Merthogy idén három író döntése lesz a díjazás, Forgách András, a zsűri visszatérő elnöke Podmaniczky mellett Kárpáti Pétert javasolta még. Miért is ne, ebben a tenyérnyi országban minden szakma olyan kicsi, hogy az odatartozók - némi túlzással - mindnyájan személyesen ismerik egymást összes elfogultságaikkal együtt. A vasárnap esti borítékfelnyitás mindenképpen izgalmas lesz, ha találkozik a szakma ítéletével azért, ha nem, akkor meg azért.
Forgách András elképzelése már csak azért is érdekes, mert egy olyan színházi fesztiválra toborzott író-zsűrit, ahol a legkisebb valószínűsége van annak, hogy szövegközpotú produkciók töltik ki a játékidőt. Legalábbis a nyitónap két előadásában a verbalitás kapta a legkisebb szerepet, s várhatóan így lesz ez a következő estéken is.
Balog József művészeti vezető köszöntő mondatai, és a gyümölcsökkel telerakott asztal lepusztítása után egy ukrán együttes, a Lesz Kurbasz Országos Színházi Központ Odüsszeia című előadása volt a fesztiválnyitány: tele attraktív mozgással és feszesen komponált képekkel, továbbá néhány, a tökéletes akusztikájú zsinagógában igen erőteljesen ható, különös szépségű, szláv zeneiséggel előadott vallási énekkel. S az sem mellékes, hogy a három színész (egy nő és két férfi) izmos teste és magas mozgáskultúrája újfent hiányokat ébresztett némely magyar együttes fizikai kondícióját illetően. Csak mintha az utolsó tíz percben túladagolták volna a szimbólumokat...
Egy órával később a barátságos Mars tér (gigantikus méretek, plusz itt van a buszállomás is) barátságtalan U pavilonjában (nem rossz név, a környezet meg egészen lehangoló) az idei fesztiválprogramot válogató Goda Gábor társulata, az Artus adta elő Sztélé című "élő emlékmű-rekonstrukcióját". Bent néhány fekete függönnyel és ésszerű térszervezéssel teljesen normális, emberléptékű teret alakítottak ki, amit még tovább gömbölyített az Artus kerek színpada és a nézők által vételezett horgászszék-ülőhelyek tetszőleges elhelyezése. Mint egy búboskemencét, vagy inkább - mint ötven éve - az utca egyetlen televízió készülékét a kissámlis szomszédok, úgy vette körbe a színpadot a közönség. A végén hosszú taps, ami néha nem jelent semmit, de most őszinte volt.
A java még hátra van.
