B__OB20210810011_16.jpg

A jövő komolyzenei sztárjai Debrecenben

Huszonharmadik alkalommal rendezik meg Debrecenben az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját, a július 7. és 19. között zajló kurzuson százötven fiatal zenész vesz részt – közölte a nyári akadémia művészeti igazgatója a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján hétfőn a helyszínen.

Váradi Judit azt mondta, a szakgimnáziumi növendékek, főiskolások, egyetemi hallgatók és fiatal zenetanárok számára szervezett nyári akadémiára 14 nemzet növendékei érkeztek Debrecenbe. A magyar és az európai fiatalok mellett amerikai, dél-koreai és török résztvevői is vannak a rendezvénynek.

A tizenkét ének-, zongora- és zenekari kurzuson harminc tanár irányítja a munkát – tette hozzá, megjegyezve, hogy azok a hallgatók, akik a nyári szünidőben is a tanulást választják, ténylegesen zenészek akarnak lenni. Tájékoztatása szerint az idei hallgatókból is összeáll a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar, amely Vásáry Tamás világhírű karmester dirigálásával három koncertet ad majd: Budapesten a Pesti Vigadóban, Debrecenben a Nagytemplomban és Szatmárnémetiben, a helyi Filharmóniában.

A hagyományoknak megfelelően a zenés esték sorozatban az akadémia professzorai hat koncertet tartanak a kurzus idején a debreceni Nagyerdőben – tette hozzá Váradi Judit. A szakember szerint a 30–40 millió forintos költségvetésű nyári akadémiát mindenekelőtt az évről évre megnyilvánuló rendkívüli hallgatói érdeklődés tartja életben.

Ez is érdekelheti

„A földi élet olyan, mint a Nap” – Exkluzív interjú Vásáry Tamással

Hat koncertet vezényel ebben a szezonban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén Vásáry Tamás, az együttes elnök-karmestere. A novemberben kezdődő, négyrészes Brahms-ciklus a zeneszerző szimfóniáiból és versenyműveiből mutat be nagyszabású programot. Interjú.

Vezénylés közben karmester, zongorázás közben zongorista, a zongora mellől vezényelve egyszerre mindkettő – Vásáry Tamás 90

Augusztus 11-én kilencvenéves Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Magyar Szent István Rend birtokosa, a nemzet művésze.