Min múlik, hogy visszakerül-e a Magyarországon keletkező hulladék üveg a felhasználókhoz? Elsősorban azon, hogy lesz-e olyan befektető Magyarországon, aki fantáziát lát a hulladék üvegből kifejlesztett új anyagok felhasználásában, és lesz-e olyan gyártósor, amely képes sorozatgyártásban létrehozni az innovatív anyagokból készült építészeti és belsőépítészeti tárgyakat. Jelenleg a hazai hulladék üveg nagyjából 85 százaléka az ipari termelés során keletkezik, egy része öblös-, de jelentősebb része táblaüveg, a maradék 15 százalék pedig otthonainkból kerül ki. A hulladék üveg európai uniós újrahasznosítási kvótájának irányszáma 2025 végéig 70 százalék, 2030-ra pedig el kell érnünk a 75 százalékot, és ez Magyarországra is kötelező, azonban itt még nem tartunk. Jelenleg hozzávetőelgesen 35 százalékos feldolgozási aránnyal tudjuk „megmenteni” az üveghulladékot, ráadásul egyelőre a hulladék hasznosításával itthon előállított üvegalapanyagokat külföldi üveggyárakba exportáljuk, egyre magasabb szállítási költséggel. Akad tehát még bőven teendő ezen a területen, főként, hogy vannak máig megoldatlan problémák az üveghulladék kezelésében, tárolásában is, nem csak az újrahasznosításban. Ezért is érdemes jobban odafigyelnünk Deák Zsuzsanna üvegművész innovációjára, akinek évtizedes kísérletezései nyomán új lehetőségek nyílnak nemcsak az üvegesszakma előtt, de az építészeti és belsőépítészeti anyaghasználat számára is. Innovációira külföldön is felfigyeltek – jó volna, ha itthon tudnánk tartani eredményeit, szabadalmait.
Szemléletváltó, innovatív és bátor – Deák Zsuzsanna üvegművész munkássága nemcsak művészberkekben érdemes e három jelzőre, hiszen azontúl, hogy alkotásai szemet gyönyörködtető darabok, új csapásokat is vágott az üveg újrahasznosításának történetében. Kutatásainak, kísérleteinek eredményeképpen a szennyezett építészeti üveghulladék és az üvegiszap kikerülhet a „szemétből”, és új funkciókban hasznosulhat művészi és ipari felhasználásban egyaránt. Egyik találmányáért, az üvegkerámiáért elnyerte a designvilág Oscarjaként emlegetett EDIDA-díját „Az év fenntartható kezdeményezése” kategóriában. Most már csak az a kérdés, innovációinak eredményeit mikor emelhetjük le végre az építészeti és belsőépítészeti áruházak polcairól.
Meglepő anyagtársítások, egyedi koncepció, különleges hatás: ez volt az első benyomásom, amikor a munkáiddal először találkoztam egy környezetvédelmi díjátadón. Akkor még nem tudtam, hogy üveg-újrahasznosítással is foglalkozol. Honnan jött ez a gondolat?
Sok szempontból rendhagyó az az út, amin eljutottam ide, hiszen a középiskolában reklámgrafikusnak tanultam, de utána nem mentem tovább egyetemre, főiskolára, hanem elhelyezkedtem egy kis családi üveges vállalkozásnál, a szegedi CE Glassnál, ahová éppen grafikust kerestek. Ott találkoztam az üveggel, és beleszerettem. Először az építészeti üvegfeldolgozást láttam és tanultam meg, de akkoriban indult a cég díszüveges részlege, ahol ugyancsak sok mindent megtanultam, többek között az ólmozást és a Tiffany-technológiát. Sokkal később, már gyakorló üvegművesként láttam meg a szegedi újságban, hogy indul üveges szakirány a szegedi rajz tanszéken, jelentkeztem, és fel is vettek. Itt ismerkedtem meg a stúdióüveggel és ekkor kezdtem üvegplasztikákat készíteni.
Az alapképzés után felvételiztem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mesterképzésére, ahol már designgondolkodást is tanultam, és itt találkoztam először az üveg újrahasznosításának gondolatával is. A MOME-n ugyanis már akkor nagy hangsúlyt fektettek nemcsak az anyaghasználat művészi vonatkozásaira, de a felelős, környezettudatos művészi, tervezői attitűd kialakítására, a hulladék minimalizálására is. Engem ez a gondolat nagyon megfogott, és elkezdtem kutatni, hogy miként tudnánk a szennyezett építészeti üveghulladékot és az üvegiszapot visszaforgatni a termelésbe.
Mondhatni évtizedes távlatból szokjuk már a gondolatot, hogy szelektíven kell gyűjtenünk a különböző hulladékfajtákat, de nem sok információnk van az újrahasznosítás eredményeiről. A hulladéküvegről azt gondolnánk, hogy egyszerű megmunkálni, hiszen csak újra kell olvasztani. Valóban ennyire egyszerű „megmenteni” az üvegszemetet?
Ahhoz, hogy megértsük az üveghulladék újrahasznosításának lehetőségeit, tudnunk kell, hogy a háztartásban és az építészetben használt üvegek más-más összetételűek, és ha ezek egy helyre kerülnek a hulladéktárolás során, nem tudjuk visszaterelni a gyártásba. Ezért is szervezik külön Magyarországon a lakossági öblösüveg-gyűjtést, és még ezen belül is külön kell válogatni a fehér- és a színes üvegeket. A háztartási síküveghulladékok nem kerülhetnek bele ezekbe a gyűjtőedényekbe, tehát ezek sorsa megoldatlan, ahogy a szennyezett építészeti üveghulladékoké is, az üveggyártás során keletkező üvegiszap pedig jelenleg a földbe kerül. Amellett, hogy ez rendkívül környezetszennyező, nyilván pazarlás is.
Hol zajlik az üveg-újrahasznosítás Magyarországon?
Nem egyszerű erre a kérdésre válaszolni, mert szinte alig van már üvegiparunk. Úgy tudom, hogy egyedül az Orosházi Öblösüveggyár képes újrahasznosítani lakossági öblösüveget, de abból is csak a fehéret. A színes üveg külföldre megy, és ez újabb környezetterhelő lépés a folyamatban. Építészeti üveggyártásban sem állunk jobban: egyetlen építészeti üveggyárunk a Guardian Glass Orosházán, de nyilván itt sem bírják kapacitással az újrahasznosítást, és az építészeti síküveghulladékunk nagy része ugyancsak külföldre megy. Építészeti üvegből is többfajta van, ezeket is külön kell gyűjteni ahhoz, hogy ismét fel lehessen használni: az átlátszó ablaküveg, a festett és a nyomott mintás katedrálüveg nem kerülhet ugyanabba a gyűjtőedénybe.
Amikor elkezdted kutatni az üveg újrahasznosításának lehetőségeit, hol tartott a szakma ezen a téren?
Magyarországon már léteztek szabadalmak az építészeti üveghulladék újrahasznosítására – például az üvegaszfalt és az üveghab is ilyen innováció –, de ezek az építészeti síküveggel foglalkoztak. Az üvegiszapra senki sem gondolt korábban, talán azért sem, mert ez kevésbé látható a környezetünkben. Úgy kell elképzelni, hogy az üveggyártás során a csiszolás folyamatából fehér, porszerű üveghulladék kerül a vízhálózatba, és ezt az üvegiszapot jelenleg hulladékudvarokban ássák el. Nem látványos és egyáltalán nem szembetűnő, hogy ilyen hulladék is van, és ezzel mennyit ártunk a környezetünknek. Éppen erre akartam megoldást keresni, ezért kezdtem el az üvegiszappal foglalkozni.
A megmunkált üvegen szükségszerűen látszik, hogy ezt már újrahasznosították?
Az én munkáimon látod, mert nemcsak arra törekedtem, hogy hulladék üvegből új anyagokat és tárgyakat hozzak létre, hanem arra is, hogy az új anyagokat kisebb energiafelhasználással állítsam elő. Így például az általam készített, főleg térelválasztóként használt re-builtglass üvegpanelek fényáteresztők ugyan, de nem átlátszók. Később elkezdtem kísérletezni a kerámia és az üveg összeolvasztásával is: ebben a folyamatban az üveghez és az agyaghoz csak a kerámiagyártáshoz használatos színezéket és olyan lágyítót adok, amely lehetővé teszi, hogy alacsonyabb hőfokon is meg lehessen munkálni az anyagot. Az üveghutákban újraolvasztott üveget 1300–1500 Celsius-fokon dolgozzák fel, az én eljárásommal már 900 fokon is megmunkálható a hulladék üveg, ami jelentős energiamegtakarítás.
Az interjú a Magyar Kultúra magazin 2023/9. számában jelent meg. Fizessen elő a lapra, hogy havonta, első kézből olvashassa!
Anyagát tekintve mire alkalmas a re-builtglass, a habüveg és az üvegkerámia?
Az építészeti üveghulladékok – float üveg, üvegiszap – újrafeldolgozásával készült re-builtglass egy új szilikátanyag, amely alkalmas falicsempék, üvegtéglák, különféle építészeti üveglapok és pate de verre (üvegpaszta) technológiával előállított dísztárgyak megmunkálására. Egy keményebb, strapabíróbb anyagot sikerült előállítanom, amiről kiderült, hogy sokkal jobban bírja a terhelést. Volt, hogy magasból ejtettem el egy ilyen üvegtéglát, és kibírta. Kifejlesztettem egy másik anyagot is, a habüveget, amely tökéletesen alkalmas hőszigetelésre – ez az egyik szabadalmam. Az üveg és kerámia „házasítására” irányuló kísérleteim még folyamatban vannak, de az már látszik, hogy az új anyagnak is nagyon érdekes és értékes tulajdonságai vannak, és bel-, valamint kültéri felhasználásra is alkalmas. Az első üvegkerámia tárgyak nemrégiben kerültek ki a kemencémből, és legnagyobb örömömre az általam kifejlesztett technológia működik, bár sokan szkeptikusan fogadták a kísérleteimet. Hasonlóan a re-built üveghez, bel- és kültéri építészeti és designer tárgyalkotásra is alkalmas ez az új és izgalmas anyag.
Ez mit jelent pontosan?
Nehéz az üvegművesség terén innovációt elismertetni, mert az üvegesszakma nem feltétlenül értékeli az újításokat. Sok olyan visszajelzést kaptam, hogy fölösleges, amit csinálok, mert egyrészt már létezik üveg-újrahasznosítás, másrészt nem fog sikerülni. Ilyenkor többnyire kiderül, hogy nem olvasták el a kutatási eredményeimet, tehát nem tudják, hogy nem öblösüveggel foglalkozom, hanem a talajba kerülő üvegiszapot hasznosítom újra. Ahogy azt sem, hogy az általam kifejlesztett új, hőszigetelő anyagot a veszprémi Pannon Egyetem Anyagkutató Tanszéke vizsgálta meg, nyilvánította újnak és szigetelésre alkalmasnak, tehát nem én találtam ki, hogy ez innováció, de a szakmának még meg kell érnie az újdonságok befogadására.
Amikor az újraiszapolt agyaggal kezdtem foglalkozni, ugyancsak szkeptikusan néztek rám, mondván, hogy ez a két anyag nem keverhető, hiszen máshogy viselkednek hő hatására. És lám, mégiscsak lehet dolgozni a kettővel együtt! A másik ok, amiért furcsán néznek ezekre az új anyagokra, hogy az üveghez mint anyaghoz többek között olyan képzetek is társulnak, hogy fényes, átlátszó felület, az én tárgyaim pedig nem csillognak, nem is ez a céljuk. Nem attól lesz egy üvegfelület szép, hogy csillog vagy hogy tökéletesen átereszti a fényt, és pláne nem attól lesz minőségi az anyaga. Az új anyagoktól pontosan azt várják el, hogy ugyanolyanok legyenek, mint a régi alapanyag, amiből előállítottuk, de ez nem így van, és nem is törekszem erre. Az újrahasznosításnak nem az a lényege, hogy ugyanolyan üveget állítsak elő, hanem hogy kiaknázhassam az üvegben rejlő újabb lehetőségeket is, lehetőleg környezetkímélő módon.
A teljes interjú a Magyar Kultúra magazin 2023/9. számában olvasható. A magazin további tartalmai itt érhetőek el.
Fotók: Éberling András
