Szárnyas fejvadász
Az Artus Piroska és a farkasok, illetve a Farkasok társasága című előadása az antropológusok kedvenc területén bolyong, az átmeneti rítusok világában. Létezik egy határvidék, egy fontos, köztes állomás, ahol a beavatandó serdülő egyfajta senkiföldjén él a közösségtől távol, és ott tapasztalt segítők támogatásával felkészül arra, hogy gyermekként meghaljon és felnőttként újjászülethessen. Ez egy titkos zóna a "már nem" és a "még nem" határán (ún. "liminális fázis"), melynek külön szabályai vannak, ahol bármi megtörténhet. Legyen ez a hely például egy erdő.
És hogy milyen az az erdő, ahová Goda Gábor Piroskát, a beavatandó, se nem kislány, se nem nőt vezeti? Hófehér, szárnyas stüszivadász (alias Csapó József, kontratenor) magasodik egy oszlopon, méretes puskáját az égbe emelve, körülötte gólyalábas, cilinderes figurák lépkednek, levelekkel telehintett hosszú kabátban. A mező egy zsonglőr izgő-mozgó óriásszoknyája, teletűzdelve virággal, az út olykor hátrafele vezet, máskor a magasban, egy vékony, törékeny ágon fut tovább. Izgalmas, veszélyes, meglepetéssel teli ez a rengeteg, ahol hét farkas, hét férfi vár a lányra, hol csokorral, hol vágytól lihegve. A farkasok csavargóruhás táncosok és szemfényvesztő zsonglőrök, akik fekete kartonból farkasfejet vágnak ki, majd ugyanabból a papírból csak egy csíkot hagynak meg és a szemük elé teszik. Tiszta a képlet: adott tehát egy gyilkos vadász, aki legálisan ölhet, hiszen szentesítve van minden tette, és adott hét, társadalmon kívüli farkaskölyök, akinek eleve priusza van, bármit is tesz.
Piroska (Réti Anna) kíváncsi, de kicsit bizonytalan kamaszlány, aki saját nőiességének megélését tanulgatja az erdei úton, vágy és félelem, öröm és szégyen között röpködve és bukdácsolva. Egyetlen beavatója van, farkasokat táncoltató nagymamája, egy tekintélyes, vörös palástos, kombinés, csábító méhkirálynő (Ágens), aki neki adja köntösét, ráruházva azt a képességet, hogy éljen vonzerejével. A lány édesanyja (Gold Bea) fekete apródruhás, nemtelen, rejtélyes figura, aki nem tud segíteni lányának a felnőtté válásban, merev és hideg, tagjait szögletekbe töri a szigor. Van még egy fontos szereplő, egy hatalmas, lebegő sörényű fehér lovacska, egy igazi szabadságikon, akit a csavargók ugratnak, futtatnak Szász Dániel, az egyik legszilajabb, tengerészpólós ordaskoma vezetésével. Piroska félénken, de elszántan ismerkedik a farkasokkal, akik egyszer kvázi trubadúrként bukkannak fel - Bakó Tamás a farkasok szelídebb arcát mutatja a lánynak, ahogy siklik a levegőben, kezében virággal -, máskor ütemre csörömpölő, kiéhezett vadállatként esnek neki mindannyian. Az egyik legkedvesebb pillanat az előadásban, amikor a kitárt karú, szoborrá merevedett csavargók ölelésébe Piroska szépen, szisztematikusan befészkeli magát, végigpróbálgatva, hogy kit is szeressen, míg legvégül Gergely Attila, a kalapját mélyen a szemébe húzó, indiánarcú szerető csomagolja ki ruhájából a lányt.
Számomra egyetlen ötlet problematikus csak az előadásban, egy durván kizökkentő mozzanat, mely a nyolcvanas évek kikacsintásait idézi. Egy, a kortárs művészet ellen ágáló cenzor szakítja meg az előadást, követelve, hogy igenis ragaszkodjon a rendező az eredeti meséhez, redukálja egyre a farkasok számát, iktassa ki az érthetetlen ötleteket, hiszen mégiscsak a Police of Artsban, ó, bocsánat, a Palace of Artsban vagyunk. Feltételezem, hogy ez nem személyes sérelemre utal, a három T ideje pedig rég lejárt, ezért fáraszt az erőltetett kibillentés, annál is inkább, mert most az egyszer valami áldott véletlennek köszönhetően eszem ágában sincs kizökkenni, kérem vissza a mesémet azonnal. De ugyanaz az ötlet, ami a felnőttverzióban feleslegesnek, sőt elhibázottnak tűnik, a gyerekverzióban életre kel, és hirtelen működni kezd. A "meseellenőr bácsit" kedvelik a gyerekek, lelkesen szavaznak az "igazi" farkasra, bekiabálják a saját megoldási javaslataikat (például, hogy biztosan vaktöltény volt a vadász puskájában, azért nem halt meg, akire rálőtt). Mivel a Farkasok társasága és a Piroska és a farkasok alig tér el egymástól, meglepő, hogy ezen a ponton ez a kis elmozdulás mennyit számít. Szintén lényeges különbség a két változat között, hogy a gyerekek egy emlékezetes képpel lesznek gazdagabbak: a vadász szárnyát a holt lovacska örökli meg, égbeli Pegazusként.
Meghatározó jelentőségű, hogy a Piroska a hangok erdejében való bolyongásról is szól. Az előadás talán legizgalmasabb rétege Márkos Albert elképesztő zenéje, melynek köszönhetően a mesebeli erdő egy csodálatos zenei tér is: Csapó József valószínűtlen, korokon átívelő, latin nyelvű éneke Márkos Albert és DeColl Ágnes muzsikáját kergetve szárnyal a magasba, számos improvizatív, zenei geggel cifrázva, Ágens pedig ebbe a gyönyörűséges álbarokk hangorkánba szövi bele saját, borzongató altatóját. Mágikus beavatás.