Székelyföldről a magyar rádiókba

Egyéb

?Kiadtunk egy-két albumot Magyarországon súlyosabb, keményebb zenékkel, aztán 2007-ben egy populárisabb lemezzel jelentkeztünk, melynek a számait már a rádiók is játsszák? ? mondta el Monyo.

 

?Legutóbb Londonban játszottunk, ugyan alacsony számú nézőközönség előtt, meghitt körülmények között, de azt nagyon élveztem. Ha tehetném, oda térnék vissza a legszívesebben, hiszen ott megtaláltam a második Székelyföldet? ? tette hozzá.

 

Az 1999-ben alakult csapat két frontembere: Monyo és Baba fennállásuk tizedik évfordulója alkalmából fogadtak örök hűséget egymásnak. ?Szerettük volna, ha azok vennének részt az eseményen, akik szeretik a zenénket. Még egy papot is sikerült rávennünk, hogy éjfélkor, a rockkoncertünk közepén tartsa meg a ceremóniát? ? mondta el a pár férfi tagja.

 

?A gitárra íródott dalokat közösen írjuk? ? mondta el Baba. Ugyan szeretik az instrumentális zenét, a közönség miatt kevésbé nyílik erre lehetőség. Meghatározásuk szerint coldrockot játsszanak, melynek célja, hogy zenéjük érzéketlennek hasson.

 

Ugyan Monyo korábban a színházi világ felé is kacsingatott korábban, ezeken már túl vannak. Ugyan felkérés érkezik még most is, ma már ezeket nem fogadja el. A Menyegző című darab Szabó K. István rendezésében például Monyo zenéje segítségével készült el.

 

Immár profi zenekarként vannak számon tartva, a Megneoton kiadó terelgeti a zenekart.

 

A tervekről elmondták: 2014-ben kijön a következő lemezük, melyen szerepel majd több slágeresebb feldolgozásuk és öt tisztán új dal is.