Neves magyar és külföldi kollégák együtteseiben dobolt, majd húsz éve megalapította a Balázs Elemér Groupot. Az együttes tizedik, Celebration 20&10 című stúdióalbumát Fonogram-díjra jelölték.
Pat Metheny mondta rólad: „Véleményem szerint az egyik legjobb dobos ma a szakmában. Összehasonlíthatatlan muzikalitással és finomsággal játszik.” Honnan indultál?
Ózdon születtem, de nem sokáig éltem ott, hároméves koromban eljöttünk édesanyámmal Budapestre. Édesapám, Balázs Elemér ugyanis abban az időben klarinétosként a Honvéd Művészegyüttesben dolgozott. Egyesítettük a családot, így József öcsémet már a fővárosban anyakönyvezték. Apám nagyszerű muzsikus volt, igen becsülték. Az együttessel, amely annyi jeles hangszerest és énekes előadót adott a magyar zenei életnek, rengeteget járt külföldön. Az életkörülményeink elég hamar rendeződtek.
Tehát zenészcsaládban nevelkedtél. Miért nem a klarinétot választottad?
Apám minden támogatást megadott, hogy a zenei pályám jól haladjon. Nem volt nehéz eldönteni, hogy mit válasszak, örökké járt kezem-lábam, a rádióból szóló bármilyen zenére ütöttem asztalt, széket. Elvittek a Rózsa Ferenc utcába, a Vasutas Zeneiskolába, ahol meghallgatott egy tanár, ha jól emlékszem, Déri János. Otthon nem volt dob, de engem mindjárt a dobszereléshez ültettek, és ösztönösen játszani kezdtem rajta. Ígéretesnek tartottak, felvettek.
Amikor ott befejeztem a tanulmányaimat, a Benczúr utcai Postás Zeneiskolában, Nesztor Iván keze alatt folytattam. Azután pedig a Bartók Konzervatórium különleges tehetségeket oktató előkészítő tagozatára vettek fel, extra módon. Mivel fiatal voltam, és még nem érettségiztem, amit pedig megköveteltek, Gonda János azt javasolta, hogy a gimnáziumot estin fejezzem be, és ő a következő évben felvesz az osztályába. Így is lett: én öt év után szereztem meg az akkor legmagasabb értékű diplomát. Gonda nagy ember volt, a halála megrendített. Nemcsak én, hanem az egész magyar jazzvilág rengeteget köszönhet neki. Ő volt az, aki az intézményes, legfelső szintű egyetemi oktatást kiharcolta a műfaj számára.
Igen termékeny alkotó vagy, de tanultál-e a konzervatóriumban zeneszerzést?
Külön nem, de mivel tanultam zongorázni, a komponálás és a kompozíciós szerkezet alapelemeit a műelemzések által megismertem. Elég jól zongoráztam, nagyon szerettem és szeretem a hangszert. Klasszikus különórákra jártam, a tanárnőm sajnálkozott is, hogy nem mélyülök el a zongorázásban. De elkezdtem dolgozni, így nem volt időm, hogy a tanulás mellett két hangszert a saját igényeimnek megfelelő színvonalon kézben tartsak. Arra azért jó volt a zongora, hogy a zeneelméletben is jól tájékozott legyek.
Említetted Gondát. Sokakat elveszített a szakma az elmúlt egy-két esztendőben, akikkel együtt játszottál.
17 évesen Csepregi Gyulával, Vasvári Pállal és Babos Gyulával kezdtem a pályafutásomat. Vukánnal, a Creative Art Trióval 25 éven át játszottam, mintegy félszáz lemezt készítettünk; Gyurival bejártuk Európát, a zenélésnek bármelyik szegmensét ki lehetett vele próbálni, sokat tanultam tőle. Ő szinte úttörőként hozta létre a jazz és a klasszikus zene találkozását; játszottunk a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, valamint szimfonikus zenekarokkal. Mindegyik kollégám halála igen mélyen érintett.
Sokféle formációban játszottál; változatos felállásokban több mint száz lemezen szerepelsz. A jazzmuzsikusok átjárnak egyik csapatból a másikba, kisebből a nagyobba, és fordítva. Köztetek nincs féltékenység, haragszomrád?
Olyan mértékben nincs öldöklő féltékenység, mint a „szomorú zenészeknél” – ahogy Vukán a klasszikusokat szokta emlegetni. Talán azért, mert kevesebben vagyunk, és így nagyobb a kiugrási lehetőség, bár a terület, amelyen mozgunk, kisebb a klasszikus zenészekénél. Egy szó mint száz, nem tagadhatom: féltékenység volt és van. Például amikor keresett zenész kezdtem lenni, előfordult, hogy ok nélkül bántottak. De találkozom számomra ellenszenves jelenségekkel ma is.
Ha valakivel összekülönböztél, aztán odamegy hozzád valamilyen igazán jó zenei projekttel, hogy „Elemér, vegyél benne részt, játsszunk együtt!”, mit válaszolsz?
Nem könnyű a válasz, mert a szakmai megalapozottságon túl számomra nagyon sokat jelent az emberi tartás. Ha valakiben ilyen téren csalódtam, noha nem vagyok haragtartó, kétszer is meggondolom, hogy mit felelek.
A Balázs Elemér Group és a Quartet repertoárja széles; sokféle zenét játszotok, de sosem léptetek az olcsó népszerűség felé.
Gyomorforgatónak érzem, ha valaki híg, jellegtelen zenével próbál hatni az emberekre. Játszottunk mi is populáris anyagot. Csináltunk a kvintettel olyan lemezt Always that moment… címmel, amelyen Dresch Misi és a Tűzkő szaxofonozott. Ez volt ebben a stílusban az első és mindjárt Gramofon-díjjal elismert próbálkozásunk. De mindig odafigyeltem arra, hogy az igényesség, az improvizációs kreativitás áthassa, amit előadunk.
Az emlékezetesen nagy nemzetközi sikert aratott Contemporary Gregorian-felvétel hogyan született?
2007-ben Early Music címmel készült lemezünk: a reneszánsz és a barokk muzsika, valamint a jazz érdekes keverékét szólaltattuk meg. A Balázs Elemér Group eredetiben játszotta a régi darabokat, de hozzátettük az együttes jellemző soundját. Ez a lemez fantasztikus elismeréseket szerzett. Nem utolsósorban azért, mert elhívtam az akkor még kevéssé ismert, csodálatos hangú katalán szopránt, Núria Rialt, aki azóta Echo zenei díjas sztár lett. Jelentős helyeken, a Római Magyar Intézetben, a londoni Saint James-templomban játszottuk a CD anyagát. A híres régizenei fesztiválváros, Innsbruck operaházában telt házas koncertet adtunk, természetesen Núria Riallal. Elvittem oda száz CD-t, pillanatok alatt elkapkodták. Ha ötszázat viszek, az is mind elkelt volna.
Akik a barokk zenét szerették, de a jazzt nem, meghallván ezt a különleges „koktélt”, elkezdtek érdeklődni a jazz iránt. Akik pedig szigorúan csak jazzrajongók voltak, ebben a kontextusban megkedvelték a régi muzsikát. Azon gondolkodtam, vajon kicsit szabadabb stílusban, az improvizációnak még több teret adva, akusztikus hangzásban, kisebb formációval hogyan szólaltatható meg a gregorián és a korai reneszánsz zene. Megkerestem az ötlettel Dés Lászlót, akinek nagyon tetszett az elképzelés, aztán Szandai Mátyással és Balázs Józseffel kvartettben felvettük a kiválasztott anyagot. Ez a CD is rendkívül keresett lett, Artisjus-díjat kaptunk érte. A Zeneakadémián tartottuk a lemezbemutatót, de hosszabb-rövidebb szünetek után is örömmel vesszük elő egy-egy koncertre. Déssel nemrég beszéltünk arról, hogy érdemes lenne a folytatáson gondolkodni, összeállítani egy újabb kollekciót.
„Tizedik stúdióalbumával ünnepli fennállásának huszadik születésnapját az egyik legnépszerűbb hazai jazz-zenekar, a kétszeres Fonogram-díjas Balázs Elemér Group” – írja a Fonó Budai Zeneház. A Celebration 20&10 jelölt az év jazz stúdióalbuma kategóriában.
Egyedülálló album ez, mert a lemezre a Group minden tagja írt egy új számot, ezzel emlékeztünk meg a kettős évfordulóról. Nagyon örülök, hogy így színesedik a repertoárunk, hogy nemcsak József öcsém meg az én számaimat hallhatja a közönség. Nyáron élő lemezbemutató koncertet adtunk a Várkert Bazárban, a további terveinket sajnos felülírta a járvány. Szép turnéprogramot állítottunk össze; a támogatónk, egy nagy olajcég révén külföldi bemutatók is szerepeltek benne. A párizsi és bécsi koncerteket live streamben eljátszottuk. Most abban bízunk, hogy a három németországi fellépésünkre júniusban már élőben kerülhet sor. Kérdés, hogy 2021-ben az évi húsz-huszonötös átlagunkat tudjuk-e hozni…
Most még nagyon ritkán találkoztok. Hogyan tartjátok frissen a lemez anyagát?
Amíg nem voltak olyan szigorúak a szabályok, a mi kis rezidenciánkon, a próbatermünkben rendszeresen összejöttünk. Hangulatos karácsonyi számot készítettünk, ami egy kicsit enyhítette az élőzenélés rettenetes hiányát.
Szeretném, ha a Celebration 20&10-et minél többször, minél több helyen játszhatnánk – mostanában legjobban ez foglalkoztat. Remélem, hogy nemsokára elindul az élet. Persze már motoszkál a fejemben egy friss terv is. Valami nagyszabású és meglepő dologra gondolok, ami egyelőre maradjon az én titkom.
A Balázs Elemér Group tagjai: Horváth Cintia – ének, Szakonyi Milán – ének, Komjáti Áron – gitár, Balázs József – zongora, Pecek Lakatos Krisztián – bőgő, Czibere József – ütőhangszerek, Balázs Elemér – dob.
Nyitókép: Balázs Elemér dobos az 50. születésnapja alkalmából rendezett nagyszabású koncerten a budapesti MOM Kulturális Központban (MOMKult) 2017. szeptember 23-án. Fotó: MTI/Mohai Balázs
