Elképzelés (variáció), 1971.
Az Elképzelés sorozat legkorábbi munkája ez a fotó. Az Elképzelés Beke László projektje volt, melyben 28 művészt kért fel arra, hogy az akkori magyar művészet néhány törekvésének pillanatnyi állását megmutassa. Az én beküldött munkám a hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji geometrikus képeimhez kapcsolódott. Itt a célom egy újfajta térbeliség megalkotása volt egy azonos motívum forgatása, illetve térbe helyezése által. Ennek a kísérletezésnek az egyik változata egy nagyon érdekes zománc lett, ami szorosan kapcsolódott ehhez a nagy variációs rendszerhez.
Sarló és kalapács, 1973.
Ez a leginkább ismert, legtöbbször reprodukált munkám, ami óriási népszerűségre tett szert a világban. Dieter Honisch német művészettörténész szerint az akkori kelet-európai művészet ikonja. Amikor ezzel a sorozattal foglalkoztam, akkor a bennünket körülvevő jelképeken gondolkodtam. Ekkoriban készültek az utcaköves és ötágú csillagos munkáim is. Ezekkel egyértelműen ki akartam fejezni a kor és saját lokációm sajátosságait. A Sarló és kalapács képen a két eszközzel, és az azokat feltartó gesztussal a rosszabb emlékű jelképek eredeti használati eszköz mivoltját szerettem volna visszaállítani. Akkoriban a fotó egy egészen új médium volt a művészetben. A munka érdekessége, hogy miután kigondoltam a kompozíciót, megkértem Nádor Katalint, a pécsi múzeum fotósát, hogy készítse el a fényképet. A sorozat négy felvételből áll, melynek utolsó darabja lett a most látható kép, ez lett a legismertebb. Az ikon elnevezéshez egyébként annyiban kapcsolódik, hogy egy mandorla formába bele lehet komponálni az egész képet.
Az utcakő a proletariátus fegyvere, 1974.
Az utcakövekkel 1972-ben kezdtem el először foglalkozni. Legelső ilyen jellegű sorozatomban ötágú csillagot raktam ki belőlük, majd kitöltöttem belül, körbe raktam kívül, tulajdonképpen megszüntettem az eredeti formát. Az utcakő a proletariátus fegyvere című munkámat egy általános iskolai emlékem inspirálta: Ivan Sadr (1887-1941) szovjet művész, hasonló című szobrának reprodukciója ki volt függesztve az osztályban, melyen egy munkás elszánt erővel emel fel egy hatalmas követ. Amikor elkezdtem az utcakövekkel különböző módon foglalkozni, akkor eszembe jutott ez a kép. Beugrott a címe, amit átvettem és rányomtattam egy utcakőre. Egyébként a hetvenes években népszerű volt a vizuális költészet műfaja, elég sok mű született abban az időben betűkkel kapcsolatos gondolatokból, így ebbe az áramlatba is kapcsolódtak a feliratos utcakövem. Később több száz darabon megismételtem ennek a műnek az alapgondolatát olasz és angol nyelven. Ez az installáció az 1988-as Velencei Biennálén ki volt állítva, 2006 óta Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum gyűjteményében van.
Magyar kenyér, 1979.
Ez a szitanyomat az első darabja a piros-fehér-zöld – vagyis az én elnevezésemben PFZ -sorozatomnak. Ebben a szériában a magyar nemzeti színekkel foglalatoskodtam, mely hosszú évek óta újra és újra előjön a munkáimban. Ebben a kompozícióban összetett módon, motívumok és színek által jelennek meg jellegzetes, magyar kultúrához köthető szimbólumok. Az volt az ötletem, hogy leszeletelek ebből a kenyérből három karéjt, melyeken megismétlem a piros, a fehér és a zöld színeket. Ezzel egyszerre utalok a magyarságra is, de azzal, hogy kiemeltem három színt a kenyérből, az ott megjelenő sávokkal a lengyel „Szolidaritás”(Solidarność) logójára is gondoltam. Tehát ez a mű kettős reflexió, mely a két nemzet szoros kapcsolatára is utal.
Csillag, Coca Cola I., 1988.
Ezen a festményen megpróbáltam valamiképpen jelezni azt az élethelyzetet, hogy a nyolcvanas években mi a Coca Cola és a csillag szimbólumának kettősségében éltünk. Nem lehetett egyértelműen tudni, hogy mikor melyik szimbólumnak a jelentése kerül az előtérbe, vagy szorul épen vissza a mindennapokban. A képet nézve sem lehet tudni, hogy a Coca Cola felirat megeszi-e a csillagot, vagy fordítva történik? Számomra ennek a műnek a keletkezése nem csak gondolati szempontból volt nagyon érdekes, hanem a megvalósítási mód is nagyon az volt. Szerettem volna kiemelni az esztétikai értékeket azzal, hogy egy nagyon színes, érzékletes felületet hoztam létre, melyen a két hangsúlyos elem egymás kettősségében és kitakarásában létezik. Azt gondolom, hogy ezzel a festménnyel be tudtam mutatni azt a fajta érzést, amit a saját bőrünkön tapasztaltunk meg.
Ahogy tetszik III., 1988-2019.
Ez a négy darabból álló kép szintén egy korábbi kompozícióm továbbgondolása, új változata. Az első rajz 1988-ban készült. Közel 30 év után ismét hozzányúltam ehhez a témához, és egy új egységet állítottam össze belőle. Az alapmotívum a félmeztelennői figura, melyre különböző fejeket ültettem, hol kos, hol csillag, hol geometrikusformákban. Mivel a grafika egy nyári színházi plakátnak készült, ezért a mű címe: „Ahogy tetszik”, mert utal a színházra is, a Shakespeare-darabra, és technikai szempontból pedig a variálhatóságra is. A kompozíció egyes elemei a szokásos módszeremmel készültek: a felületre aláfestek, erre jön az eredetileg fekete-fehér ábra, amire ráfestek, aztán néha még egy-két réteget teszek rá. A színvilág és a stílus pedig reflektál a hatvanas, hetvenes évek pop art alkotásaira is.
PFZ hagyma Zsolnay vázával, 2014.
Munkásságomban időről időre visszatérek korábbi motívumaimhoz, és újra feldolgozom őket. A PFZ hagyma Zsolnay vázával című képen lévő növény PFZ alapeleme 1981-ben készült. Egy tervezőgrafikai feladat során fedeztem fel újra a tipikus Zsolnay váza formáját, mivel valahogy a pécsi Kulturális Negyedre kellett utalni. Ez forma adta az ötletet, hogy „felöltöztessem” a saját korábbi ábrámmal, egy világos, áttekinthető rendszert létrehozva. A képekből számos színváltozatot készítettem, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy majd kerámia tárgyakon is alkalmazásra kerüljenek.
Változatok egy Lakatos Artúr motívumra IV., 2020.
Évekkel ezelőtt terveztem egy katalógust Pécsett a Janus Pannonius Múzeumban rendezett Lakatos Artúr emlékkiállításhoz. Sokan nem ismerik a művészt, aki az1930-as években összművészettel foglalkozott, sokféle műfajban alkotott. Tervezett logót, illusztrációt, plakátot, tapétát, kárpitot, kerámiát, bútort, és természetesen festett is. A kiállítás katalógusában volt egy országos elemi iskolai bekötőpapír pályázatról szóló rész, melyen a művész is részt vett.
Csomagolópapírjain tulipán motívumok voltak, melyeket kisajátítottam és idén a karantén alatt ezekkel a mintákkal foglalkoztam. Ezeken a képeken is jól látható az egymásra épülő festékrétegekből összeállított eljárásmódom. A tulipánokat hol megsokszoroztam, vagy negatívba fordítottam őket, aztán lett olyan kép is, ahol kitakartam a formát és felülnyomással vittem rá még egy réteget. Ettől nagyon szép térisége lett a festményeknek. A bemutatott négyzetes vásznon rácsszerkezetbe rendeztem a mintát, mely utal a karanténhelyzetre is.
Pinczehelyi Sándor 1946. július 8-án született Szigetváron.
1960-1964 között a Pécsi Művészeti Gimnáziumban tanult festő szakon
1966-1970 a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-rajz szakán diplomázott
1969-1980 a Pécsi Műhely alapító tagja
1969-1977 a pécsi Janus Pannonius Múzeumban grafikus, grafikai restaurátor és kiállításrendező
1977-1999 a Pécsi Galéria igazgatója
1999-2006 között a Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar, Vizuális Művészeti Intézet igazgatója, egyetemi docens, festészetet és tervezőgrafikát tanított
A hatvanas évek vége óta számos magyarországi és nemzetközi kiállítás résztvevője. Egyéni kiállítása volt többek közt a pécsi Janus Pannonius Múzeumban és a Pécsi Galériában, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, a budapesti Ernst Múzeumban, a Fővárosi Képtár–Kiscelli Múzeumban, a grazi Neue Galerie am Landesmuseum Joanneumban, a lyoni Musée Saint Pierre Art Contemporain-ben, az érsekújvári Galeria Umeniában, a varsói Galeria Rzezbyben, valamint a lundi Konsthallban és a szófiai Nemzeti Kultúrpalotában. 1988-ban Bukta Imrével és Samu Gézával együtt képviselte Magyarországot a Velencei Biennálén.
2013 óta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja.
Pécsett él és dolgozik.
Fontosabb művészeti díjai:
1989 Munkácsy-díj
2004 Magyar Köztársaság Érdemes Művésze
2009 Magyar Köztársaság Kiváló Művésze
2018 Herczeg Klára-díj, Arany Rajzszög életműdíj
A nyitókép forrása a Ludwig Múzeum.
