Francois Villont, akit Franciaország első modern lírikusának tartanak, emberölés miatt halálra ítélik. Az ítéletet 1463. január 5-én átváltoztatják tízéves száműzetésre Párizsból. Ez a dátum jelenti az utolsó híradást Villon életéről. Ballada-gyűjteményeiben, "A Kis" és "A Nagy Testamentum"-ban Villon bolyongó életének tapasztalatait dolgozza fel. Villon a nép nyelvét használja, egyes balladáiban pedig bandájának titkos nyelvét is. Versei szellemesek, szatirikusak, villámfényszerűen világítják meg a leírt szituációt. "A Kis Testamentum", amely 1456-ban keletkezett Villonnak Párizsból való első menekülése után, szatirikus körképet nyújt koráról, tükrözi a társadalmi feszültségeket és a végéhez közeledő középkor társadalmi átalakulását. "A Nagy Testamentum"-ban a halál, a haláltánc, a mulandóság és a viszonzatlan szerelem témái kerülnek előtérbe. Villon megbánással tekint vissza eltékozolt ifjúságára.
