A Covid–19-katasztrófa véget vetett korábbi szabad életünknek, és e tragédia miatt újragondoljuk a tánc és a táncosok jelentését. A távoli múltban a tánc a gesztusokon keresztüli kifejezés és a kommunikáció elsődleges eszköze volt, majd olyan előadó-művészetté vált, amely megmozgatja a lelket és inspirálja a közönséget. A pillanat művészete, amelyet megalkotása után nehéz visszaállítani eredeti formájába, mert teljes testünkből és lelkünkből fakad.
A tánc múlandó pillanatokból épül fel, amelyek örök mozgásra késztetik a táncosokat.
A Covid–19 azonban eredeti formájában korlátozta, sőt megbénította a táncművészetet.
A javuló helyzet ellenére a táncelőadásokra továbbra is számos korlátozás érvényes. Emiatt ápoljuk azon értékes idők emlékeit, amikor a tánc és a táncosok ékszerként csillogtak, emberi gyötrelmet és szorongást, élet iránti vágyat, valamint reményt közvetítettek, és fénnyel árasztották el a világot.
Hasonlóképpen fontos felidézni, hogy a középkori Európában a fekete halál utórengései idején a párizsi operában 1841. június 28-án adták elő a halálon túli szerelmet ábrázoló Giselle című balettet, amely kirobbanó visszhangot kapott. Azóta a Giselle-t Európa-szerte és az egész világon játszák, hogy vigaszt és bátorítást nyújtson a járványok által sújtott emberiség lelkének. A Giselle-előadás először mutatta be egy balerina csodálatos szellemét, aki megpróbált kimenekülni a világ nehézségeinek béklyójából.
A magányos és megfáradt közönség szomjazza a táncosok együttérzését és vigasztalását.
Táncosként hiszünk abban, hogy szárnycsapásaink reményt és bátorságot adnak a járvány leküzdéséhez, mindazoknak, akik szeretik a táncművészetet.
Máris hevesebben dobog a szívem!
Kang Sue-jin
Az angol nyelvű fordítás alapján a magyar fordítást a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja készítette
Nyitókép: Sue-Jin Kang. Fotó: Sputnik via AFP/Evgenya Novozhenina
