A Ludwig30 ünnepi kiállítássorozat utolsó epizódja a Testreszabás című kiállítás, amelyen a látogatóknak leginkább kedves alkotások szerepelnek. Milyen munkákat szavaztak be, és mi árulnak el ezek a művek rólunk, a nézőkről? Mit lehet leszűrni ebből a válogatásból? Szipőcs Krisztinával, a Testreszabás kurátorával a Ludwig látogatóinak ízléséről beszélgettünk.
Hogyan jött létre ez a kiállítás?
A Ludwig30 ünnepi kiállítássorozat utolsó darabjának, a Testreszabásnak a tavalyi év elején futó Közös ügyeink című kiállítás a közvetlen előzménye. Az is a részvételen alapuló művészeti gyakorlatokkal foglalkozott, azzal, hogy a művész hogyan tudja átadni a szerepét egy átlagembernek, miként tudja bevonni a nézőt az alkotófolyamatba. Én e kiállítás óta gondolkodtam azon, hogy miként lehet ezt a kérdést a kurátor és a néző viszonyára vonatkoztatni.
Mivel a látogatók jellemzően kész kiállításokat kapnak, és nincs beleszólásuk abba, hogy milyen műveket állítsunk ki, így arra gondoltam, ezúttal szavaztassuk meg őket a kedvenceikről. Az online szavazólapon szerepelt a Ludwig gyűjteményének összes műtárgya, amelyeket szabadon lehetett lájkolni.
Milyen műveket szavaztak be az emberek?
Sok táblakép szerepel a kedvencek között, de bekerült néhány installáció is, például Kicsiny Balázs Munkavégzés folyamatban vagy Csörgő Attila Hogyan szerkesszünk narancsot? című munkái. Szobrokat nem igazán választottak, kivéve Deli Ágnes Holdidő I-II. című, két elemből álló művét, illetve Fehér László szobor-installációját. Ezenkívül voltak olyan művek is, melyekre sok szavazat érkezett ugyan, azonban mégsem láthatóak itt, mivel a múzeum állandó kiállításán szerepelnek: például Picasso, Warhol vagy Lichtenstein munkái.
A Tesreszabás című kiállításon főként nemzetközi hírű magyar művészek alkotásai láthatók. Feltételezhetjük, hogy őket jobban ismeri a közönség. Másrészt van néhány olyan mű, amelynek feltehetően a humorosságát, szellemességét értékelték: ilyen például Kicsiny Balázs műve vagy Várnai Gyula Átjáró című installációja. Ez a válogatás egyébként jól reprezentálja a múzeum gyűjteményét, főként az 1989 utáni kortárs magyar művészetet.
Van egy fő koncepció itt is, ami összefogja a műveket?
A kiállítás kurátoraként a szavazatokat kapott képek közül a tér és a művek igényeinek ismeretében válogattam. Hiszen nem mindegy, hogy a látogatók legkedvesebb művei hogyan viszonyulnak egymáshoz, vagy hogy mi fér el ebben a térben. Aztán jött maga a klasszikus kiállításrendezés, ami talán könnyűnek tűnhet de akkor jó, ha szinte észrevétlenül működik. Itt el kell dönteni, hogy mely művek kerüljenek egy térbe, egymás mellé, milyen formai vagy tartalmi összefüggéseket lehet teremteni az adott művek között.
A kiállítás alkotóterében egyébként szerepel egy makett, ahol mindenki elrendezheti a most bemutatott munkákat a saját ízlésének megfelelően, és maga is átélheti a kiállításrendezés nehézségeit. A látogató általában nem veszi észre, hogy mennyi munka van egy kiállítás rendezésében, inkább azt érzékeli, ha rossz a rendezés: ilyenkor nem érzi jól magát valami miatt: nem lát jól egy műtárgyat vagy nem tud szabadon mozogni a térben.
Meglepő, hogy annak ellenére, hogy a Ludwig gyűjteményében elég sok a média alapú mű, ebbe a válogatásba most nem került ilyen.
Valóban, egyetlen videó sem került a válogatásba, bár egy orosz művészcsoport, a Blue Noses videóinstallációja is viszonylag sok szavazatot kapott. De ahhoz, hogy ebből a válogatásból messzemenő következtetéseket le lehessen vonni, fontos lenne egy olyan kérdőív is, amellyel a látogatók megindokolhatják a választásukat.
Mi az, ami e kiállítás alapján leszűrhető?
Úgy tűnik, mintha a látogatók a hagyományos technikákat jobban kedvelnék, viszont az is látszik, hogy a figuratív, valamint az absztrakt, geometrikus művészet egyaránt vonzó számukra. Azt is érzékelem, hogy a múzeumba járó emberekben rögzültek a korábbi évek nagy kiállításai: emlékeznek Mauer Dóra, Hantai Simon, Birkás Ákos vagy Szűcs Attila nagy kiállításaira, de talán a Galéria El Kazovszkij-tárlatára is, s ezért most szívesen szavaztak ezekre az alkotókra.
Milyen elvárásai vannak a Ludwig látogatóinak a múzeummal szemben?
Ez egy kicsit ellentmond annak, amit itt látunk, hiszen a legnépszerűbb kiállításaink évekre visszamenőleg a fotókiállítások. Fénykép viszont most itt alig szerepel, csak Gerhes Gábor egy munkája. Azt feltételezem, hogy a fotókiállításokra talán más közönség jár, nem ők a múzeum állandó látogatói, ők kifejezetten ilyenkor keresnek fel minket.
Mi az, amire szívesen bejönnek a Ludwigba a látogatók?
A kortárs művészet még mindig speciális terület, a közönség csak a legnagyobb neveket ismeri, vagy azokat sem. Itthon nincsenek olyan nagy nemzetközi események, mint a Velencei Biennále vagy a documenta, ahol a közönség megismerheti a legújabb kortárs művészeti tendenciákat. A nemzetközi kortárs művészet megismertetésének misszióját maga a Ludwig Múzeum végzi. Ezért azt gondolom (vagy inkább remélem), hogy nem egy név vagy hívószó vonzza ide az embereket, hanem a Ludwig neve, ez a harmincéves brand. A magyar közönség tudja, hogy ebben az intézményben mire számíthat, így a közönségünk bármilyen kiállításra vagy programra szívesen bejön, bizalommal fordul felénk.
A mostani kiállítás a múzeum felelősségére is reflektál. Miben áll egy kortárs intézmény feladata?
Egy kortárs kiállításon általában egy komplex, bonyolult témát próbálunk meg az emberekhez közelebb hozni, rámutatva arra, hogy egy-egy mű hogyan kapcsolódhat a mindennapi életükhöz. Tulajdonképpen általános képességeket fejlesztünk, kognitív készségeket, a megértést és a toleranciát. Egy kortárs művészeti múzeumnak így lesz a társadalmat fejlesztő, közösségépítő szerepe.
Mit tud hozzátenni egy látogató egy ilyen kiállításhoz?
Olykor egy kiállítás vagy egy kép a látogató személyes élményeihez is kapcsolódik, így előfordul, hogy a néző sokkal többet tud nálunk egy adott témában. Például aki jártas a színház, az opera világában vagy az orosz kultúrában, valószínűleg más szemmel látja El Kazovszkij munkáit, mint az átlag. Adott esetben a sokféle területről érkező, sokféle háttérrel rendelkező önkénteseink is gyarapítják a tudásunkat.
Mennyire aktivizálhatóak a múzeum látogatói?
Minden kiállításunknál törekszünk arra, hogy interakcióba lépjünk a látogatókkal, a mostani Ludwig30 programban pedig különösen. A mostani, négyszer kéthetes kiállításhoz tartozik egy alkotótér, ahol speciális feladatokat kapnak a látogatók: a mostani tárlathoz a már említett makett kapcsolódik. A bejáratnál önkéntesek várják a látogatókat, akik a művészetfogalmat körbejáró kérdőíveket töltenek ki velük, míg a középső térben található az úgynevezett kurátorfelhő, ahol a múzeum kurátorai naponta két órán keresztül válaszolnak a felmerülő kérdésekre.
