Szantál és szennylé

Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor az osztályvezető tanár, utóbbi a rendezőtanár. Érthető, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tizenkét tanítványuknak a legalább kétszer annyi szerepet kínáló, shakespeare-i karakterű tragikomédiát választották: Weöres Sándor 1965-ben íródott Octopus avagy Szent György és a Sárkány históriája című darabját. A közönség a színpadon kap helyet, az összehúzott függönnyel három teljes óráig elszigetelve a tulajdonképpeni nézőtértől. Bár erre a rendezés nemigen játszik rá, az elfoglalt ülés óhatatlanul érezteti: magunk is "színészek" vagyunk, pontosabban vagy az Octopus rémuralmát nyögő ókori észak-afrikai városállam virtuális lakói, vagy a sileneiek és a rómaiak között kirobbant háborús konfliktus részesei képletesen.

 

Ambrus Mária díszlete nem sokkal több annál, amit a színpad egyik oldala kínál. Kiselejtezett iskolai asztalok lapján egy zöld műanyagsátor jobbra; erkélyszerű terecske balra, melyhez mintha padlás- és pinceszint is tartozna. Mivel természetszerűleg raktári és közlekedő terek is kapcsolódnak a színpadhoz, két óriási vasajtó nyitása-csukása egy harmadik ablakszemes ajtócskáig futtathat távlatot, s többféle játéklehetőség rejlik a függöny vonalában is. Ahogy a dráma értelmezési dimenziói tágulnak, úgy telnek-tűnnek a különféle térszeletek, térkazetták. A hatalmas ajtók lendülése sokféle akusztikus és vizuális effektus forrása. Jelmeztervezőt nem jelöl meg a színlap, holott a látszólag hétköznapiasan lezser egyetemista öltözékek színvilága is kifundált, s mert nem kevesen női és férfi szerepeket is alakítanak, néhányan eleve rakott szoknyát viselnek zakójukhoz.

 

Weöres derűsen szkeptikus, az anarchiától és amoralitástól nem mindenestül idegenkedő - mert valóságpárti - világfelfogását, a silenei modellhelyzetet, a Giorgio lovag által a Hydra ellen indított támadást sok verses és prózai szöveghely értelmezi eszesen, virgoncan, fájdalommal, plasztikusan. A települést a szélsőségek jellemzik: "...a tenger szele / narancsillatba halszagot habar / és szantál-füstbe szennylé-poshadást; / én látom ezt a lázas, ótvaros / tavasz-ünnepet, mikor sajátmagát / emészti föl a gonoszság..." - prófétál az egyik szereplő. Igencsak leegyszerűsítve az tűnik ki a vásárias népség- és eseményforgatagból, hogy minden történés a saját negatívját is előhívja, a kedvező fordulatok pedig egyben kedvezőtlenek is. Nézőpont kérdése. Épp ezért némelyest a csapásokban is bízni lehet, mert azok érlelnek, tisztítanak. Váratlan hasznuk támadhat. A Szenttel és a Sárkánnyal ellentétező darabcím az egész szövegfolyamra rávetül.

 

A történelem eszeveszett ringlispíljén nem könnyű megkapaszkodni. A színészek az ámulat és a rezignáció nagyjából egységes, de rendre érzékenyen színezett tónusát felvállalva dolgoznak a maratoni előadásban. Szövegmondásuk keserűbb, mint ami Weörestől sugalmazódik. Az "emeletek" bejátszása kemény fizikai próba is (olykor álságos mozgások serkentik a játékdinamikát). Egyszer-egyszer fontos, kitartott jel a mezítelenség.

 

Elsősorban a csoportmunka értékelendő. Sokszor kottafejekként hajlanak össze az emberfejek, érdeklődő vagy bánatos a folyton változó kis közösségek együttléte. Orth Péter, Orosz Ákos, Erdélyi Tímea, Lazók Mátyás, Dankó István, Adorjáni Bálint, Mészáros Piroska, Gera Marina, László Attila, (a zenét is komponáló) Szűcs Péter Pál alakítása láncként illeszkedik, ám az esetleges magánszámokat is bírják talentummal. Cannidas király százéves mamáját, Inganga anyakirálynét, valamint az uralkodó debil lányát, a negyvenéves Uttaganga királykisasszonyt is Stork Natasa formálja meg, egyazon ruhában. Mivel a fiatal arcokon nincs életkori festés, nem öregít és egyénít paróka, a két női ziccerszerep ezúttal attól érdekes, hogy nem válik élesen el: egymásban fogalmazódik, a szenilitás és az infantilizmus életkori jellemzői helyett a korok - az idő - felettiséget (és alattiságot) nyomatékosítva. Földi Ádám a beavatódás kamaszosból férfiassá váló figyelmével játssza Diocletianus császár hadvezérét, a szűz Giorgio lovagot, a jövendő Szent Györgyöt. Szerencsés húzás, hogy neki nem kell beletagozódnia a szinte általános figuratöbbszörözésbe. Az elvek, tervek, következmények apálya, dagálya, vihara jobban megképződik a személyi állandó révén. S abból eredően, hogy a másik címszereplő voltaképp nem létezik: életek és sorsok vámszedőjét, az istenített és gyűlölt Hydrát csupán maga a nép, illetve a nép felkentjei agyalták ki. Egyikük ezért, másikuk azért; mindenkinek akad rá válasza, miért is.

 

A bemutató helye, szereplőgárdája és pedagógiai célja magyarázza, hogy az értelmezési szintek, az alakok, a konklúziók gyakori összecsúszása nem zavaró: ebbe az Octopusba Weöres-"gyerekvers" is belemetszhet, bele is metsz.