Újragondolt Diótörő, A dzsungel könyve és A szent ősbemutatója várja a nézőket Szegeden

Program

Az eddigiekhez hasonlóan jövőre is kortárs ősbemutatók, zenés és prózai produkciók és táncelőadások várják a közönséget a Szegedi Nemzeti Színházban. Öt opera mellett egy-egy operett és musical kerül műsorra, a Szegedi Kortárs Balett pedig két bemutatót tart.

Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. Fotó: Tari Róbert
Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. Fotó: Tari Róbert

Az évad első premierje a Kisszínházban Mihail Bulgakov Iván, a rettentő című komédiája lesz Fábián Péter rendezésében. A Nagyszínházban az első bemutató a G. B. Shaw Pygmalion című színpadi műve alapján készült musical, a My Fair Lady lesz, amelyet Barnák László állít színpadra.

Az első, gyermekeknek és családoknak szóló bemutatójaként a Szegedi Kortárs Balett újragondolt, Diótörő című mesebalettje látható, amelynek koreográfiáját Juronics Tamás készíti. Az egymásért és döntéseinkért viselt felelősségről szól Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című zenés színműve. A Tárnoki Márk rendezte darab premierjét novemberben tartják.

Az első operapremierként decemberben Puccini Pillangókisasszonyát láthatják a nézők. Az egyik legismertebb kortárs drámaíró, Martin McDonagh egy testvérháborúról szóló darabját, a Vaknyugatot szintén decemberben mutatják be, Koltai M. Gábor rendezésében.

Az elmúlt három évtizedben meghódította a hazai közönséget Dés László, Geszti Péter és Békés Pál Kipling regénye alapján készült musicalje, A dzsungel könyve, amelynek premierje jövő januárban lesz Szegeden. Mozart utolsó operáját, A varázsfuvolát februárban mutatják be Tárnoki Márk rendezésében.

A Szegedi Kortárs Balett második bemutatója a Jelenetek a házasságról című, öröktánc műfaji meghatározású darab, amelyet Juronics Tamás állít színpadra. Kálmán Imre operettjét, a Marica grófnőt Koltai M. Gábor rendezi, a premiert márciusban tartják. Székely népi játék, komédia és költői látomás Tamási Áron Énekes madár című drámája, melyet Gálhidy Sára rendez.

A két nagyszínházi operabemutató mellett két  koncertszerű operaelőadás is szerepel a Szegedi Nemzeti Színház következő évadában: húsvétkor a Parasztbecsület és a Bajazzók, májusban pedig Erkel Ferenc Bánk bánja látható.

Kortárs magyar ősbemutatóként áprilisban tűzik műsorra Varsányi Anna A szent című darabját. A fanyar humorral átitatott művet Alföldi Róbert rendezi. Májusban pedig Fábián Péter állítja színpadra Aiszkülosz azonos című tragédiája és valós történetek alapján írt, Oltalomkeresők című darabját.