Képzőművészeti indíttatású volnék, nagyon foglalkoztattak a festészetből érkező hatások – jellemezte magát a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Élet és Mű sorozatának 2019-es beszélgetésén Drégely Imre fotográfus. A képzőművészeti indíttatás mellett ugyanakkor a százszázalékos fotószerűségre törekszik, és az érdekli, hogy mit lehet a fotóval mint kifejezőeszközzel kezdeni. Mint Szarka Klára fogalmazott, Drégely Imrét a képzőművészeti fotó érdekli, de fotografikus módon kutatja a képzőművészeti lehetőségeket.
A fényképezést hétköznapi varázslatnak tekintem azóta, hogy édesapám révén egy kultúrházi fotószakkör közelségében nőttem fel a 60-as években. A fotográfiát ugyanúgy használom műformaként, mint praktikusan a látás, érzékelés modellezéseként, akár helyettesítőjeként.
Csavar
Triviális példa erre az udvaron egy fűbe leejtett parányi anyacsavar megtalálása. A terület feltérképezésével, vakuval készült éjszakai fotók alapján, a kinagyítás segítségével kerestem ki a megcsillanó képrészletet.
Ez a motívum jellemző a fotóhoz való viszonyomra és választott tematikáimra, filmtörténeti utalás is egyben.
Holdudvar installáció Budafokon, 2019.
2019-ben egy kiállítási lehetőség az Artphoto Galériában adott alkalmat, hogy aktuális tematika szerint állítsak össze képanyagot. Mivel mindenkori képanyagaimban valamilyen formában megjelent a világűr és a Hold toposza, éppen az első holdraszállás 50 éves évfordulója apropóján a „Luna ’69, Hold relikviák” címmel erre tematizáltam a kiállítást.
A kiállítás friss képekkel bővített válogatása keresztmetszete lett eddigi ilyen jellegű törekvéseimnek. Az itteni válogatást is ebből az anyagból, és a holdudvarába tartozó képekből állítottam össze.
Albérlet képpár, 1989. Budapest éjszaka sorozatból
Két kép a „Budapest éjszaka” sorozat második, lakótelep témájú fejezetéből. Szubjektív kamera, fényélmény az akkori lakókörnyezetemben. Képpárként kiemelve a sorozatból metaképnek szántam, hogy valami többről szóljon. Ahogyan Antal István írta róla: „Ufó a világ és szatellita benne minden férfi és nő”.
Kurátori felkérésre szerepelt a „Fekete fény” kiállításon 2019-ben, a napfogyatkozás kapcsán.
Transformer 1.0, 2003.
Visszatérő alapmotívumaim Polaroid negatívon, multiexpozícióval. A Lego-Bionicle, Transformers robotfigurák a 2000-es évek computerjátékaiból jönnek. A mindenkori hőskultuszok alakjai: a középkori lovagok, a csillagharcosok és asztronauták archetípusai. A háttérábra egy 50-es évekbeli poháralátét-készlet darabja, az ornamentika mint dekor motívum kedvéért.
Tárgy, 1998.
Életrajzi ikon. A kép egy gyerekkorból archiválódott hétköznapi tárgyat ábrázol.
Vasalósámfa, a nagyapám, később édesapám szabóműhelyében, ott láttam mindig a szabászasztalon. Alakja és erezete miatt egy stilizált félholdra emlékeztetett, így „exponálódott be” hosszú távra.
1969-ben, az első holdraszálláskor költöztünk a nagyszülői házba. Nagyapámék halálakor édesapám átvette a szabóságot, a műhely a személyes élettér része lett. Mindez az Apollo-küldetések időszaka. Így kapcsolódott össze a fahold mint absztrakció az űrutazások, holdraszállások toposzával.
Édesapám 25 év múlva, 1994-ben halt meg. A tavalyi „Luna ’69” és a berlini „Hétköznapi galaxisaink” Deim Balázzsal közös kiállításon így évfordulós mementóvá is vált.
A fotózás során akaratlanul is összeadódtak gesztusok: a fekete fólia háttér, a véletlenül életnagyság-közeli nagyításméret, és a fénymérés Lunasix-szel.
Önarckép holdraszállással 1-10, 1999.
Fotográfiai holdutazás az SX70 Polaroid bőség időszakából. Instant akció egy holdtérkép társaságában.
A polaroidnak az a tulajdonsága inspirált, hogy olyan sorozatot lehet vele fotózni, ahol az egyik képből következik a másik. A menetközbeni roncsolás, belekarcolás a manualitás gesztusa, kézjegy. Ebből a lehetőségből alakultak ki polaroid-kollázsaim és egyéb összeállított kompozíciók.
Periszkóp, 2007.
Snapshotok halmozásával összeállított kompozíció. Valójában bunji-jumpingozók a Sziget-fesztiválon, a holtponton lebegés pillanatában, köldökzsinóron. Sok-sok űrséta egy képben. Ugorhattam is volna, de a fotográfus távoli megfigyelő szerepében maradtam, személyesen erről szól a kép.
Utazók, 2018.
Az Apollo-expedíciók mindenkori három űrhajósa, a felfedezők, utazók szimbólumaként. A fotó eredeti verziójában végvári vitézeket jelképez a Drégelyvár fokán, a tájban messze Drégelypalánk, a Fotófalu látható. Negatívba átfordítva került a kép az űrkorszak tematikába.
Műhold triptichon, 2018.
Kamera nélkül készített techno-hommage. Egy lézer olvasófejet és egy kibelezett polaroid-kamerát szkenneltem be, hogy képben összeállítsak egy futurisztikus satellit-makettet. A letapogatás, pásztázás a fotókoncepció alapja.
Hold Makró, 2009.
A kép egy véletlen találkozás eredménye egy hold-kőzetdarabbal. Először filmre készítettem egy makrófelvételt, majd azt különböző méretre nagyítva és kicsinyítve, digitálisan sokszoroztam. Ezekből az elemekből állítottam össze képfile-ban a „meteorrajt”. A makró és csillagközi dimenzió összevetése, a távolság és a térélmény kérdése érdekelt ebben.
Grainy Moon, 2019.
Itt egy régi filozófiai felvetés foglalkoztatott: összefüggés a rész és az egész, az atomi részecskék és az univerzum felépítése között. Érdekelt ennek modellezése a fotóképre, ezüstszemcsézetre, részletfelbontásra lefordítva.
Különböző „pixelszámú” alapszemcsézeteket állítottam össze a hold-makró kőzetdarabból, és ezzel struktúráltam egy hold-felvételemet, durván szemcsézett fekete-fehér fotók mintájára.
Víz, 2019.
Képi asszociáció, utalás a vízalatti súlytalanság-szimulációra, kerti fürdőmedencében fényképezve. Álpanoráma, két kép összeillesztésével készült.
Mare Tranquillitatis, 2019.
Az első touch-down tiszteletére készült kompozit, az Apollo 11 landing site-jának pontos megjelölésével a Nyugalom Tengerén.
A Hold topográfiai megismerése előtt a síkságok sötétebb foltjait tengereknek vélték, innen az elnevezés. A vízbe csobbanó bionicle erre a mítoszra utal.
Surface (Kék transformer), 2019.
Köznapi látványokból szerkesztett kompozit, negatívba átfordított hófelszín-képeim és egy zsebtranszformer képpé rendezése.
Hét nap (Holdalatti), 2019.
A buszra várakozás fázisképei és a hold-periodika szerint továbbgondolt jelenetsor. A kép valószínűleg nem jött volna létre az Arizonai álmodozók mentőautós jelenete nélkül.
Drégely Imre 1960-ban született Bácsalmáson, 1975 óta él Budapesten.
A Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolában fotó-illusztrátor szakon érettségizett, majd az Iparművészeti Főiskola fotó-alkalmazott grafika szakán végzett.
1994 óta tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE).
2007-ben Balogh Rudolf díjat kapott, majd a 2010-es Esztergomi Fotóbiennálén elnyerte Esztergom város díját.
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának 1988-ban lett tagja, majd több, a fotó progresszív vonulatát képviselő fotográfiai csoportnak is, például az Egyesült Képek Egyesületnek.
Rendszeresen szerepel nemzetközi kiállításokon és publikációkban, a közönség többek között Bécsben, Lisszabonban, New Yorkban, Párizsban vagy Moszkvában találkozhatott műveivel. Önálló kiállítása volt Londonban és Berlinben.
Több helyen is tanít, egyebek mellett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) művésztanára.
