Az első kiállításom 1986-ban a Műszaki Egyetem R-Klubjában Levelek címmel nyílt meg. Postaládákat fotóztam, amelyek önmaguk magányában mégis az akkori kommunikáció centrális médiumai voltak. A fekete-fehér nagyításokon körömlakkal kitakartam a különböző formájú ládákat, majd az egész képet szürke ruhafestékkel beszíneztem, ezután nagy nyomású vízsugárral eltávolítottam a körömlakkot, ami alatt a postaláda eredeti fekete-fehér képe maradt meg. Nagy siker volt, az R-Klub után egyből átvitték az anyagot az E-Klubba, onnan meg a Lágymányosi Közösségi Ház Galériájába. Ez a kép ennek a kiállításnak az eredeti plakátja, a feliratot még öntapadós Alphaset betűkkel csináltam.

A Levelek eredeti plakátja,1987

Egyetemi éveim alatt rengeteget olvastam, teljesen Szentkuthy Miklós hatása alá kerültem, szinte az összes regényét elolvastam. A barokk pompa, ragyogás és a szerelem körül forogtak a gondolataim. Néha napokig elfoglaltam a kicsi, de nagyon jól felszerelt kollégiumi fotólabort. Ekkor született a kávéházas és könyvtáras sorozatom, ezekből egy-egy kép:

1990-ben a villamosmérnöki diplomámmal szinte egyszerre kaptam meg a fényképész szakmunkásbizonyítványt. Ekkoriban kerültem jó barátságba Balla Demeterrel, akinek a látásmódjában és képeiben a nemes egyszerűség volt számomra a legmegragadóbb. Majd egy fotópályázat nyilvános zsűrizésén odajött hozzám Szerencsés János, és felajánlotta, hogy legyek az asszisztense, amire természetesen igent mondtam. Évekig együtt dolgoztunk. Neki köszönhetem a professzionális nagy formátumú technikában való elmélyülést, ami a mai napig meghatározó elem a munkáimban.

Rövid időn belül tagja lettem a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, majd a Magyar Fotóművészek Szövetségének. A felvételi anyagomban az alábbi sorozat is szerepelt, amit egy színes dia és egy fekete-fehér negatív összeillesztésével hoztam létre:

A Pécsi József-ösztöndíjat 1993–96 között kaptam. Ezalatt készült a Patika című sorozatom, melynek eredetijei üvegnegatívra készült pozitív kontaktok, aranylemezre helyezve. Ebből a kedvencem:

Részlet a Patika című sorozatból, 1994.

1993-ban a MÚOSZ fotóriporteri képzésen Heffele József tanár úr felajánlott a Práter utcai fotóssuliban egy állást, amit örömmel elfogadtam. Majd 1994–98 között az iskola szakoktatója lettem, a fekete-fehér labort vezettem, és fotótechnikát, valamint fotótörténeti elméleti oktatást is vállaltam. Közben Szerencsés János mellett egyre több alkalmazott fotográfiai munkát kaptam, ezek közül az egyik:

Self promotion, Chanelm, 1996

A Práter utca után az Iparművészeti Főiskola (jelenleg MOME) fotóműtermének a vezetője voltam 1998–2000 között. Többek között itt készítettem Tereskova Nagy Kriszta x-T Kortárs festőművész  vagyok című plakátjához a képet.

Megjegyzem, a Tereskova Zenekarnak is kizárólagos fotósa voltam éveken keresztül, valamint ma is csak én fotózhatom Krisztát stúdióban.

Az Iparművészeti Főiskola után 2000-ben megalapítottam a Hamarits Fotóstúdiót, amelynek első műterme 5 évig a Hajógyári-szigeten a Novus Művészeti Iskolában volt, és ahol tanítottam is 15 éven keresztül szakoktatóként.

Képeimben egyre inkább az egyszerűséget, letisztultságot kerestem, de a látszólagos puritanizmus bonyolult technikai megoldásokat követelt. A 2001-es Analóg redukciók kiállításom címében is olvasható volt, hogy az analóg technikával készült Magritte-parafrázisok mögött azért már jóval mélyebb gondolatok rejtőztek.

Pipa (2001)
A sorozat teljes egészében a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény, OSZK tulajdona

Ugyanezzel a technikával készül a maga körül talán a legtöbb vihart kavaró képpáram, amelyen a fiú és lány Barbie baba látható, és az Ádám-Éva címet viseli. A lány Barbie-s kép a 2004-es XIV. Esztergomi Fotóbiennále Akt-Art katalógusának címlapja lett 2004-ben, 2008-ban pedig a Szépművészeti Múzeum Lélek és test című kiállításán olyan alkotók munkái között volt falon, mint például Robert Mapplethorpe, Helmut Newton, André Kertész, Yousuf Karsh, Cindy Sherman.

Technikájában és kivitelezésében szintén a fentiekhez hasonló a 2005-ben az 1 bit című kiállításomra készült sorozat, amely régi híradástechnikai alkatrészekről (ellenállás, dióda, kondenzátor, tirisztor stb.) készült, és az analóg múlt, digitális jövő témakörében tesz fel kérdéseket a néző számára.

Ezután következett a Tárgyak helye című anyagom 2009-ben, amelyben azokat a helyeket szerettem volna megörökíteni, ahol a különféle műtárgyak készülnek. Ez az anyag a XX. Esztergomi Fotóbiennálén a Magyar Művészeti Akadémia különdíját kapta. Az alábbi képet a lányom készítette a díjátadó után:

A XX. Esztergomi Fotóbiennálé díjátadója után, Esztergom, 2016 ©️ Hamarits Júlia

Hosszú ideig nem fényképeztem embereket, egyszerűen nem éreztem eléggé érettnek magam a feladathoz. Aztán amikor 2006-ban felkértek a Parallel kortárs művészeti magazinban szereplő koreográfusok, zenészek, táncosok, képzőművészek fotózására, mondtam, hogy kizárólag úgy fogadom el a felkérést, ha teljesen szabad kezet kapok a megvalósításban. A felkérésből végül életre szóló kapcsolat született, a magazin több mint 27 számához készítettem címlapot, valamint belső portrékat, egészen a magazin fennállásának a végéig. A közel 250 művészportréból néhány:

Parallel No. 15: Duda Éva

2012-ben a Galéria IX-ben megnyílt a Felülnézet című kiállításom, melynek szinopszisába ezt írtam anno: a Felülnézet címet viselő anyag tulajdonképpen egy portrékiállítás, amely képei (műtermem ez irányú lehetőségeit kihasználva) szokatlan perspektívából mutatják be portréalanyaimat, akik azontúl, hogy életem személyes részei, a kortárs tánc-, képző- illetve fotóművészet meghatározó személyiségei (például Féner Tamás, Tóth György, Szurcsik József, Kovács Gerzson). A szokatlan rálátáson túl a képeken szereplőket hófehér, árnyékmentes térbe helyezve megpróbáltam kiszakítani mindenféle vizuális, valamint emocionális kölcsönhatásból (amit a környezet gyakorolhatna rájuk, illetve a nézőre), ezáltal kizárólag saját személyiségük válik láthatóvá.

Néhány kép a Felülnézetből:

Steiner Villő, 2016

Közel 15 éve van nyaralónk Révfülöpön. Szabadidőm nagy részét itt töltöm, és egy régóta elhagyatottan álló üdülőről is készítettem egy sorozatot, amely szintén a Galéria IX-ben lett kiállítva 2015-ben Flash Motel címmel. Jerger Krisztina nyitotta meg:

2020-ban készítettem egy sorozatot Révfülöpi arcok címmel, melyet a Rév-Art Galéria mutatott be Révfülöpön.

Legutolsó kiállításom a Posztamentum címet kapta, az Artphoto Galériában volt 2021-ben. Itt saját tárgyaimat egy fekete posztamensre helyezve, mintegy testamentumszerűen fotografáltam le:

Jelenleg egy olyan sorozaton dolgozom a stúdiómban, amit két fényképezőgéppel készítek egyszerre, pontosabban egy nagy formátumú analóg kardángép mattüvegén létrejövő képet reprózom egy középformátumú digitális kamerával. A sorozat címe is erre utal: Groundglass. A létrejövő kép egyrészt ötvözi a nagy formátumú gépben rejlő perspektívakorrekciós lehetőségeket a középformátumú digitális technika nagy felbontásával, másrészt a hibrid technikai megvalósítás által felvetett filozófiai kérdésekre is reflektálni próbál, végeredményében pedig kicsit a dagerrotípiák képvilágának archaikus érzését fogja kelteni.

Ebből egy önarckép ízelítőleg:

Selfportrait, 2021

Végezetül pedig a legkedvesebb képemet szeretném bemutatni, amit a feleségemről fényképeztem megismerkedésünk után:

Kati legyezővel, Keszthely, 1989

Fotók: ©️ Hamarits Zsolt

#személyesen