Skandináviától Szerbiáig, a Vörös-tengertől Németországig – hihetetlen, hogy a szarmatáknak az ókorban ennyire kiterjedt kapcsolatrendszere volt az akkor ismert világ csaknem minden népével. Az pedig, hogy ezt hálózatot a 21.században felgöngyölíthetjük, a régészeknek köszönhetjük. A régészet napján a nyíregyházi Jósa András Múzeum Szarmaták a világkereskedelem hálójában című virtuális tárlatvezetésén elámulhattunk azon, hogy már az ókorban is mennyire globalizált volt a világ.
A szarmaták a római császárság korában, az I-V.-ig században éltek hazánk területén, főleg az Alföldön. Sztyeppei vándorló, barbár népek voltak, akik a Kárpát-medencébe érkezve gyors életmódváltáson estek át, földművelő állattenyésztővé váltak. A barbár pejoratív jelző, a görögök, majd nyomukban a rómaiak nevezték így azokat, akik nem hellének, illetve nem rómaiak, azaz érthetetlenül beszélnek, „dadognak”.
Az Alföldön számos szarmata temetkezési helyet tártak fel a régészek, melyek leletanyagait elemezve következtethetünk szokásaikra, hiedelemvilágukra, kapcsolatrendszerükre.
A szarmaták és a qaudusok – szarmatákkal szomszédos északi nomád nép – szokásai és fegyverei hasonlóak voltak, jól megértették egymást. Vegyes házasság, vagy csere révén juthatott qaudus ékszer a szarmatákhoz, melyet aztán egy temetkezési hely feltárása révén megtaláltak és beazonosítottak a régészek formájuk, motívumviláguk alapján.
A régészek egyik rémálma gyöngyök feltárása, elmozdulás nélkül kiásása, helyzetük rögzítése, tisztítása, felfűzése, restaurálása. A szarmata leletek esetében ez azonban elkerülhetetlen. A szarmata nők ugyanis különösen kedvelték a gyöngyöket, nem csupán nyakláncként, hanem ruhájuk díszítésére is gazdagon használták. Mivel ennyire fontos szerepük volt, ezért természetesen a minőségük sem volt mindegy. Előkelő sírokban találtak az antikvitás luxustermékéből, borostyánból csiszoltat is, egyenesen a Balti-tenger partjáról.
De a női szépség ereje még ebbél nagyobb távolságot is képes legyőzni. Korallból készült nyakláncot is találtak a régészek egy Nyíregyházán feltárt sírban, mely a Vörös-tengerből érkezhetett a feltehetőleg gazdag család gyermeke számára, hiszen ezt a ritkaságot csak jómódúak tudták megengedni maguknak.
Az üveggyöngy törékenysége miatt ritkán tudta az évszázadok viharát túlélni, így különösen értékes a Nagykállóban feltárt, teljes épségében megmaradt üveggyöngysor, mely vélhetően a mai Németország területéről, Köln környékéről származik.
A gyöngyöknél maradva, külön műhelyek szakosodtak gyöngykészítésre. Tibiscum romvárosában – mai nevén Zsuppa – találtak egy-egy ilyen műhelyt, az egykori Dacia provincia területén.
Ha már provinciát említettünk, nem feledkezhetünk a rómaiakról sem, hisz Pannónia provinciával határosan éltek a szarmaták hol békében, hol háborúban. Békeidőkben élénk kereskedelem zajlott köztük, bizonyíték erre a sírokban feltárt ezüst és bronz pénzérmék sokasága. Az arany pénzérme a ritkaságok közé tartozik. Ilyen a tiszanagyfalusi lelet, melynek érdekessége, hogy lyukasztott volta miatt elsősorban mint függőt használták, nem mint fizetőeszközt. A régészet még nem tudta megválaszolni azt a kérdést, hogy a barbárok használtak-e egyáltalán pénzt.
De a Jósa András Múzeum régészei tártak fel olyan sírt is, amelyben az elhunyt hölgy övét római katona fegyverövének részei díszítettek, ez valószínűleg hadizsákmányként került a szarmatákhoz. A császárkori ékszerek legdekoratívabb darabjai a zománcozott ruhakapcsoló tűk, melyek Britanniából, Galliából vagy a Rajna-vidékéről is érkezhettek Pannónia provinciába, majd onnan a szarmatákhoz.
Az árucsere egyik korai formája a diplomáciai ajándékcsere volt. Így kerülhetett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye első tudományos igényű ásatása (1868) helyszínére, a geszterédi halmok egyikébe egy római kard, melynek szerelékén Skandináviából származó elemeket is azonosítottak a kutatók.
Moesia (ma Szerbia) provinciából származó ezüstből készült egyedi ékszer, térdfibula is került elő a Felső-Tisza vidékéről.
Tiszalök határában egy harcos sírjában találtak egy különleges edényt, melynek anyaga, formája rögtön kiemelte a leletegyüttesből. Ráadásul az eredetének meghatározásához útmutatót is talált a régész, az ún. terra sigillatán szerepelt a készítő, Quirinus mester bélyegzőjének lenyomata. Így egyből beazonosíthatóvá vált, hogy a származási hely Germania Superior provincia.
De mivel kereskedtek a szarmaták, mivel fizettek a távoli világ termékeiért? A feltárt leletek tanúsága szerint elsősorban élelmiszerrel, hiszen kezdetleges gabonasilókat, méhkas alakú gödröket, illetve hombár edényeket minden szarmata falu feltárásán beazonosítottak.
Nem is gondoltuk, hogy hazánk egy kisebb tájegységén feltárt régészeti leletállomány milyen kiterjedt hálózati kapcsolat tanúja lehet.
Nyitókép: a tiszanagyfalusi aranypénz
Képek forrása: josamuzeum.hu
