Párizsi tanulmányai után 1928. november 16-án szállt hajóra az akkor 26 éves magyar Kelet-kutató Ligeti Lajos Marseille-ben, hogy megkezdje majd három évig tartó kutatóútját. Útja során Északkelet-Kína mongol buddhista kolostoraiban ismerkedett a lámaista vallás szent szövegeivel, kevésbé szent szerzeteseivel, a kolostori élet mindennapjaival. Az útra egy valószínűleg Párizsban vásárolt Gallus márkájú fényképezőgépet is magával vitt, amely lehetővé tette, hogy forrásértékű felvételeket készítsen a belső-mongóliai lámaista kultúra süllyedő világából. A Ligeti családjának köszönhetően rendkívül jó állapotban fennmaradt mintegy százéves kamera az érdi kiállítás központi darabja, amely körül a látogatók számos eddig a nagyközönség számára ismeretlen fotót láthatnak a Magyar Földrajzi Múzeum gyűjteményéből, ahol a kutatóút képi anyagának nagy részét őrzik.
A kiállítás nem az út tudományos eredményeire vagy a kalandokra fókuszál, hanem Ligeti kínai és mongol szolgáira, katonai kíséretére, akiknek munkája nélkül nem valósulhatott volna meg a kutatóút. Megjelennek az anyagban azok a nők és a gyermekek is, akik a lámák mellett a kolostorok népét alkották.
Mint minden nyugati kutató, Ligeti is nagyban rá volt szorulva a helyi segítőkre, akik lehetővé tették a számára idegen világban való közlekedést. A kor kulturális attitűdjeit tükröző, helyenként lekicsinylő, ironikus hang, amelyen a segítőkről ír, indokolttá tette a kiállítás anyagát összeállító kurátor számára, hogy őket is bemutassák. „Egy-egy kutatóút nem csupán egy nyugati fehér férfi hősies egyéni erőfeszítésének, a tudomány oltárán történő önfeláldozásának eredménye volt, hanem kollektív vállalkozás, amely több ember fizikai (pl. főzés, szállítás, pakolás, állatgondozás) és szellemi (pl. tolmácsolás, információszerzés, útbaigazítás, adminisztráció) munkájára épült” – fogalmaz Pallag Zoltán muzeológus.
A kiállítás arra vállalkozik, hogy Ligeti Lajos kínai útjáról írt 1934-ben megjelent és azóta több kiadást megért népszerű könyve, a Sárga istenek, sárga emberek szövegét a fényképekkel összeolvasva állítsa előtérbe ezeket az embereket, és felvillantson valamit rejtett történeteikből. Igyekszik minél részletesebben bemutatni azokat az embereket, akik Belső-Mongólia világát népesítették a 20. század első harmadában. Az utazásról írt cikkei és az említett könyve az abban szereplő fotókkal alapozták meg Ligeti tudományos tekintélyét a térség nyelveinek és kultúrájának szakértő ismerőjeként.
A kiállítás kurátora felhívja a figyelmet arra is, hogy a tárlaton megjelenő szövegek és képek egy ragyogó szakmai életpálya megalkotásának építőelemeiként is értelmezhetők, de nem szabad elfelejteni, hogy azokat a fotókat, amelyeken ő is látható, nem ő exponálta.
„Ha egész nap tüzeltem is, meleget csak közvetlenül a kályha körül éreztem, s bizony sokszor föléje kellett tartanom a kezemet, hogy írni tudjak” – jegyezte le Ligeti. A hasonló helyzetet ábrázoló képet 1930 márciusában minden bizonnyal akkori szolgája, Szung Tyincai, vagy ahogy ő nevezte a „kis Szung” készítette – a fényképezővel, amelyet a húszas években Párizsban vásárolhatott, és amely köré az érdi kiállítás épül.
A kiállítás, melynek kurátora Pallag Zoltán muzeológus, az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban látható június 22. és október 6. között.
