Jovián György
Amikor korábban találkoztam Jovián György A láng című művével, már akkor megfogalmazódott bennem, hogy szeretném együtt megörökíteni a művészt és festményét. Jovián munkái gyakran szólnak az emberi kiszolgáltatottságról, az elhagyatottságról, a magányról, ebben a festményében is ezt fedeztem fel. Amikor csak tehetem, az alkotók saját műtermében készítem el a fotókat, természetes közegükben. Itt is ez történt, a festő a munkaruháját viselve ült be a kompozícióba. A fénykép később Sajtófotó-díjat is nyert, és több fotótárlaton kiállították már.
Lajta Gábor
Az emmausi vacsora 2014 című oltárkép a Dombóvári Evangélikus Egyházközség templomának készült. Az alkotási folyamat során többször meglátogattam Lajta Gábort a műtermében, így végigkövethettem nemcsak a mű megszületését, de azt is, ahogy a festő belső világa is változik. Teljesen azonosult a művével, egyfajta lelki-spirituális átalakuláson ment keresztül. Ezt akartam megörökíteni a képeken. Végül egy egész fotósorozatot készítettem, amelyet az idei Ars Sacra fesztiválon ki is állíthattunk a D18 galériában. A tárlat címe a Megérkezés volt.
Varga-Amár László
Régóta ismerem a művészt, aki gyakran ábrázolja saját magát, önképeket készít. Sok esetben alkalmaz meglepő anyagokat, technikákat: az Átvilágítás sorozatában például – amelynek ez a festmény is része – különböző testrészeiről készült röntgenképeket használt a művekhez. Varga-Amár gyűjti a pisztolyokat, ezért arra kértem meg, hogy álljon be a festménye mögé, és tartson egy fegyvert maga elé, mintha éppen megcélozna valamit.
Halász András
Szintén régi ismeretség fűz Halász Andráshoz, akivel kapcsolatban mindig az őszintesége, a szókimondása jut eszembe. 1979-ben emigrált Párizsba, majd New Yorkban telepedett le. Miután elkezdett újra hazajárni, két vágyat fogalmazott meg: a Nemzeti Galériába bekerüljön legalább egy képe és taníthasson a képzőművészeti egyetemen. Arra a kérdésemre, hogy a kívánságai teljesülésével változott-e valami, azt válaszolta, hogy az élet csak ment tovább. Azaz az életet nem a „nagy” események határozzák meg, hanem a mindennapok. Ezt az életfelfogást igyekeztem megfogni ezzel a fotóval, amelyben erős kontrasztban áll a merev akt alak és a könnyeden, gondtalanul cigarettázó művész.
Bánki Ákos
A fiatalabb művészgeneráció tagja, absztrakt festő. Bár már korábban is ismertem, ezt a fotót egy sajtófotó-pályázat kapcsán készítettem róla. A képen a Lélekvirágok sorozatának egyik darabján fekszik, a kompozícióban ő is egy nagy virágnak tűnik. Mellette a festőcipője, amely azért volt érdekes, mert a rengeteg rárakódott festéktől már több kilóssá vált, alig lehetett benne járni. Azóta a művész több ilyen cipőt is elhasznált már munkája során.
Kaliczka Patrícia
A fiatal festőművésznő a lendületével, a bátorságával fogott meg leginkább, nyitott és laza személyiség, amit szerettem volna fényképen is megörökíteni. Ez a kép szintén egy sajtófotó-pályázatra készült, amelyhez azt kértem Patríciától, hogy közel három méter magasról ugorjon le a festménye előtt, anélkül, hogy bemozdulna, pislogna. Többször meg kellett ismételnie az ugrást, mire létrejött ez a fotó, amelyen úgy tűnik, mintha lebegne, miközben a Trófea című nagyméretű festmény szarvasfeje mereven bámul rá.
Christa Bartesch
Német származású festőművész, aki férjével, Wolfganggal költözött Magyarországra több évtizeddel ezelőtt. Az Art Quarter Budapestben van műterme, őt is rendszeresen meg szoktam látogatni. Ahogy a többi művészben, így benne is nagyra becsülöm, hogy hajlandó volt arra, hogy a kompozíciómban azonosítsam őt az alkotásával. Ezért is lett ennek a fényképnek a címe a Teljes azonosulás. Úgy érzem, hogy azzal, hogy „levágtam” a fejét, jobban ki tudtam fejezni ezt a szoros összefonódást.
Cseh Tamás
Az első élményem vele kapcsolatban az volt, hogy még a hetvenes években Bakonybélben kirándultunk barátaimmal, amikor egy csapat indián megtámadott és megkergetett minket. Akkor még nem is tudtam, hogy ő is tagja ennek a társaságnak. Jóval később, nem sokkal halála előtt készült róla ez a fotó. Bár divat Cseh Tamás személyiségét, egyéniségét dicsérni, én is csak azt mondhatom, hogy nagyon nagy hatást tett rám az őszinteségével, a nyitottságával. Így a fotózás alatt jóval többet beszélgettünk, mint fényképeztünk Bartók Béla úti lakásánál.
Tétényi víztorony
A portréfotózások mellett szeretek más területekre is elkalandozni, kísérletezni. Budatétényi vagyok, és gyakran szoktunk felsétálni a víztoronyhoz, amelynek felépülését a kezdetektől követtem, fotóztam, így sokféle arcát ismerem az épületnek. Ez a kép is egy kísérletezés, próbálkozás eredménye, amelynél bemozdulásos módszert alkalmaztam, oda-vissza húzogattam a
gépet hozzá. Kiállításon még nem volt látható, de vannak terveim vele, szeretném egy sorozatba beilleszteni.
Óriásplakátok
Gyakran a spontán történések sokkal jobb ötleteket hoznak, mint amiket kitalálok. Egyszer, ahogy mentem az autóval a Váci úton, a visszapillantó tükrömben megláttam, hogy emberek lógnak egy óriásplakát előtt, éppen akkor tették fel őket. Egy annyira szürreális képnek tűnt, hogy muszáj volt visszafordulnom. Mire odaértem, már befejezték a munkát, és leértek a földre, de szerencsére néhány sör ellenében hajlandók voltak visszamászni, és hagyták, hogy lefotózzam őket. Ebből az ötletből később egy sorozat is lett, ennek részei ezek a képek is. A gólyás óriásplakát ráadásul az én egyik fényképemből született, egy tízemeletes tétényi panelházra rögzítették fel, amikor a képet készítettem.
Nyitókép: Czimbal Gyula, az MTVA/MTI fotográfusa az olasz életérzést bemutató fotóiból rendezett kiállítás megnyitója előtt a budafoki Klauzál Házban 2017. április 9-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi
