A metaverzumban is fogunk olvasni?

„Szoktam csodálkozni, amikor a Gutenberg-galaxist siratják. Azt mondják, mindent elönt a képi kultúra, új a paradigma, az emtíví a jövő a klipjeivel. A történelemnek vége, mondják, mintha nem várna ránk sok-sok helyi meg világháború és világbéke még. (…) Mintha nem az volna az egyik legnagyobb történelmi tapasztalatunk az elmúlt pár ezer évben, hogy ami egyszer kialakult, azt semmi erő később meg nem tudta szüntetni” – fogalmazott Spiró György író több mint 25 évvel ezelőtt. És valóban, a Gutenberg-galaxist azóta is sokan siratják. Ám a statisztikák szerint töretlen a nyomtatott könyvek hegemóniája. Még akkor is, ha a TÁRKI három évvel ezelőtti, átfogó felmérése azt mutatja: folyamatosan csökken az olvasók száma. Ma ellenben már alig akad, aki megkérdőjelezi a digitalizáció fontosságát.

A Digitális Irodalmi Akadémia ötlete 1997 őszén merült fel, majd több mint kétéves előkészítés után 2000 májusában indult el az eleinte javarészt kiemelkedő kortárs szerzők teljes életműveit összegző, ingyenesen elérhető online könyvtár. Az induláskor az akkor Kossuth-díjas és Babér-koszorús szerzők váltak a szervezet alapító tagjaivá, amely a jogszerű digitális felhasználásért cserébe rendszeres alkotói támogatásban részesíti a tagjait. Az online adatbázis a világ bármely pontjáról elérhető, és mára klasszikus sorozatokkal is kiegészült, valamint számos posztumusz tagot számlál.

– A 25 éves Digitális Irodalmi Akadémia bőven felülmúlja legszebb álmainkat, reményeinket, várakozásainkat – fogalmaz Tószegi Zsuzsanna egyetemi docens, aki az alapításnál a program vezetőjeként bábáskodott. – A digitális bennszülöttek el sem tudják képzelni az induláskori helyzetet – jegyzi meg – , ahogy az én generációm sem az áramszolgáltatás előtti világot. – 1997-ben maroknyi ember ismerte és használta az internetet. Alig volt még személyi számítógép, nem voltak okostelefonok, táblagépek. Így csak erős hittel lehetett bízni abban, hogy a magyar nyelvterületen a kortárs szépirodalom online elérése iránt lesz érdeklődés, fogadókészség. Tószegi Zsuzsanna hangsúlyozta:

a DIA a maga teljességében az egész világon egyedülálló.

A projekt különlegességét az adja, hogy a honlapon teljes életművek fellelhetőek, kereshető adatbázisba szervezve, életrajzokkal, művészi portrékkal, hangfelvételekkel, fotókkal kiegészítve, és mindennek a feldolgozási és szolgáltatási költségei mellett az állam az akadémiai tagok járandóságát is finanszírozza. Az egyetemi adjunktus hozzátette: – Remélni sem mertem, hogy a munka oroszlánrészét ugyanaz az ember, Radics Péter végzi majd el, akinek a szorgalma, kitartása, tudása nélkül biztosan nem tartanánk itt. A legnagyobb elismerés személy szerint őt illeti.

A docens azt is hangsúlyozta, hogy a kezdeti ellenérzések elmúltával a projekt szerves és meghatározó része lett a kortárs magyar szépirodalmi szcénának. – DIA-tagnak lenni komoly elismerést jelent, hasonlóképpen, mint a tudományok terén a Magyar Tudományos Akadémia tagjává válni.

Arra a felvetésre, hogy az utánunk jövő generációk igénylik-e a Digitális Irodalmi Akadémiához hasonló szöveggyűjteményeket, Tószegi Zsuzsanna kiemelte: az igényes kortárs szépirodalom sohasem volt „tömegtermék”. – Vörösmarty a Zalán futása című hősi eposzára 88 előfizetőt tudott összegyűjteni. Száz éve a magyar lakosság 15%-a analfabéta volt, a néhány elemit végzettek sem olvastak könyveket. Amióta egyáltalán létezik a szépirodalom, mindig volt egy réteg, amelynek tagjai viszont nem tudnak és nem akarnak olvasás nélkül élni. A digitális eszközök használatával felnövő generációk vélhetően sokkal többet fognak online, mint papírról olvasni, ezért szerintem ők rendszeres és visszatérő látogatói lesznek a DIA digitális könyvtárnak – mondja.

A honlapra naponta több mint kétezren kattintanak, köztük írók, alkotók.

– Számomra már a ’90-es évek közepén nyilvánvaló volt, hogy az egész magyar irodalmat sürgősen digitalizálni kell. Erről írtam az említett cikket a Népszabadságba, helyre is tettek az okosok, sőt volt, aki azt állította, hogy amit érdemes, azt már rég digitalizálták. 1996-ban! – fogalmazott Spiró György. – Nem tudom, mi az oka – tette hozzá –, de a magyar e-könyv és a hangoskönyv nem tudott áttörni, töredéke csak a nyomtatásban megjelent példányszámnak. Nem vagyok könyvkereskedő, tőlük kellene megkérdezni, mi zavarja őket. Szerintem leginkább az, hogy a kihaló, még olvasó nemzedékek után nem jönnek az új olvasók. Világjelenség, de nálunk súlyosabb, mint másutt: nálunk írni-olvasni sokkal kevésbé tanulnak meg a diákok az utóbbi időben, mint a fejlett országokban.

Spiró György maga is sokat olvas digitálisan, hiszen rendszeresen kutat. – Sok fontos magyar kötetet európai és amerikai könyvtárak szkenneltek be a magyarok helyett. Előre lehetett látni, hogy ez fog történni, ami persze szerzői jogi hátrányba is hozza a magyar szerzőket. Jó néhány alapmű és magyar nemzeti klasszikus a magyar könyvtárakban már egyáltalán nincs meg, az elmúlt harminc évben kidobálták. Egyes levéltárakról már nem is beszélek, amelyek gyakorlatilag kutathatatlanok.

A Digitális Irodalmi Akadémiát az író máig jelentős vívmánynak tartja. Bár hozzáteszi, hogy neki nem tetszett, amikor tizenéve úgy döntöttek, hogy a könyvek letölthető formában nem, csupán online lesznek elérhetőek. – Nézetem szerint a jogdíjat azért kapjuk, hogy kompenzálják a könyvkereskedelemben elszenvedett kárunkat, ami csak akkor valós, ha az olvasók a könyveket letölthetik – jegyezte meg.

Rakovszky Zsuzsa író, költő – aki ugyancsak az alapításkor lett a DIA tagja – egyetért Spiró Györggyel abban, hogy a digitalizált tartalmak nem jelentenek komoly konkurenciát a könyvkiadásnak, ellenben szerinte a nyomtatott sajtónak okozhatnak nehézségeket. – Általában egy irodalmi mű csak hosszabb idő után kerül fel a netre. Ha valaki a kedvenc szerzője frissen megjelent művét szeretné minél hamarabb megszerezni, annak továbbra is a könyvesboltba kell elmennie, vagy online megrendelnie. Viszont az interneten vidéken is hozzá lehet férni olyan művekhez, amelyeket különben csak valamelyik fővárosi könyvtárban vagy antikvárban lehetne megtalálni – hangsúlyozza. Ő maga inkább híreket olvas az interneten, de megesik, hogy szépirodalmat böngész, különösen a szerzők saját oldalait szokta látogatni. Azt is hozzáteszi, hogy a jogdíjbevétel lehetővé teszi az alkotók számára, hogy hosszabb munkába, például regényírásba fogjanak.

Szinte minden nap böngészem a DIA oldalát – mondja Szakonyi Károly író –, és bár eleinte bizonytalanul igazodtam el a nemrégiben megújított felületen, most már külön örülök a címlapra kerülő ajánlásoknak. Így fedeztem fel nemrégiben Molnár Ferenc fantasztikusan érdekes publicisztikáit. Ráadásul a néhány évtizede megjelent kötetek egy részéhez már legfeljebb antikváriumban juthatok. – Hol olvashatnék ma Bertha Bulcsut és Páskándi Gézát, Szabó Istvánt?! Könnyebbséget jelent, ha a digitális könyvtárban rákeresek.

– A digitalizáció a jövőbeni fennmaradás záloga – hangsúlyozza Tószegi Zsuzsanna –, egyenértékű az írásbeliség, illetve a könyvnyomtatás paradigmaváltásával. A kulturális örökségünk számítógéppel olvasható formára hozása során a jövendő generációk számára mentjük át a magyar nyelvet és kultúrát, amely iránt sem a szeretet, sem az érdeklődés nem múlhat el.

Radics Péterrel, a DIA vezetőjével itt beszélgettünk.

A nyitóképen a DIA tagjai 2018-ban.