A szakmában való jártasság átjött a munkákon, az, hogy egy-egy alkotó mennyire érezte át a szövegek tartogatta mondanivalót, tudott-e brillírozni a saját szakmáján belül egy-egy művel kapcsolatban mondja Bánföldi Zoltán, a Kép-vers – kortárs költők versei képkeretben című kiállítás kurátora, akit a kiválasztott munkákról és az összművészet jelentőségéről is kérdeztünk.


_d0a9493__copy__600x400.png
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Meséljen a márciusban meghirdetett Kép-Vers pályázatra érkező művekről!

Körülbelül nyolcvan alkotótól kaptunk pályamunkákat, és a szakmai zsűri a beérkezett pályaművek felét válogatta ki a kiállításra. A kiírásban szerepelt, hogy hivatásos képzőművészektől várjuk az anyagokat  nehéz volt döntenie a zsűrinek, mert rendkívül magas színvonal jellemezte a pályamunkákat.

Grafika, festészet, fotó, valamint szobrászat kategóriában lehetett pályázni, és ez a négy kategória nagyon elüt egymástól. Mindegyiknél megfigyelhetőek voltak a képi gondolkodásmódban azok a megközelítések, amelyek jobban tolmácsolták az olvasott szöveget. A festészet esetén több, a szöveghez lazább szállal kötődő munka készült, és ugyanez a fotónál és a két beválogatott kisplasztikánál is feltűnt.


banfoldi_zoltan_festo_600x430.png
Bánföldi Zoltán képzőművész, a kiállítás kurátoraFotó: Stekovics Gáspár

Egyes művek tehát konkrétan reflektáltak a szövegre, míg más munkák azt csak kiindulópontnak tekintették.

Pontosan. Például a harmadik helyezést elért grafikusművész munkáin a szakmai jártasság mellett az illusztrációkészség is meghatározó volt, hogy hogyan emeli át a szöveget a vizualitás terébe.

Milyen szempontok alapján döntött a zsűri?

Mindenféleképp a vizuális minőség határozta meg a választást. A szakmában való jártasság szintén átjött a munkákon, megmutatta, hogy egy-egy alkotó mennyire érezte át a szövegek mondanivalóját, tudott-e brillírozni a saját szakmáján belül egy-egy művel kapcsolatban.


_d0a9522__copy__600x400.png
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett pályázat az összművészet fontosságára helyezte a hangsúlyt.

A Versmaraton rendezvénysorozat egyik társrendezvénye volt a pályázat. Nagyon jó apropó akár az irodalom, akár a képzőművészet felől közelítjük meg , hogy a MANK támogatja a párbeszéd kialakítását több, egymástól valamelyest távol eső területek között. Az eredményből jól látszik, valódi remeklések születtek.

Együtt állították ki a szövegeket és a képzőművészeti alkotásokat?

Természetesen. A kiállításon egyszerre van jelen mindkettő, így két világértelmezésből egy harmadik születhet meg a látogatóban.


_d0a9755__copy__600x430.png
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

 

Terveznek bővítést a jövőben? Kiegészülhetne a pályázat videókkal, videóinstallációkkal.

Már a zsűrizéskor felmerült, hogy a későbbiekben új kategóriákat vezethetnénk be. Ehhez úgy kellene kiírni a pályázatot, hogy legyen idő a pályázóknak a munkák elkészítésére, mert azért egy mozgókép megalkotása időigényes feladat.

Várható, hogy vidéki vagy határon túli városokban is szerepeltetik a kiállítást?

Erre egyelőre még nem gondoltunk, de ha bárki hasonló ötlettel keresne meg minket, nem zárkózunk el, mindenre nyitottak vagyunk.

Nyitókép: Várady Nikolett