Szenes Ivánt ünneplik a Budapesti Operettszínházban

Program

Szenes Iván színpadi szerzőként kezdte pályafutását, többek között az Operettszínházban, így nem véletlen, hogy születésének 100. évfordulóját is a Nagymező utcában ünneplik a Nálad lenni újra jó lenne című gálán.

Szenes Iván hosszú és gazdag pályafutása során szinte kifogyhatatlan volt a slágerekből: ő minden idők legtermékenyebb magyar szövegírója, és napjaink legtöbbet játszott szerzője. Hozzávetőlegesen 2000 dalszöveget írt, és minden generáció ismeri a számait a mai napig.

Szenes Iván írta többek közt Bilicsi Tivadarnak a Jöjjön ki Óbudára, Kazal Lászlónak az Egy Duna-parti csónakházban, a Tolnay Klári–Páger Antal párosnak az Orchideák vagy Kovács Katinak az Add már, Uram az esőt szövegét.

Több mint 200 színdarab fűződik a nevéhez, a legtöbb zenés darabot ő jegyzi, és több mint 490 bejegyzett bemutatója volt. Pályája kezdetén a Vidám Színpad dramaturgjaként dolgozott, az Országos Cirkuszi Vállalat varietéosztályának művészeti vezetője is volt, 1961 és 1979 között pedig Győrben a Kisfaludy Színház és a József Attila Színház, 1979-től a Vidám Színpad dramaturgjaként működött.

Malek Miklóssal, Hofi Gézával és Kovács Katival közös munkájuk a Kell néha egy kis csavargás című 1976-os zenés rádiójáték, amelynek több száma (Próbálj meg lazítani, Macskaduett) ikonikus slágerré vált. Megszámlálhatatlan filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában. Az MTV 2010-ben sugározta a Szenes Színház című műsorát, amelyben előadta Klikkelj rám! című legutolsó slágerét, amit az internet ihletett.

A május 8-i gálakoncerten jelen lesz Szenes Andrea, az alkotó lánya, műsorvezető és az MTV egykori alelnöke, a  Szenes Iván-emlékkoncertek létrehozója. A dalok hangszerelése Axmann Péter, Pejtsik Péter, Szőnyi Lajos és Tassonyi Zsolt munkája. A koncerten fellép Dancs Annamari, Füredi Nikolett, Janza Kata, Nádasi Veronika, Homonnay Zsolt, Laki Péter, Kiss-B. Atilla, Kocsis Dénes, Szomor György, valamint Borsi Lili és Tucker Áron, közreműködik a Budapesti Operettszínház Énekkara (karigazgató: Szabó Mónika) és Musicalegyüttese (koreográfus: Lénárt Gábor). A Budapesti Operettszínház Zenekarát Tassonyi Zsolt vezényli, az est rendezője Homonnay Zsolt.