Székelyföld a kultúra területén is egységes arcot szeretne mutatni

Egyéb

(MTI) - Ennek előzménye volt, hogy a csíksomlyói pünkösdszombati búcsút megelőző időszakban egy évtizeden keresztül megyenapokat szerveztek Hargita megyében azzal a céllal, hogy megmutassák az ilyenkor nagy számban érkező idegeneknek a térség kulturális, művészeti értékeit, ugyanakkor tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújtsanak vendégeknek és vendéglátóknak egyaránt.
   
"Az évtizedes szervezői tapasztalat, akárcsak az elmúlt időszakban kibontakozott székelyföldi együttműködés késztetett arra, hogy az egész régióra kiterjesszük a rendezvénysort" - mondta Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Ennek szellemében most Hargita, Maros és Kovászna megye több települése gazdag programkínálattal várja a vendégeket.
   
Újdonság például az Első Székelyföldi Grafikai Biennále, amelyet közösen hirdetett meg a Gyergyószárhegyi Művészeti és Alkotóközpont, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ. A versenyre 10 országból 283 képzőművész 693 alkotása érkezett. A zsűri végül 248 alkotást javasolt díjazásra, a legjobb munkákból kedden nyílik kiállítás Sepsiszentgyörgyön. Kassay Péter, a gyergyószárhegyi alkotóközpont igazgatója, a zsűri titkára elmondta: a verseny megszervezésével elsősorban a régió grafikai törekvéseinek felkarolása volt a céljuk, a nemzetközi kitekintésnek pedig az volt az előnye, hogy az erdélyi alkotók a külföldi grafikai trendeket is megismerhették.
   

adamgyula_felvetele.jpg
Ádám Gyula felvétele
A programok egy része már a múlt héten megkezdődött. Kézdivásárhelyen például a Nagy Mózes-napok rendezvénysorozata rajtolt, ezen kívül székelyföldi termékkiállítás és -vásár nyílt ezen a helyen. Árkoson a Fiatal tehetségek gáláját tartották meg. Marosvásárhely népzenei és néptáncos találkozó színhelye volt, Baróton Erdővidéki középkori és reneszánsz napok kezdődtek. Csíksomlyón megszervezték a Székelyföldi családok napját, a csíkszépvízi kultúrotthonban gyerekkoncertet tartanak, Ádám Gyula fotóművész fotóiból pedig kiállítást nyílt Marosvásárhelyen.
   
A helyi alkotók és a kultúra felkarolása nem tartozik közvetlenül a megyei önkormányzatok hatáskörébe, de erkölcsi feladat ezt erőteljesen és szervezett módon támogatni ? fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke. Kovászna és Hargita megye önkormányzata és az alárendelt intézmények összesen csaknem 200 ezer lejt (csaknem 50 ezer eurót) szántak a rendezvénysorozatra.
   
"Mindent, ami Székelyföld, egységesen, összehangoltan kell megjeleníteni" ? emelte ki a három megye közötti együttműködést Tamás Sándor, aki az elmúlt időszakban többször hívta fel a figyelmet a székelyföldi "brand" kialakításának fontosságára.
    
Eddig gazdasági és turisztikai területen sikerült megjeleníteni a Székelyföld márkát, most a kultúrán a sor - mondta Borboly Csaba. A Hargita megyei tanácselnök a csíksomlyói búcsúra is felhívta a figyelmet, amelyen az idei szónok Böjte Csaba dévai ferences szerzetes lesz.