A Digitális Irodalmi Akadémia 1998-as alapításától szervesen fejlődött, tavaly viszont sosem látott mértékű bővítésről határoztak: a mintegy száz szerző művei mellé ugyanennyi író, költő munkássága kerül a következő években.

Amikor tavaly felmerült a bővítés lehetősége, a Digitális Irodalmi Akadémia tagjainak egy része is kifogásolta annak ütemét. Ez valóban eltér a bővülés korábban megszokott mértékétől, ám nem hiszem, hogy kizárná a szerves fejlődés lehetőségét. Inkább arról van szó, hogy rövidebb idő alatt hajtjuk végre azt, amit lehetőségek szűkében hosszabb idő alatt végeztünk volna el.

Tehát alaptalan a szakmai színvonal miatti aggodalom.

Amikor szóba került, hogy száz posztumusz taggal bővül a testület, az első reakciók arról szóltak, hogy nincs száz olyan jelentős író az elmúlt hetven évben elhunytak közül (a korábbi életművek már nem jogdíjkötelesek – a szerk.), akinek az életműve érdemes lenne arra, hogy bekerüljön a gyűjteménybe. Ehhez képest a mára összeállt százas listával kapcsolatban is érkeznek megjegyzések, hogy egyik vagy másik megbecsülésre méltó alkotó miért nem került be, tehát inkább a bőség zavarával küzdöttünk. A nevek közt akadnak, akik életművének digitalizálása korábban azért nem merült fel, mert néhány éven belül letelik a hetvenéves jogdíj-kötelezettség.

A bővítés másik iránya a klasszikus művek könyvtárba emelése. Szerintem ez is szervesen kapcsolódik a célkitűzésünkhöz, amely a minőségi szövegfeldolgozás. Már több mint tíz éve felmerült, hogy miért nincs a magyar irodalomnak olyan felülete, ahol jó minőségű szövegkiadások olvashatók, függetlenül attól, hogy klasszikus, nemrég elhunyt vagy élő szerzők műveiről van szó. Arany János összes műve több feldolgozásban is fellelhető az interneten, de az olvasó rendkívül eltérő színvonalú szövegekkel találkozik.

Nem volna érdemes e tekintetben együttműködésekre építeni?

Dehogynem! Már felvettük a kapcsolatot az Osiris Kiadóval, amely az elmúlt évtizedekben a nem tudományos igényű magyar irodalmi szövegkiadások közül a legjobb minőségű kiadványokat készítette el. Az első együttműködési szerződésben foglaltak szerint 250 kötet kerül fel a DIA adatbázisába az Osiris Klasszikusok, a Diákkönyvtár és a Millenniumi Könyvtár sorozatok kiadványaiból.

A DIA további célja a fiatalítás, vagyis hogy ösztöndíjas alkotók munkái is felkerüljenek a kínálatba.

Mivel a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz kerültek az irodalmi „kisösztöndíjak” (Móricz-, Örkény-, Babits- és Oláh János-ösztöndíj), az oda beérkező anyagokból is felteszünk a könyvtárunkba szövegrészleteket, noha tudjuk, hogy egy pályakezdő ösztöndíjas alkotásai valószínűleg nem egyenértékűek a klasszikus művekkel.

Hogyan különülnek majd el ezek a felületek a honlapon?

Reményeink szerint nyárra elkészül egy új, átlátható online felület.

Hol tartanak az egyeztetések a 113 posztumusz tag örököseivel?

Az anyagi lehetőségeink tavaly 25 szerződés megkötését tették lehetővé, idén húsz újabb szerződést írunk alá, amelyekkel 150-re emelkedik a tagok száma, így a lista egyre áttekinthetetlenebb lesz, ezért elengedhetetlen a csoportosításuk egy új felületen. Próbáljuk az olvasókat eligazítani az adatbázisban fellelhető csaknem százezer szerzői mű között. Ez olyan mennyiség, hogy ha valaki nem ismeri ki magát az életműben, nem tudja, merre induljon. A kapcsolódási pontok feltérképezésével kutatói szemmel is érdekes hálózatok jönnek létre.

Például Nádas Péter gyászbeszéde, amelyet Galgóczi Erzsébet temetésén mondott, fent van a Talált cetli című esszékötetében. Ha valaki Galgóczival foglalkozik, vélhetően nem jut eszébe Nádas Péter kötetei közt kutatni – főleg mert a szövegben nem is szerepel Galgóczi neve –, a hálózatosítással viszont felhívhatjuk a kutatók figyelmét ezekre az összefüggésekre. Az olvasóknak is szeretnénk „ösvényeket” kijelölni, hogy ha valaki egy érdekes ifjúsági regényt keres, akkor könnyedén rátaláljon. Jelenleg 2200 kötet olvasható a DIA-n, amely évente mintegy kétszázzal bővül. A távlati cél az, hogy a klasszikusok beemelésével négy-öt éven belül kétszer ennyi szöveg legyen olvasható a felületen. Megjegyzem: minél nagyobb a könyvtár, annál bajosabb egy-egy ötletet keresztülvinni a rendszer egészén.

Miközben a jelenlegi tagok életműve is folyamatosan bővül új kötetekkel.

Tavaly tíz jelenleg is alkotó íróval, költővel bővült a testület, amely így 36 aktív tagot számlál. Bekerültek a Nemzet Művészei közül azok, akik korábban nem voltak a DIA tagjai, és elkezdtük az újonnan választott tagok: Bereményi Géza, Csaplár Vilmos, Kukorelly Endre és Tóth Krisztina életművének feldolgozását.

Korábban minden szerzőnek saját, a szövegeit értő szerkesztője volt.

Ez most esetlegesebb, de igyekszünk. Általában könyvkiadóknál dolgozó szerkesztőket kérünk fel a munkára, ám esetenként még így is nehézséget okoz olyan embereket találni, akik annyira értik Takáts Gyula somogyi vagy Határ Győző Londonba átvitt békési nyelvét, hogy ne „javítsanak ki” olyan kifejezéseket, melyek megváltoztatásával elvész valami.

Nagyon sokféle életművel rendelkező alkotó szerepel a posztumusz tagok között. Ez a sokszínűség az akadémia előnyére válik?

Igen, hiszen jól tükrözi a magyar irodalom sokszínűségét. Vannak kifejezetten lektűrszerű alkotók, esszéisták, és sok a határon túli író, költő, akik jelentősebb pályát futhattak volna be, ha Budapesten élnek, alkotnak. Vannak olyan kincsei a magyar irodalomnak, amelyek – más-más okból kifolyólag – jóformán ismeretlenek. Mózes Attila írásait bármelyik szerkesztőnek adom oda, lelkesen hozza vissza azzal, hogy milyen remek, pedig korábban nem is hallott róla. Kétségtelenül akadnak olyan művek is, amelyek ma már nem azt jelentik, amit harminc-negyven évvel ezelőtt, de összességében inkább a bővítés előnyeit érzékeljük.

A digitalizálni tervezett életművek egésze jól dokumentált, fellelhetők a kötetek?

Jórészt igen. Néhány korai, kis példányszámban megjelent mű jelenthet nehézséget, de ez ritka. Jeles alkotóknál is előfordul, hogy egy-egy kötetük egyszerűen elérhetetlen. Rákos Sándornak 1943-ban megjelent egy Rákóczi-regénye Bujdosók fejedelme címmel, és még könyvtárban sincs belőle elérhető példány, noha Kossuth-díjas szerzőről van szó. De hangsúlyozom, ez inkább érdekesség, ritkán jelent nehézséget.

A Digitális Irodalmi Akadémia könyvtára elsősorban a nagyközönségnek szól?

Szeretnénk minél szélesebbre nyitni a kaput. Amellett, hogy sok érdeklődő olvasónk van – és nem tudományos szövegkiadással foglalkozunk –, a szerkesztőknek is etalonként szolgálhat egy-egy szövegváltozat. Konrád György úgy gondolta – több helyen is írt erről –, hogy a jövő könyvkiadásának alapja egy digitális szövegváltozat lesz, amely alapján a kiadók készítenek nyomtatott verziókat. Ennek megfelelően a regényeiből végleges változatot készített, amely nálunk olvasható, és a Magvető ezeket vette alapul az utóbbi években publikált Konrád-köteteihez. A bővítéssel jelentős részben lefedhetjük a Nemzeti alaptantervben felmerülő szövegeket. Azt tudjuk, hogy a középiskolai, egyetemi oktatásban rendszeresen használják az anyagainkat.

A könyvkiadást nem fontolgatják?

Nem, hiszen az nekünk nem feladatunk. Értem a felvetést, hogy ha nyomot szeretnénk hagyni, akkor ilyen módon nem lehetséges, mert ezeket a szövegeket senki nem fogja kitenni a polcra, hogy áttekinthesse, mi történt húsz évvel korábban a magyar irodalomban. Talán egyre kevésbé van szükség arra, hogy efféle nyomot hagyjunk. A DIA-nak az a célkitűzése, hogy átmentse a szövegeket a digitális térbe, ezért el kell engedni a tárgyi lenyomat gondolatát, annak ellenére, hogy az egy múzeum számára nyilvánvalóan fontos.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu