Széchenyi-emlékévre készülhetünk 2010-ben
Gróf Széchenyi István 1791. szeptember 21-én született. Széchenyi születésnapján az MTA elnöke - a hagyományokhoz híven - koszorút helyezett el a "legnagyobb magyar" szobránál, a Lánchíd pesti hídfőjénél. A Széchenyi-szobrot megkoszorúzta többek között az Országos Széchényi Könyvtár, a Müncheni Széchenyi Kör, Nagycenk önkormányzata és a Budakeszi Széchenyi Általános Iskola kipviselője is.
- A 2010-es esztendőben Széchenyi István döblingi halálának 150. évfordulója alkalmat ad arra, hogy a Széchenyi-emlékév megszervezésével tisztelegjünk az Akadémia alapítója előtt. Ennek jegyében nagyszabású Széchenyi-kiállítás nyílik jövőre az MTA rendezésében - jelentette be a Széchenyi Társaságnak a MTA Dísztermében megtartott ülésén Pálinkás József. A rendezvény szervezői külön köszönetüket fejezték ki az Akadémiának, hogy immár több éve támogatja a Társaság munkáját azzal, hogy helyiségeit a találkozó rendelkezésére bocsájtja.
Az Akadémia alapítójaként tisztelt gróf az 1825-ös reformországgyűlésen "a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára" felajánlotta "minden jószágának egyévi jövedelmét" az Akadémia alapítására.