Mindez a 2001-es "Einstein álmok" vetítése után történt, ehhez meg azt kell tudni, hogy az idén bevezetődött egy új státusz, ami nem más, mint az alternatív V.I.P. Itt azonban nem a köznéptől való elkülönítést jelenti, épp ellenkezőleg, a "kiemelt meghívottat" még jobban megismerheti a közönség a régebbi előadások levetítésével. Ám ez csak a jéghegy csúcsa, ennél több is jár vele, együttgondolkodás és ötletelés a jövőre nézve. Idén tehát első ízben Goda Gábor a kiválasztott, s szombatig minden délután lehet nézni az Artus régebbi előadásait.
A parkjelenet aznap nem az egyetlen volt, ami az alternatív színpadi léthez hozzáillesztette a valóságot. (Vagy fordítva?) A Grand Caféban, a vetítés helyszínén, az élőben sugárzott Rádió Mi adásában a riporter egyik kérdésére Ladányi Andrea épp azt magyarázta, hogy a létezésnek dinamikája van az életben is. Minden, táncra vonatkozó kérdésre ilyeneket mondott, nem "művészetről", hanem emberi gesztusokról és reakciókról beszélt, amit ő a saját nyelvén közöl. Például azt, hogy: síráskor az egész test sír.
Keddtől Podmaniczky Szilárd is besorolódott a zsűribe, színházi múlttal rendelkező két társa - Forgách András és Kárpáti Péter - mellett neki eddig még csak filmírói tapasztalatai vannak (a Szezon című film forgatókönyve) de azt mondja, az előadások ugyanarról beszélnek, mint az írók, csak más nyelven. Említi Beuys installációit és saját, ifjúkori performanszait, mint összekötő, kapcsolódási pontokat. Éjjel fél egykor bandukolunk a belváros felé a TÁP Színház Keresők című előadásáról.
Vicces, hogy valójában egy rádiójátékot láttunk, ami "színpadra alkalmazva" feldúsult tévés reminiszcenciákkal. Műfaja talán megképesített hangorkán lehetne, vagy techno-esztrád varieté végkifejlettel. A produkció alapötlete és lényege a play back, a technika összes ördögével: olykor torzít, akad, lelassul, felgyorsul. Végülis nyelv ez is, kívül bödön akusztikájú, belül médiaízű. Lehet, hogy már mi is így beszélünk, csak még nem vesszük észre?
