Szalóki Ági: Nemcsak szórakoztatunk, gyógyítunk is

Honnan jött az ötlet, hogy babakoncertekkel kapcsolódj a Petőfi Kulturális Programok sorozatához?

Hat évvel ezelőtt kezdtem babáknak és anyáknak koncertezni, amikor még nem volt gyermekem. Időközben anyuka lettem, a kisfiam most lesz hároméves. Épp ezért babakoncerteket adni számomra most testhezállóbb, mint valaha, ráadásul a PKÜ profiljába is remekül illeszkedik. Húsz éve játszom óvodáskorú gyerekeknek, az elmúlt években pedig sokat tanultam, tapasztaltam arról, mennyire jó hatása van a tradicionális ölbeli játékoknak, a mondókázásnak a beszéd, a ritmusérzék, a koncentráció, a fantázia és a zenei képességek, a testséma fejlődésére, és milyen sokat segít az anya-gyerek kapcsolat elmélyítésében, a bizalom építésében.

Sajnos tudjuk, hogy a családok, az anyák túlhajszoltsága, a felgyorsult életünk és a digitalizáció térhódítása miatt egyre inkább háttérbe szorulnak azok az egyébként ősi, természetközeli és szelíd foglalatosságok, amelyekre egyébként szüksége lenne a gyerekeknek a megfelelő érzelmi, mentális és pszichés fejlődésükhöz. Te mit tapasztalsz ezen a téren?

Aggasztó, hogy a mind a magán, mind az állami és önkormányzati oktatási intézményekbe egyre több nehezen kezelhető, figyelem- és viselkedészavaros, hiperaktív gyerek kerül be, s tudjuk, hogy a problémák egy jó része idegrendszeri éretlenségből és/vagy otthoni rossz minták követéséből fakad. Sok gyereknek nem adatik meg az „egyszerűbb gyermekkor”, a biztonságot adó nyugalom, a szárnyaltatni képes figyelemadás, érzelmi odafordulás, a tartalmas testi-lelki táplálék. Az ölbeli játékok érintéssel, énekszóval, szemkontaktussal, ringatással, ritmikus szövegekkel, a test melegével, az anyai ösztönből fakadó szeretettel és bizalomadással támogatják a kicsik egészséges fejlődését, segítik az anyák és gyermekeik egymásra hangolódását, megerősítik a korai anya-gyermek kapcsolatot, a korai kötődést, elősegítik a gyermek mentális és pszichés fejlődését. A ringatás, „höcögtetés”, a kéz és arc játékai, minden finom és játékkal kísért érintés gazdagítja a kicsik tapintási, hallási, látási és mozgásos élményeit. A szavak nélküli játékosság a babákat, kisgyermekeket spontán önkifejezésre ösztönzi, fejleszti a kommunikációs kezdeményezőkészséget, elősegíti a beszédindulást, a korai nyelvfejlődést és a figyelem fókuszálását.

Többször nyilatkoztad, hogy a gyerekközönség nagyon hálás. A bölcsődés korosztály életkorából adódóan nem igazán tud visszajelzést adni, esetükben mi motivál, visz előre téged?

Ezek a koncertek valóban kevésbé interaktívak. A 0–3 éves korosztály olyan közeg, amely más korosztályokhoz képest kevesebb és visszafogottabb visszajelzést küld egy koncertező zenész vagy zenei foglalkozást vezető számára. De vannak ám itt is zeneszóra, énekszóra felcsillanó szemek, széles mosolyok, hangszerekre csodálkozások, lüktetésre összeütődő tenyerek és lépegető, ugráló lábacskák. És vannak oldódások, felszabaduló erők, kinyíló tehetségek, stresszoldás és megnyugvás. Látjuk, egészen közelről tapasztaljuk mindezt, és óriási erőt ad nekünk, hogy részesei lehetünk annak, amint sok kicsi emberke először eszmél az élőzene csodájára. Pár éve rendszeresen játszunk a Sztehlo Gábor Gyermekotthon Kmetty utcai épületében. A szívem csücske az a hely! Engem kifejezetten motivál, hogy tudom: nemcsak szórakoztatunk, gyógyítunk is. A gyermekotthonban hónapról hónapra figyelhetjük a kicsik reakcióit, és sok visszajelzést kapunk a hely kiváló szakembereitől.

Hogyan áll össze egy-egy műsor?

Minden műsor ott, az adott településen és teremben születik meg. A koncert szépen áramló, figyelünk a kicsikre, ha odatotyog hozzánk vagy táncolni kezd egy kisgyerek, mindenképpen reagálunk rá. Általában a saját zenei repertoáromból merítek, ezek leggyakrabban Weöres Sándor-, Csoóri Sándor-, Szabó T. Anna- és Nemes Nagy Ágnes-versek, illetve népdalfeldolgozások, de 13. századi itáliai Mária-éneket is szívesen mutatok a babáknak. Minden településre két kitűnő muzsikustársam kísér el, Szalai Péter tabláművész, aki Ravi Shankar, a háromszoros Grammy-díjas indiai szitárművész közvetlen tanítványa, valamint Csókás Zsolt gitáros, akit mostanában a Subtones-ban lehet a leggyakrabban hallani. Mindketten oszlopos tagjai a gyerekeknek játszó zenekaromnak, és annyira összenőttünk az évek során, hogy képesek ráhangolódni a lélegzetvételemre, legapróbb jelzéseimre, mozdulataimra is. A műsor hangsúlyos része a mondókázás, és nem utolsósorban az ölbeli játékok és a közös éneklés is.

Négy alkalmon vagytok túl, milyen tapasztatokat gyűjtöttetek eddig?

Mind a művelődési és kultúrházak vezetői, mind a közönség nagyon hálás. Ez a kezdeményezés most kifejezetten azokat a vidéki, kisebb településeket célozza meg, amelyek nehezen tudják megoldani, hogy ehhez hasonló programok létrejöhessenek. Hatalmas az igény, az elmúlt alkalmakkor az egyes helyszínekre még a környező nagyvárosokból is érkeztek! Sok kisgyerekes fiatal költözik a nagyobb városokból kisebb településekre, keresik a helyüket, szeretnének a közösségbe integrálódni, s erre az egyik legjobb helyszín egy kulturális tér és a gyerekeiken keresztüli kapcsolódás. Kisgyerekes anyaként, úgy érzem, gyerekekkel közösségben létezni sokkal egészségesebb és könnyebb, mint a közösségtől elzártan.

Említetted a valódi változáshoz szükséges rendszeresség fontosságát. Ti azonban egy-egy helyszínre csak egyszer látogattok el, milyen célt tudtatok így kitűzni magatok elé?

Azt tapasztalom, hogy a helyi szervezők, akik egyébként nagyon helyes, lelkes és közvetlen emberek, ihletet kapnak a koncertjeim által, mert azt látják, hogy működik, így reményeim szerint sok helyen elvetem a folytatás igényének magját. Például amikor Debrecen közelében, Földesen jártunk, ajánlani tudtam a helyieknek egy debreceni szakembert. Így egyfajta kapocs is lehetek, hiszen ismerem a nagyobb városokban dolgozó szakértőket, kollégákat, és ötleteteket adhatok a folytatásra. Mert valóban nagyon fontos ezeknek a zenei és ölbeli játékoknak az ismétlődő átélése.

Emellett van egy másik nagy álmom is: szeretném ezt a programot a hátrányos helyzetű településekre is eljuttatni. Olyan közegbe, ahol az emberek nem tudnak ennek a módszernek a jelentőségéről, vagy nem mernének elmenni egy ilyen eseményre. Sok az olyan kisgyerek, aki már magzati korától életre szóló hátrányt hordoz. Ha csak van rá mód, segíteni kell nekik. Ehhez persze több szakembert kellene bevonni, szociális munkásokat, családsegítőket, egyházi személyeket, védőnőket minden egyes alkalommal. Tisztában vagyok az ő leterheltségükkel, de azt is tudom, hogy ezekben a szférákban rengeteg lelkes, elhivatott angyal tevékenykedik, akikre lehetne építeni. Nagyobbacska gyerekek körében hasonló program a Máltai Szimfónia program, amely kiválóan működik.

Szerinted miben rejlik a Szalóki Ági-koncertek sikere?

Számos olyan kiváló zenepedagógus munkálkodik az országban, aki hasonlóan magas színvonalú babakoncertet tud adni, aki leköti a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt. A mi koncertünk talán annyiban élvez előnyt, hogy komplexebb zenei hangzást ad, mivel hárman veszünk részt benne.  Ami biztos: mindig örömmel megyünk és örömmel, legjobb tudásunk szerint fordulunk a közönségünk felé.

A gyerekekre alapoztad az egész zenei munkásságodat. Honnan ered az irántuk érzett szereteted, affinitásod, téged ringattak-e kisgyerekkorodban?

Igen, vannak emlékeim a hároméves korom előtti időszakból is. Pedagógusok gyermeke vagyok, édesanyám és édesapám is rengeteget mondókázott, játszott velem, tőlük tanultam meg az első verseket, népdalokat is. Végtelen szeretetükkel ma már nemcsak felém, hanem az unokájuk felé is fordulnak, s engem már elsősorban mint szülőt segítenek. Az én elhivatottságom, pedagógiai érzékem is belőlük, a gyerekkoromból, a szülői házból táplálkozik, azt is mondhatom, hogy a véremben csörgedezik. Most, felnőtt fejjel már értem, hogy bizonyos dolgok a nevelésemben miért úgy történetek, ahogy, azok mögött mennyi tanulás, következetesség, tudatosság volt – ezt próbálom most én a műsoraimba átcsepegtetni.