez. Ez az a kegyelmi állapot, ami nélkül nem jön létre a mű” – fogalmazott.

Mesélt az Emberi üdvözlet című írása keletkezéséről is, amelynek központi figurájához szerencsétlen sorsú korábbi katonatársának karaktere adta az ötletet. Sokáig nem boldogult a történettel; úgy érezte, hogy túlságosan mesterkélten fogalmaz. „Aztán az egyik kávéházi asztalnál kértem egy szimplát, és beugrott egy mondat: „Micskeiben már volt néhány deci konyak, amikor felszállt a vonatra.” Vagyis megszületett az első sor, és felszakadt a zsilip. A történetet nem lehetett akarni. Le kellett tenni róla, hogy a maga törvényei szerint jöjjön létre. Amikor már éppen lemondunk, támad egy mondat, vagy csak egy szó. És ahogy a zeneszerző lejátssza az első akkordot, ami aztán vezeti a témát, minden megoldódik. Egyszeriben láttam a vasútállomást, az indulásra váró vonatot a nótázó, bevonuló újoncokkal, s köztük az én emberemet, aki társakat keres.”

Szakonyi azt is elmondta, hogy már készen volt az elbeszélés, amikor az Új Írás szerkesztőségébe tartva – amely csaknem harminc évig volt az írói otthona – megmutatta a kéziratot B. Nagy László kritikusnak, akinek remek ötlete támadt. „Az írás akkor jó, ha több van benne, mint amit és amennyit megírtam. Ezt éreztette B. Nagy László a címmel: Emberi üdvözlet. Hogy Micskei kései lelkifurdalása üdvözlet, hír az emberiességről egy olyan világban, amelyben a hatalmaskodás, kirekesztettség mindennapos, ami tragédiákhoz vezethet. Mert a szeretetlenség reakciói kiszámíthatatlanok. Megjelenése után egy jegyzetben azt olvastam, hogy az ötvenes évek torokszorító légköre, a személyi kultusz idejének emberi buktatói vannak az elbeszélésben. Ha ezt tematikusan hangsúlyozom, az írás didaktikussá válik. Én csupán a hitelességgel törődtem, az ábrázolás pontosságára, a szöveg atmoszférájára volt gondom, de a kor, amelyben az író él, szándék nélkül is bekerül a műbe.”

Aztán az ember elengedi a történetet, hogy az olvasóhoz jutva minden újjáteremtődhessen – jegyezte meg. Majd Roger Martin du Gard francia író naplójegyzeteiből idézett: „Oly aprólékosan pontos igazságra törekszem a részletekben, hogy bizonyára nem akarják majd elhinni, hogy az egész (...) teljességgel kitalált (...), egy végsőkig megfeszített képzelet gyümölcse (...); elmém és fantáziám koncentrálásával, a körülmények és alakok erős elképzelésével érem el azt, hogy »igazat« írjak”.

Fotók: Magyar Művészeti Akadémia