Szebényi Dániel: A zene egy véresen komoly hobbi
Szebényi Dániel Artisjus- és Fonogram díjas magyar előadó, producer és zeneszerző, aki az aktív zenészlét mellett – pontosabban: annak részeként – zeneelméleti és hangszeres órákat tart a Póka Egon Művészeti Akadémián. A közelmúlt aktualitásairól, többek közt a Mohini Dey világhírű indiai basszusgitáros oldalán tett nemzetközi fesztiválturnéról, a saját zenekarával megélt jelentős külföldi sikerekről, tanításról és a nemrégiben megjelent Nap és a Hold című lemezről beszélgettünk.
Hogyan kezdődött a Mohini Dey világhírű basszusgitárossal való együttműködésed, melynek részeként bejártad vele Európát, Amerikát és Törökországot?
Nagyjából tíz évvel ezelőtt kerültünk kapcsolatba egymással, amikor együtt játszottunk – személyes találkozás nélkül – egy stúdiófelvételen. Ezután időnként írtunk egymásnak, felkért, hogy többek közt a Guns N’ Roses gitárosa, Ron „Bumblefoot” Thal vagy a Totóban doboló Simon Philips mellett játsszak a lemezein. A zenén túl a csaucsau kutyáink is közös pontot jelentettek. Ezeket az előzményeket követően kért fel, hogy csatlakozzak hozzá a kvartett részeként a nyári fesztiválturnéjára.
Miként segítenek a karizmatikus művészekkel való közös alkotások a saját művészi identitásod erősítésében?
A velük való jóleső együttműködés erősíti az önazonosságom. A más művészekkel történő közös munka akkor működik jól, ha őszinték vagyunk. Az őszinteség alapfeltétel. Én mindenhol – kollaborációkban és saját zenei projektben egyaránt – tisztán önmagam igyekszem adni, és keresem is azokat az oldalaimat, amiket tisztán és közvetlenül megmutathatok.
Minden zenei megnyilvánulásom ugyanonnan fakad, de más szemléletet kíván a Presser Gábor mellett történő orgonálás vagy éneklés, mint az indiai származású, jelenleg Nashville-ben élő Mohini Dey melletti billentyűzés vagy a saját zenekaromban játszó elképesztő muzsikusokkal való éneklés és zongorázás.
Hozzáteszem, azért is megerősítő élmény másokkal együtt zenélni, mert kölcsönhatásba lépünk egymással, és a köztünk lévő kapcsolódási ponthoz képest célzott hajlandósággal törekszünk arra, hogy kihozzuk magunkból a maximumot. Minden megszólaltatott hang mögött konkrét szándék van.
Hogyan adsz hangot a gondolataidnak, érzéseidnek? Hogyan írod a dalaid?
Csak leülök és játszom, ami az adott pillanatban jólesik – nyersen és őszintén. Így élek, így zenélek. Igyekszem fókuszáltan jelen lenni, közvetlenül befogadni az életet, és közvetlenül kifejezni a bennem megfogalmazódó művészetet úgy, hogy lehetőleg szórakozzak is közben.
Nem szabad túl komolyan venni a dolgot. Mindig azt mondom: a zene egy véresen komoly hobbi. Mindent el kell követnünk a dalok megvalósítása érdekében, de játszani már lazán kell őket.
Hogyan tudsz könnyedén venni valamit, aminek ekkora súlya és jelentősége van az életedben?
Úgy, hogy tisztelettel fordulok a zene és a zenésztársaim felé. A tisztelet az az alapvető érték, amitől mindez működik. Az a tapasztalatom, hogy ha ez megvan, akkor minden más – a fókusz, a lazaság – jön magától. Minden hangnak súlya van, minden megmozdulásnak súlya van, ezért semmit nem lehet félvállról venni. Minden egyes megszólaltatott hangot ugyanakkora gondviseléssel kell körbeölelni. Mindnek egyaránt fontosnak kell lennie, máskülönben nincs értelme csinálni.
A világ számos pontján dolgoztam együtt nagyszerű emberekkel, köztük Henrik Freischlader német gitárossal. Vele egyetlen szünnappal toltunk le egymás után ötven bulit Európa- és Anglia-szerte több száz, több ezer embernek, akiknek a koncertélményéért egyenlő módon és az utolsó hangig felelősséget vállaltunk: egyszerűen azért, mert eljöttek megnézni minket, és belépőt fizettek. De játszhattam a hússzoros Grammy-díjas hangmérnökkel, Howie Weinberggel is, aki a Nirvana és James Brown mellett a Soundgarden és a Thirty Seconds to Mars lemezén is dolgozott. Tőle is ezt a hozzáállást láttam példaként.
Nem számít, hogy mennyit fizetnek a munkáért, és nem számít, hogy mennyien nézik vagy hallgatják majd a végeredményt. Nem az adja egy dal értékét, hogy hányan hallgatják meg és hova van pozicionálva. Nyilván jó élmény, ha javak ütik az ember markát a munkája egyik eredményeként, de nem a javak megszerzése és bezsebelése jelenti a célt, hanem az értékteremtés és ezen belül például a fájdalmak kiventilálása, az örömök megosztása. Ebben az alázatot kívánó folyamatban felelősség van, hiszen a hallgatóság minden tagja ugyanakkora fókuszt érdemel. Ez komoly, ugyanakkor laza és őszinte dolog.
A Póka Egon Művészeti Akadémia tanáraként ezt a hozzáállást igyekszel átörökíteni a diákjaidnak?
Nem kifejezetten érzem magam tanárnak. Nem tartom magam arra érdemesnek, hogy egyetemes igazságokat osszak meg az életről, de igyekszem felhívni a diákjaim figyelmét arra, hogy zenét csak teljes fókusszal, odaadással, kitartással és szorgalommal érdemes alkotni. Valamint arra, hogy célszerű strukturálni a gondolkodást, új utak után kutatni és válaszokat keresni a bennünk rejlő kérdésekre – ugyanis egyetemre már összetett kérdésekkel érkezik az ember.
Ezek a kérdések akár nekünk, tanároknak is újak, így nemcsak a tanítás a feladatunk, hanem az is, hogy mi magunk is válaszok után kutassunk. A jelen lévő emberekért tanítok. Szeretem a diákokat, személyes viszonyt ápolok velük és személyre szabom magát a tanítást is. Öröm megélni ezt a mai világban, ahol a könnyűzene rettenetesen szabad. A hálószobából is lehet világslágereket alkotni, összművészeti produktum lehet egy rádiósláger, és remek táptalaja lehet a társművészetekkel való kapcsolódásnak is.
November 29-én volt az új, Nap és a Hold című lemezed bemutatója. Mi teszi különlegessé számodra ezt az albumot?
Újratervezés lett volna a lemez címe, de annyira újraterveztük az anyagot, hogy a címe is megváltozott. (nevet) A Fohász című dalomban van jelen a Nap és a Hold sor, ami kifordított gondolkodással a lemez dalainak kétféleségére utal: a zenekaros és zongorás dalokra.
Viszonylag feszített tempóban dolgoztunk, mert olyan jól sikerült egy spliti showcase fesztiválos fellépésünk, hogy intenzív érdeklődés indult a banda iránt, számos fesztiválfelkérést kaptunk – a közelmúltban felléptünk Lengyelországban, Szlovákiában, Németországban, és további bulikra készülünk.
A lengyelországi koncertre – amit egy kultikus, harminckét éves bluesfesztiválon tartottunk – az esélytelenek nyugalmával érkeztünk. Azt gondoltuk, hogy senki sem lesz jelen. Viszont, mivel a lengyel rádió elkért tőlünk pár dalt, amit elkezdett játszani, telt háznak zenélhettünk, és további meghívásokat kaptunk. Mesébe illő ez az időszak, így szerettük volna megörökíteni a jelenleg játszott dalainkat.
Címlapfotó: Szebényi Dániel. Fotó: Csiki Vivien/Kultúra.hu
