shutterstock_1417327412.jpg

Szathmári Judit lett az Álljon meg egy novellára! pályázat győztese

Kihirdették az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat győzteseit: az első helyezést Szathmári Judit érdemelte ki Lajos című novellájával. A húsz legjobb művet most is a legforgalmasabb busz- és villamosmegállókban olvashatja majd a közönség.

A JCDecaux és a Libri felhívására 3373 novella érkezett az ország minden részéről, a beküldött művek közül tizennyolc szerzőnek a munkája került be a legjobb húsz közé, két alkotó két-két írással jutott a TOP 20-ba – tájékoztatott szeptember 2-án a pályázatot életre hívó JCDecaux.

Az idei pályázat első helyét Szathmári Judit érdemelte ki Lajos című novellájával, a második helyen Csákányi Zoltán János Műértők című írása végzett, míg harmadik Jakab Dávid Kovács János egyszerű élete című novellája lett.

A fiatal tehetségek elismerésére alapított, 25 év alatti alkotóknak járó Libri-különdíjat idén Endrey-Nagy Ágoston kapta Nappal teli vödrök című novellájáért. A közönségszavazás már elindult, a voksát bárki leadhatja október 2-ig a pályázat  honlapján.

A tavalyi hagyományt folytatva a döntős novellákból podcast-sorozat is készült Balázsy Panna és Vecsei H. Miklós előadásában, valamint a Remind magazin kiskönyv-mellékletként is eljuttatja őket olvasóihoz.

A zsűriben Grecsó Krisztián elnök mellett visszatérő zsűritagként Vecsei H. Miklós színművész, Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri Könyvesboltok marketing- és kommunikációs igazgatója, míg új tagként Orvos-Tóth Noémi író, pszichológus és Kollár Betti író foglalt helyet.

Ez is érdekelheti

Pályázatot hirdetnek fiatal írók számára

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) meghirdette 2025. évi pályázatát pályakezdő szépírók számára.

Az irodalom kastélya – kvíz a Szigligeti Alkotóházról

A Szigligeti Alkotóház több mint hét évtizede ad otthont magyar íróknak. Teszteld tudásod erről a helyről, ahol a magyar irodalom legjobbjai találtak inspirációt!

Ki volt az a lány Földvár felé félúton?

A magyar dalszerzés éve alkalmából Miről írták a dalt? címmel magyar dalok által inspirált novellák megírására hirdet pályázatot a Hangőr Egyesület és az általa működtetett Volt egyszer egy beatkorszak blog. A legsikerültebbeket közlik a blogon, a legjobbnak ítélt három szerzői pedig még pénzjutalomban is részesülnek.