Személyesség nálunk és más nemzeteknél
Az üstökösként horizontunkra érkezett műalkotástömeg nem tűz- és robbanásveszélyes, a generáció azonban veszélyesen erős kisugárzású, a biztonság kedvéért a művek mellett védőfelszereléseket (magyarázó szövegek) helyeztünk el - írja Iványi Brigitta, a kiállítás kurátora Fogyasztóvédelmi Bevezetőjében. De mire ez a túlzott óvatosság, mitől kellene a látogatókat megvédeni? Van, hogy a néhány soros szöveg tágabb kontextusba helyezi a művet, máskor az alkotás alanyáról vagy tárgyáról ad bővebb információt - ilyenkor hasznos és valóban segít a fali tábla. Ám nem az értelmezésben (abban ne is segítsen, azt hadd tegye a látogató egyedül), hanem a fiatal művészember megismerésében.
A mesterek ezzel szemben komolyan veszik magukat, a művet, az alkotás folyamatát, és olyanokat írnak, hogy a művészet nem váltja meg a világot, csak elviselhetővé teszi az életet. Objektekről, struktúrákról, emblematikusságról, ontológiai státuszról, metamorfikus asszociációs lehetőségekről beszélnek tanári, mesteri módon, távolságtartó, kioktató mindentudással. Itt semmi sem önmagában és/vagy önmagáért szép, mindennek hűvös és kiszámított értelme van. Filozófiát meg esztétikát fogalmaznak. Vagy inkább nagy, lila, túlbeszélt közhelyeket, amelyek semmivel nem visznek közelebb a festményhez, szoborhoz, plasztikához, fotóhoz.
Arról szólnak, kik a legfontosabbak az alkotók számára, kik jelentenek nekik a legtöbbet. Milyen volt a gyerekkoruk, hol érzik jól magukat, mennyit változtak az utóbbi években, merre jártak a világban, mit olvastak vagy éppen kibe szerelmesek. Saját érzelmi kitöréseiket artikulálják, indulatból és racionális megfigyelésekből dolgoznak. Magukat lírai módon dokumentálják. Az alkotások finoman kimunkált részleteiben ott a személyes kötődés, a műhöz való szoros viszony, az azzal egybetartozás. A kiállítás szemlélője mégsem érzi, hogy ráerőszakolják mások exhibicionizmusát. Mintha pontosan a személyesség által elért bizalom tenné kölcsönössé a viszonyt. Mintha elkezdődne egy dialógus: én megosztok veled valamit annak reményében, hogy találunk közös pontokat az életünkben. Fogadjuk el egymást, mert veled is megtörténhet. Mindkét fél leveszi álarcát, egyenrangúak vagyunk. Nem harcolunk, nem vitázunk, hanem tiszteljük egymás személyes szabadságát.
Ezzel szemben a külföldről érkezett munkák majd' mindegyike következetesen elkerüli a szubjektivitást. Közügyekkel foglalkoznak, rajtunk kívül álló problémákat tárgyalnak, amelyekben a személyes érintettség nem zsigeri, nem elsősorban vérségi-érzelmi, hanem szociális vagy politikai (a polisz mint város, igazgatási egység), sorsközösségi jellegű. Amelyet megválaszthatunk, amelyről dönthetünk, hogy melléállunk vagy elutasítjuk. Mozgósítani, aktivizálni akarnak, nemcsak véleményalkotásra, de erőszakosan állásfoglalásra kényszerítenek.