Nem valószínű, hogy a + 50 fok ideális miliőt teremt bármilyen mű befogadására, a T.E.S.T. esetében azonban fura dolog történt, a nézők pont azt az izzadt lepedős, ágymeleg kínt élték át, amit a szereplők.
Mivel ezen a napon kultúrprogramnak vetettem alá magamat, következett a Régi Zsinagóga. Loft-divat ide, hangár-mánia oda, a lombok alatt és a vastag téglafalak között visszatért az az érzés, amit leginkább emberi méltóságnak lehet nevezni. Kár, hogy a délutáni közönség zöme amúgy teljesen érthetően kocsmákban lelt menedéket Peróék (Perovics Zoltán és felesége, Kiss Ági bábos) Álom-kép-tára helyett, de az a félosztálynyi "kemény mag", amelyik végülis ezt választotta, egy olyan színpadi produkciót láthatott, ami a középkori miniatúra, vagy a brüsszeli csipke míves finomságait idézte fel.
Ha lúd...este kilenckor Kass Szálló, kijevi DAH Színház, Előszó a III. Richardhoz. (Három, egymástól ennyire különböző előadást alig lehet elképzelni.) Troickij, a rendező a szomszédos parkban sétált, olyan a feje, mintha baltával faragták volna ki - gondoltam. Erre az előadás egyik legfontosabb és legnagyobb hangsúllyal használt kelléke a balta (sőt balták) volt. Véletlen?
Ezt a rendezést már biztosan sokan látták, hiszen negyedjére játsszák Magyarországon. Nyilván már van híre. Valamit hallhatott az a középkorú nő is, aki az első sor közepén foglalt helyet, s fokozatosan az este egyik főszereplőjévé nőtte ki magát. Először csak a mellette ülő fotóst cseszegette az isteni DahaBraha zenekar nem kis hangerejével konkurálva, aztán az együttes saját, ukrán fotósára kezdett lesújtó pillantásokat vetni (szerintem valamivel többet, mint az előadásra) végül felállt, a fotóshoz lépett, s őt is eligazította. Csakhogy nem tudta, amit én, hogy egy szót sem ért az egészből, úgyhogy Andrej - nevezzük így - szemrebbenés nélkül tovább dokumentálta az előadást. Így jár az a néző, aki felül a híreknek, de nem tudja, hogy milyen is egy alternatív barlang.
