II. Lajos halála után a magyar trónért ketten vetélkedtek. Az özvegy királyné körül azonnal megkezdődött egy híveiből álló csoport szerveződése, amelynek jelentősebb személyei az ország első közjogi méltósága, ecsedi Báthory István nádor, Batthyány Ferenc horvát-szlavón-dalmát bán, Brodarics István szerémi püspök és kancellár, Szalaházy Tamás veszprémi püspök, Thurzó Elek tárnokmester és Oláh Miklós, a királyné titkára voltak. Mária királyné 1526. szeptember 8-án értesítette férje haláláról Innsbruckban tartózkodó testvérét, Ferdinándot, aki azonnal bejelentette igényét a magyar koronára. Szapolyai János, aki 1510 óta viselte az erdélyi vajda méltóságát, 1526. november 5-ére királyválasztó országgyűlést hívott össze a magyar koronázóvárosba, Székesfehérvárra. Az ország legerősebb, sértetlen hadserege volt a kezében, és ráadásul trónigényét arra a magyar rendek által 1505-ben meghozott országgyűlési végzésre alapozta, amely kimondta, hogy többé nem választanak idegen nemzetiségű királyt maguknak. A rendek végül 1526. november 10-én Szapolyai János királysága mellett foglaltak állást.
