1977-ben diplomáztam az Iparművészeti Főiskola gobelinszakán. Magyarországon a szombathelyi biennálék voltak a legfontosabb bemutatkozási lehetőségek, főleg egy fiatal, ismeretlen pályakezdő számára. Habár a textilmozgalom második hullámában sem volt közkedvelt az én anakronisztikusnak tartott műfajom – nem is volt jelen a biennálékon –, az 1978-as, V. Fal- és Tértextil Biennáléra beadott klasszikus, francia gobelintechnikával készült művemre fődíjat kaptam, számomra is meglepő módon.
Fittyet hányva a divatnak, szupernaturalista módon triptichont szőttem, amin egy lepke mozgását ábrázoltam a vetett árnyékával együtt. Talán ennek következményeként írták ki a soron következő biennále mottóját: + gobelin. Válaszokat várva arra, hogy van-e létjogosultsága ennek az állítólag idejétmúlt technikának.
Én válaszul egy kitépett, gyűrött, csíkos irkalapra fölfirkáltam, hogy Szövés = életmód, fölszúrtam a szövőszékem oldalára, és ezt a fiatalos kinyilatkoztatást szőttem meg a gombostű és a papírlap vetett árnyékával együtt.
25 éves koromban így gondoltam – és negyven éve ehhez tartom magamat. Állítólag ez ikonikus mű lett, de én nem tudtam ezt, amikor szőttem.
És elkezdődött a máig tartó munkálkodás…
Szarvasbogár
Először gyönyörű, csodálatos tökéletességgel megteremtett kerti lakótársaim, a lepkék, bogarak portréit szőttem meg szupernaturalista módon.
Átváltozás
Néha kis kitérőkkel dolgoztam, például a nagymamám régi énekeskönyvéből kiesett, csipkeszerűen kitöredezett, szétszáradt falevelet alkottam meg, mellé a még harsogóan zöld, friss, a fiatalságot idéző hasonmásával.
A repülés története
Aztán a szerencse mellém szegődött: a helikopter feltalálójának, Kármán Tódornak a tiszteletére nagy méretű kárpit tervezésére és szövésére kaptam megbízást, így nem kellett hátat fordítanom az addig oly kedves modelljeimnek. Más léptékben, de beemelhettem őket a kitágult térbe, az ember által alkotott repülőalkalmatosságok mellé.
Keleti Károly utca 33.
Egyik kedvenc kárpitom a kertünkben zajló történet megörökítése: szerelmesen röpködő madárpár, amelyet persze figyel a kompozícióba berepülő veszedelmes szajkó, de a gobelin selyembordűrjébe finoman belerejtett, lesben álló cicám portréja okán még ő sem érezheti magát nagyon biztonságban.
Évszakok I–IV.
Négy gobelin az évszakokról: a kert, a kirándulások emlékei, virágzó tavasz, szitakötők, búzamezők, kabócák, termőföldek, hó, varjak, Vivaldi…
Csendélet Coca-Colával
Ahogy teltek az évek, egyre jobban bővült a megszőni való világ: csendéletek sorozatai (egyiken az ónkupa mellett coca-colás üveg), gyümölcsfüzérek, andalító verdűrök, városi látképek, szüreti szőlőkoszorú vidám, csivitelő, veszekedő madarakkal.
Vadászjelenet
Majd jött a nagy ajándék, a nagy feladat, a színes korszak koronája: a Benczúr (Postás) Palota kárpitegyüttese két nagyméretű művel a kandallók fölé, és az igazán hatalmas triptichon, a Vadászjelenet. Ez a munka az architektúra része, megnyitja a sötét terem falát. A horizont szemmagasságban, a vadászatra induló társaság a kutyákkal a kompozíció alján, az íriszesen kékbe hajló ég közepén egy óriási, egymásba kapaszkodó ölyvpár tépi-szereti egymást. Mindhárom mezőt növényinda futja körbe fehér virágokkal.
Flamingók, Vadludak, Vadkacsák
Aztán három darabból (Flamingók, Vadludak, Vadkacsák) álló, nagy méretű, madaras kárpitsorozat következett; itt a horizontális, a vertikális és az egy pontból „kirobbanó” mozgások ábrázolásával játszottam.
Himnusz-kapuk
1996-ban a millecentenárium és Kölcsey költeményének tiszteletére nyolc kollégámmal együtt az akkor még romos Sándor-palotában sok-sok lelkes, szeretetteljes baráti segítséggel kiállítást rendeztünk Szövött himnuszok címmel.
Az én kárpitom címe a Himnusz-kapuk volt: ünnepi textilfelajánlás, mint a régi korok asszonyaié nagy alkalmakra. Magyarország „Veronika-kendője”: erre gondoltam a tervezésnél. Öt, az aranymetszés szabályai szerint elrendezett, Magyarország történelmét szimbolizáló épületkaput szőttem Szent István kőszarkofágjának finom alapszínéből. Legfelül a kicsi, román stílusú csempeszkopácsi templom kapuja hasítja az eget. Alatta balra áttört, gótikus kovácsoltvas kapuszárny, mellette pompás, vörös márványból készült reneszánsz–barokk kétszárnyú kapu hercegi címerrel díszítve. Az alsó, bal oldali, parasztos fakapuzatot baltával és szekercével faragták ki. Az utolsó stáció klasszicizáló, késő rokokó polgárház bejárata, ami aztán sok történésre „kaput nyitott”. Az egész kompozíciót U alakban, bordűrként öleli körbe a román kori fonaldíszek sora, és felül faragott kőcsipkeminta zárja.
Oldás és kötés
Az Oldás és kötés című, hasonló kompozíciójú és méretű munkám kulcsokat ábrázol, hogy Magyarország jövője nyitható legyen minden jót beengedni, minden rosszat kizárni.
Hinta – Vörös bordűrös madarak
Aztán úgy éreztem, hogy vannak még eltitkolt fogásai ennek a nagyon kötött technikának, és megpróbáltam kutatgatni, elkezdtem máshogyan haladni. Az első próbálkozás a Hinta – Vörös bordűrös madarak című munkám volt. A valóságos, színes madarak vonalgirlandon hintáznak, szürreális módon.
Petőfi-emlékkárpit
1999-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban kiállított Petőfi-emlékkárpit című munkám és édesapám tiszteletére szőtt kárpitom már egyértelműen a nagy színfelületek kezeléséről és mozgatásáról szól; a sík, a sorolás, a ritmus viszonyáról.
A Petőfi-emlékkárpit különösen kedves a szívemnek; nemcsak a költő nagysága miatti tisztelet, hanem dömsödi születésem miatt is elfogult vagyok, hiszen a Petőfi szülők itt is éltek egy darabig.
Predestinatio – Apám emlékére
Édesapám, az én saját halhatatlanom emlékére szőttem az első Predestinatio című gobelint. A vidéki, református parasztember génjeiben hordott tiszta, romlatlan, egyenes mentalitását próbáltam képekben megfogalmazni. Az iránta érzett szeretetemet és hálámat kifejezni. A hozzá annyira illő motívumok: a szőlőfürtök, a lovacskák, a kalászok és végül a griffek azok, amik apám lelkét őrzik és az égig röpítik. Édesapám sokat citálta ezt a Ciceró-idézetet: „Egyetlen tárgy türelmes tanulmányozása győzedelmeskedik az ész és a tehetség fölött.”
Predestinatio
Talán ez adhatta a hatalmasra tervezett Predestinatio-sorozat ötletét. Elhatároztam, hogy a tízparancsolat eszmeiségéhez kapcsolódóan nagy léptékű sorozatot szövök meg, amely természetesen nem követi a stációkat, hanem az én predesztinált életemet ábrázolja, az én megélt, átélt, megtapasztalt magánmitológiámat meséli el. Valahogy úgy, mint a barokk korban a zenészek: kevés eszközzel, szigorú szabályok szerint. Most nincs sem egységes stílus, sem eszményi mérték, sem kötelező kánon, így kitaláltam magamnak egyet: csak három szín, a fehér, a vörös, az arany, ugyanazok a motívumok ötször öt sorba rendezve. Kiderült, hogy a variációk száma végtelen: kifejezhető minden érzés, gondolat, fájdalom, öröm, bánat, vélemény. A tíz darabból álló, egyforma méretű műegyüttes minden darabja egyben önálló mű is.
A Predestinatio-sorozat a 65. születésnapomra, 15 év alatt készült el.
Megrendítő volt együtt látni a Fészek Galéria szikár termében a tíz, egyforma méretű falikárpitot. Ott állt, hullámzott tíz darab, egyenként 245×175 cm-es szövött, összefüggő gondolatfolyam.
A címek sorrendben: Kör, Horizont, Élet, Ház, Lélek, Vertikális, Oszlop, Fal, Ismétlődés, Egyensúly.
Egyensúly
Minden darabhoz kis, versszerű magyarázatot írtam. Ide most csak a tizedik, utolsó kis szöveget írom le: „A két mező eltérő – sorolt és diagonális. Lassan közelítenek egymáshoz, kezdenek összecsúszni, illeszkedni. A két minőség már harmonikus összhangban van. Az egyensúly teljes.”
Hát, ez az én görögtüzem – gondoltam.
De most újra szövök. Ha készen lesz, megmutatom, jó?
| Nagy Judit kárpitművész 1954. január 13-án született Dömsödön. 1977-ben diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskola gobelin szakán. Saját műtermében, otthonában dolgozik, munkáit maga szövi és hímezi. 1989 óta tagja az Amerikai Kárpitművészek Szövetségének, 1994 óta az Altamira Csoportnak, 2003 óta az Unikornis Csoportnak, 2013 óta a Magyar Kárpitművészek Egyesületének. Művei megtalálhatók közgyűjteményekben és középületekben, így az Iparművészeti Múzeumban, a Szombathelyi Képtárban, a Közlekedési Múzeumban, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Magyar Posta, az OTP Bank, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Miniszterelnökség épületeiben és a karmelita kolostor egyik konferenciatermében. Magántulajdonban Budapesten, Pécsett, Székesfehérváron, Milánóban, Helsinkiben, Antwerpenben, Brugge-ben, Torontóban és New Yorkban vannak alkotásai. 1978-ban elnyerte az V. Fal- és Tértextil Biennále fődíját (Szombathely), 1990-ben Munkácsy-díjat, 2001-ben a Honvédelmi Miniszter különdíját kapta, 2007-ben az Év textilművésze szakma díját, 2009-ben a III. Textilművészeti Triennále fődíját vehette át. Egyéni kiállításai voltak egyebek mellett a kőszegi Öreg Toronyban (1980), a budapesti Vigadó Galériában (1982), a budapesti Dorottya utcai kiállítóteremben (1986), a soproni Festőteremben (1988), a prágai és a moszkvai Magyar Kulturális Intézetben (1990), a budapesti Benczúr Palotában (1992), a Magyar Természettudományi Múzeumban (1998), a szombathelyi Városi Képtárban (1999), a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban (2001), a székesfehérvári Városi Képtárban (2006), a Petőfi Irodalmi Múzeumban (2014) a budapesti De la Motte–Beer-palotában, a budapesti Fészek Klubban. Csoportos kiállításon szerepelt Tokiótól Barcelonán keresztül Brüsszelig, Bakutól Komáromon át Budapestig a világ számos pontján. Műveiről 2016-ban jelent meg album a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. |
A fotók forrása: Nagy Judit albuma. Portréfotó: Molnár Anna
